Szinte minden közép-európai országban van hagyománya e frissítő italnak, de csak a magyarok tudnak annyiféle elnevezést a fröccsre, amennyit talán még megjegyezni is nehéz. Ez adódik abból is, hogy a fröccsnek Magyarország az őshazája és a fellegvára a mai napig. Mi, magyarok isszuk a legtöbb fröccsöt a világon, és nemcsak ismerjük az ital készítésének mesterségbeli rejtelmeit, de tény, hogy (többségében) szenvedélyesen szeretjük is e pezsdítő nedűt. A szó maga is olyan hangulatos: fröccs! Hallatán akkor is szomjasak leszünk, ha előtte egyáltalán nem is gondoltunk rá. Ezek alapján nem meglepő, hogy fröccsnemzetnek hívnak bennünket, és úgy a szóda, mint a fröccs a nemzeti értékek tárházát bővíti 2013 óta.

Ha a győri bencés szerzetes-tanár-fizikus, Jedlik Ányos nem lett volna, ki tudja, mi történik, megszülethetett volna egyáltalán ez az ital? Mert a jó fröccshöz szódavíz kell. „Mert a szódavíz nem ásványvíz, ezt jegyezzük meg jól. …Mert minden ásványvíz gyászos dolog, elrontja a bor jellemét, de a szikvíztől a badacsonyi vagy egri fehér illata nem változik, s a fröccs óvatos-okos keverési aránya, hála az évszázados gyakorlatnak, megóvja a magyart mindenféle kilengéstől.” – írta Márai Sándor, és mi csak egyetérteni tudunk vele. Jedlik 1828-29-ben kezdett behatóan foglalkozni azzal, hogy itthon felfedezze és megvalósítsa a szódavíznek iparilag is felhasználható készítési módját. Sokan – valószínűleg a fröccsöt kedvelők – a tudós legnagyobb találmányának nem a dinamót, hanem a szódavizet (szikvizet) tartják. A szénsavas ásványvíz mindig a kolostorok kedvelt itala volt, de problémát jelentett, hogy szállítás közben − Győrbe Balatonfüredről hozatták − az ásványvízből kirázódott a buborék. Ennek orvoslására találta ki Jedlik a szódavíz gyártó készüléket, amellyel először csak rendtársait lepte meg 1826-ban. Eljárását 1829-ben írta le „Mesterséges savanyúvizek” című tudományos értekezésében, amit 1830-ban közzé is tettek Bécsben. Ötletével, a szifon aljáig érő csővel több szén-dioxidot tartott meg az ital.

Jedlik találmánya már a 19. században virágzásnak indult, igen gyorsan tömegeket hódított meg. Országszerte közkedvelt lett a mesterséges ásványvíz, és a múlt század fordulóján már a szegények italának számított. Az óriási keresletet nemcsak az magyarázta, hogy az italt kellemesen hűsítőnek találták, hanem az is, hogy a szikvíznek (maga a szikvíz szó onnan ered, hogy szódavíz készítéséhez felhasznált szénsavat tévesen a sziksóval azonosították) sokan gyógyító hatást tulajdonítottak. Az 1831 és 1832 között dúló napkeleti járványnak, illetve epekórságnak is nevezett kolerajárvány idején ugyanis kevesebben betegedtek meg a szódát fogyasztók közül. A savanyú kémhatású hűsítő – a tiszta vízzel ellentétben – nem terjesztette a kórt. Jedlik maga így nyilatkozott 1841-ben, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók II. Nagygyűlésén: “Talán azon betegségekben sem lenne czéliránytalan ital, mellyekben a szénsav által történendő izgatás a belső részekre jótékonyan hat. Mondhatom volt alkalmam cholera idejében némelly ismerőseim közül tapasztalni, mennyire epedtek ezen ital után, s nem keveset enyhítettek kínzó állapotukon, midőn az orvos engedelmébül vele élhettek. Illy neme a savanyú vizeknek természetben nem találtatik: mert a szénsavval egyesült víz többféle ásványos részekkel érintésben lévén, azokbul kisebb vagy nagyobb mennyiségben mindenkor valamit magába vesz.”

