Kőszeghi-Mártony Károly neve sokak számára nem cseng ismerősen, pedig az 1783. március 12-én született mérnök, katonatiszt nemzetünk világhírű feltalálója. Az ”életmentő készület” a tűzoltók mai légzőkészülékének őse, amit a nagyszerű tudós 1829-ben alkotott meg. A találmány elsősorban a katonák munkáját volt hivatott segíteni, másodlagos célként lett megfogalmazva a tűzoltásban való alkalmazása. Kőszeghi-Mártony egyéb találmányokkal is foglalkozott, így ő volt a tábori főzőkészülék, a gulyáságyú feltalálója, valamint mérnökként is kiváló volt, nemcsak hazánkban, de világviszonylatban is az első földnyomás kutatók egyike. Nagyarányú kísérleteivel kerek száz esztendővel előzte meg a talajmechanika modern művelőit. Ezek elméleti ismeretével is maradandót alkotott. 

Kőszeghi-Mártony Károly soproni magyar polgárcsalád sarja volt, szülőháza a ma Caesar-házként ismert épület (Hátsókapu 2.). Középiskolai tanulmányait az Evangélikus Líceumban végezte, azután Bécsben a hadmérnöki akadémián tanult. Már fiatal tisztként nagyszabású munkákban vett részt, így a Földvár-Ercsi melletti sánc építésében. Ezt követően a bécsi Schotten Bastion tervezésébe és építési munkálatainak irányításába fogott, 1831-től pedig már ezredesi rangban felügyelte a franzensfestei erőd építését (ma Fortezza, Olaszország). E feladat mélyépítési kérdéseinek megoldása közben kezdett földnyomás-kutatásokkal foglalkozni.  Elméletei alátámasztásául nagy léptékű modellkísérleteket is végzett, amelyek helyességét az 1920-as években igazolták.  Megállapította a földnyomás nagysága és eloszlása, valamint a talaj fizikai jellemzői (térfogatsúly, belső súrlódás és kohézió) közötti összefüggéseket.

Műszaki munkásságának legfontosabb eredménye a sűrített levegős légzőkészülék feltalálása. Az irodalomban számos helyen a gázálarc felfedezését tulajdonítják − tévesen − neki. Tény, hogy a Kőszeghi-Mártony készülékénél alkalmazott, fejre húzott bőrzsák a találmányt némileg hasonlatossá tette a gázálarchoz, és a két készülék között végül is a végső célt tekintve azonosság van, de a működési elvük lényegesen különbözik. Az azonosság az, hogy úgy a hadseregben használt gázálarc, mint a tűzoltók légzőkészüléke is oltalmat ad, belégzéskor az életfunkció fenntartásához szükséges éltető levegőt biztosítja használójának. A két készülék közötti különbség, hogy a gázálarc egy szűrőszelencén keresztül a környezetből szívott és megtisztított levegővel látja el viselőjét, a légzőkészüléknél ugyanezt oxigén, vagy sűrített levegős palack alkalmazásával teszik lehetővé.
Kőszeghi-Mártony Károly találmányának megalkotását egy a katonai gyakorlatban sokáig megoldatlan kérdés indukálta. A XIX. század elején a várak ostrománál alkalmazott aknaharc sok személyi veszteséget okozott. A várak sáncaira szerelt aknák robbantása után az aknászoknak azonnal be kellett hatolni a lőporgázokkal teli aknafolyosóba. A robbantási kísérleteknek 1827-ben három tiszt esett áldozatul, a kísérletekben közreműködött Kőszeghi is, egy alkalommal az ő megmenekülése is csak hajszálon múlott. 1828-ban a hadmérnök megbízást kapott egy olyan életvédő készülék elkészítésére, amely használóját megvédi az aknafolyosót elárasztó mérgező lőporgázoktól. A kísérleteket mintegy három évig folytatta, míg végre 1829-ben elkészítette a sűrített levegővel működő légzőkészülékét. 

Ha a környezeti levegő oxigéntartalma 15% alá esik, a gázálarc szolgáltatta levegő légzésre már nem alkalmas, Kőszeghi-Mártony viszont olyan készüléket alkotott, melynek viselője a környezettől függetlenül kapta a háton viselt acélpalackból a 20 bar nyomás alatt tárolt, 120 liternyi levegőt. Ez a felszerelés a katonai célú robbantások után 25-30 percnyi tartózkodást tett lehetővé a sűrű, mérgező gázokkal teli földalatti aknákban. Találmányának az volt a lényege, hogy a levegőt acélpalackban sűrítve tárolta. A tűzoltók, könnyűbúvárok, bányamentők stb. ma is használatos készülékeinél is ezt az elvet alkalmazzák. „Ezen készüléket csekély módosítással minden tűzi veszélynél, kivált ha az a Majlandban Aldini által felfödözött őr szerekkel összekapcsoltatik.”  − azaz az Aldini által felfedezett azbeszt védőruhával együtt javasolták a készüléket a tűzoltásnál felhasználni, mert a légzés ennél a szernél nem volt megoldva.
A sűrített levegő hajlékony csöveken át a fejre erősített és a külső levegőtől elzárt kecskebőr sisakba tódult és eközben kis sípon keresztül éles hangot adott. