A gyász lélektana, azaz feldolgozni a feldolgozhatatlant

A halál, a gyász egy olyan téma, ami az élet természetes velejárója mégis a 21. században szinte tabusítva van. Köztudott az élet polaritása, hogy ahol születés van, ott halál is van, ahol fény van, ott árnyék is, mégis nehéz a halál elfogadása.

Különböző kultúrákban más-más az ezzel kapcsolatos felfogás. Van, ahol megváltásnak tekintik, ahol hisznek a túlvilági életben vagy a feltámadásban. Nyilván el kell különíteni a különböző vallási nézeteket is, de most leginkább az elmúlás és a gyász emberi oldalával szeretnék foglalkozni és az azt övező hagyományokkal.

Míg régebben az elhunyttal való kapcsolat a halált követően is szoros volt, hisz volt, hogy háznál ravatalozták fel, és akár több napig rótták le a tiszteletüket az emberek. - Manapság ez igen ritka szokás. Bár nemrégiben éppen II. Erzsébet királynő temetési szertartása emlékeztetett erre, ott is több napig járultak az emberek a koporsó elé, mégsem volt meg az a meghittsége, mint a régi hagyományos búcsúztatóknak, ahol a testet lemosdatva, a legszebb ruhájába öltöztetve, az utolsó törődést megadva búcsúzott a család nyitott koporsónál.

A mai világban sok esetben az emberek a szeretteiktől távol, kórházban halnak meg. Amikor a Covid legintenzívebb hullámát éltük és látogatási tilalom volt érvényben, akkor még a lehetőség sem volt meg, hogy egyes helyzetekben a család elbúcsúzzon. Pedig a búcsúzás egy nagyon fontos dolog, mind az elhunytnak, mind pedig az itt maradtaknak.

Amíg az elmúlt évszázadokban, egészen a XX. század második feléig a gyászmunkát segítették, vezették a rítusok, a vallás és a társadalom, addig jelenleg egy egész iparág épült arra, hogy elintézze helyettünk a búcsúztatót és a temetést. Eltávolodtak az emberek ettől a nagyon fontos élethelyzettől. Hogy miért? Ezt a kérdést mindenki tegye fel saját magának, mert egyéni válaszok születhetnek. Persze lehet mondani, hogy már nem szokás, nincs lehetőség, mások a hagyományok, vagy egyszerűen nem állnak készen az emberek erre a mérhetetlen fájdalomra.

Polcz Alaine író és pszichológus, a tanatológia (halál és gyászkutatás) fő alakja hazánkban, kutatása során megállapította, hogy mind a haldoklónak, mind az itt maradó gyászolónak egyik legfontosabb problémája, hogy mi történik a halál beállta után.

Az elhunyttal kapcsolatban: Mi lesz a lélekkel? Valóban ennyi volt egy emberi élet? Ezt általában mindenki saját hitrendszere szerint válaszolja meg, de a kérdés ott motoszkál, mert a válasz nem egyértelmű.

A másik kérdés az itt maradt gyászolóra vonatkozik.

Mi lesz velem? Néha szinte önzőnek tűnhet ez a kérdés, hisz az elhunyt után leginkább önmagát sajnálja az ember. Hogyan fogok tudni tovább így élni? Mi lesz velem nélküled?

A közeli családtagok elvesztése általában a személyiség legmélyebb rétegeit is megmozgató, viharos érzésekkel, szorongásokkal kísért, elhúzódó folyamat.

Erre is több hagyomány volt régen, ami segítette a gyászolókat. Mint például az özvegy szó használata a házastársaknál, mely jelezte a külvilág felé az illető családi állapotát.

A gyászév az elhunyt halálától számított egy év volt, ezalatt szükséges volt a fekete gyászruha viselete. Szintén jelzésként, hogy mély gyászban van az illető és ezt vegyék figyelembe a környezetében. A szakemberek úgy vélik, nagyjából egy év az, amíg a lélek gyógyul és újragondolva az életet, teljes értékűen tudja folytatni.