E nagyszerű felfedezés után már csak egy bő évtizedet kellett várni a fröccs megszületéséig. Története Fóton kezdődött 1842-ben, Fáy András híres pincéjében, amely az irodalmi és szellemi élet egyik központjaként működött a reformkorban. Az író, politikus Fáy az akkori Pest-Buda számára túlzó nyüzsgését cserélte fel a szőlőbirtokkal, amit Vörösmarty Mihálytól vásárolt meg. A nagyhírű költő igencsak szerette a jó bort, s hogy ne legyen rászorulva a kocsmárosok olykor savanykás vinkóira, 1832-ben 1600 négyszögöl szőlőt vásárolt Fóton. „Egypár esztendő lefolytával bebizonyult nála is, hogy távolabb lakó szőlőműveltetőknek nem termeltetik elegendő bora, kellőképpen nem láthatván az illető munkaidőben a müvelés után, s méregdrága költségbe került minden akó bora; a szőlőtartástól kedve veszett, s megvált tőle.” (Sallay Imre) Így került a birtok a nemzet mindeneséhez, Fáy Andráshoz, aki jó kedélyű és társaságkedvelő ember lévén, szüreteire számos vendéget hívott meg rendszeresen az irodalmi világból, de az írókon, művészeken kívül más híres vendégei is voltak a fóti mulatságoknak. Megfordultak ott politikusok: Wesselényi, Deák Ferenc, Kossuth; költők és irodalmárok: Szemere Pál, Toldy Ferenc, Garay János, Petőfi; színészek: Megyeri Károly, Szentpétery, Egressy Gábor; bájos színésznők: Schodelné, Lendvayné és mások. Az egész szellemi arisztokrácia.

A vidám szüretek közül az 1842. évi különleges jelentőségre tett szert, ugyanis Fáy András asztaltársasága kóstolhatott bele először a méltán híressé vált spritzerbe. Október 5-én Vörösmarty Mihály a szüretre érkezett néhány költő barátjával, az egyikük pedig Jedlik Ányost is magával hívta az eseményre. A legenda szerint a bencés szerzetes saját készítésű szódásüvegével érkezett a fóti birtokra, ahol a jelenlévők legnagyobb meglepetésére bemutatta, hogyan hígítja ő − gyomorbántalmai miatt − a bort szódával. Miután a hosszú pohárba töltött borra rányomta az első korty szódavizet, azt mondta: Íme, a Spritzer! Mire a társaságban ülő Vörösmarty Mihály válaszolt: Spritzer? Ez túl németes. Jobb és magyarosabb, ha fröccs a neve. Vörösmartyt olyannyira magával ragadta az élmény, hogy ennek hatására még ott, a szüreten megírta a fröccsöt köszöntő első verset, a Fóti dalt: „Fölfelé megy a borban a gyöngy; Jól teszi. Tőle senki e jogát el, Nem veszi."

A fröccs hamar igen népszerű lett, nemcsak a nyári hőségben kiváló hűsítő, de irodalmunk egyik legkedveltebb, leggyakrabban megszólaltatott itala lett.
A fröccskultusz lényege nem a bor minősége, még csak nem is a jéghideg, frissen fröccsentett szikvíz szén-dioxid-tartalma, sokkal inkább a bor és a szóda keverési aránya. "Nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka - írja Márai. - A magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkallja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot." Mert a lélek egészen más bugyraiban jár, aki hosszúlépést rendel, és aki maflást vagy Krúdy-fröccsöt. Más kedélyállapotot fejez ki a kisfröccs, pontosabban rövidlépés, macskaugrás vagy tréfa, amit József Attila füttynek is nevezett (hiszen "egy füttyre" le lehet küldeni), mint a háziúr, amit nagyházmesternek is gúnyolnak. Aki nagyfröccsöt kér, amit húzósnak vagy hajtásnak is neveznek (Móra Ferenc szerint ugyanis "egy hajtással lehet a gallér mögé küldeni"), óvatosabb duhaj, mint aki bivalycsókkal indít. Ez az okos, óvatos keverési arány, a fröccsnevek mögött megbúvó önirónia: ez a magyar titok. A hungarikum.

Ahogy a bor és a szóda keveredik egymással a pohár alján, úgy találkozhatunk a valóság és mítosz elegyével, ha a fröccs történetéről olvasunk, de nem vitás, hogy a fröccs születésének legendája immár történelem. Tudósunk, költőnk és az író földesúr, Fáy András már egy jobb helyen koccintgatnak, de a fröccs ma is elevenen él hazánkban, és a fröccskultúra terjedése mellett érezhető, hogy az emberek egyre változatosabban fogyasztják ezt a frissítő italt. A hagyományos olaszrizling fröccs mellett egyre népszerűbb az Irsai- és a rozéfröccs is, ami pedig a bor és szóda arányát illeti, a lehetőségek tárháza igen széles, így biztos, hogy mindenki megtalálja az ízlésének és vérmérsékletének megfelelő elosztást.

Önnek melyik a kedvenc fröccse? 

Forrás: Internet
Borítókép forrása: http://www.hungarikum.hu/