A gyászfeldolgozás egy régóta kutatott téma. Öt szakaszát különböztetjük meg, melyekben való elmélyülés fontos megéléseket ad és segíti a feldolgozást. Az hogy kinek mely szakasz meddig tart egyéni. A legfontosabb ebben az időszakban, hogy minden érzést megengedjünk magunknak. Azonban nehogy azt higgyük, hogy csak a halállal kapcsolatban élünk meg veszteséget. Ugyanolyan gyászmunkát igényel, egy szakítás, egy barátság vége, egy munka elvesztése, vagy akár a nyugdíjazás.

A gyász szakaszai:

Vannak helyzetek, amikor megelőző gyász van, ilyenkor már sokkal korábban foglalkoztatja az embert a halál, mint ahogy az bekövetkezne. Ilyen az idős emberekkel való megélés, vagy egy súlyos betegség, háborús helyzet. Ekkor már sok esetben felmerülnek gondolatok a veszteséggel kapcsolatban.

Az első szakasz a tagadás, a sokk fázisa. Ez a pszichénk egyfajta önvédelmi mechanizmusa, amely során megpróbálja magát megóvni a túlzó mértékű érzelmi leterheléstől. Funkciója a késleltetés, az ember így igyekszik fokozatosan magához engedni a megrázkódtatást.

A második szakasz a kontrolláltság. A hivatalos és egyéb intézni valók egyrészt nagy megpróbáltatást jelentenek, másrészt a különböző tevékenységek elterelhetik a figyelmet a halott személyéről. Ebben az időszakban egyesek túlságosan passzívak, mások fokozott tevékenységgel próbálják elterelni a figyelmüket az érzéseikről.

A harmadik szakasz a temetés utáni időszak. Míg korábban a tennivalók, feladatokkal látták el a gyászolót, addig ezután csak az elhunyt hiányával való szembesülés marad. Az érzelmek és a gondolkodás is kavalkádszerűen nyilvánulhatnak meg. Gyorsan váltják egymást a fájdalom, szomorúság, magány, tehetetlenség, düh, megsemmisültség, kiüresedettség, félelem, szorongás, kilátástalanság, céltalanság érzései. A gyásznak ez a leghosszabb és legnehezebb időszaka.

A negyedik szakasz nem különíthető el élesen az előző szakasztól. Az érzelmi hullámzás csendesedik, helyét egyre inkább a tudatos emlékezés veszi át. A csapongó gondolatok helyét pedig egyre inkább a tudatosság váltja fel. A gyászoló gondolatainak középpontjában ugyan még mindig az elhunyt áll, a tünetek intenzitása csökken.

Az ötödik szakasz az adaptáció. Jellemzője, hogy a korábbi befelé fordulás mellett, a gyászoló egyre inkább képes kifelé fordulni. Az elhunyttal kapcsolatos élmények úgy élnek tovább a hozzátartozó életében, hogy emellett képes már reális döntések meghozatalára, saját életének irányítására és céljainak megvalósítására. A korábbi társas kapcsolatok új erőre kapnak, és a gyászoló már bűntudat nélkül képes örülni az élet szépségeinek. Orvos-Tóth Noémi gondolatai helytállóak ide, miszerint

„A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az élet.”

Ugyan a gyászfolyamat egy teljesen természetes élethelyzet, bizonyos külső vagy belső tényezők megakaszthatják ezt a folyamatot. Ha valaki ezt érzékeli érdemes szakember segítségét kérni. De ha csak megértésre és elfogadásra vágyunk, akkor is hasznos felkeresni gyászfeldolgozó csoportot, mely Sopronban is működik.

Képek forrása: pixabay.com

Felhasznált irodalom: 
https://hszi.bme.hu/page/980/
file:///C:/Users/User/Downloads/1997-tel_polcz-egyutt.pdf
http://perinatus.hu/csoportok/vesztesegek

 

Legnépszerűbb cikkek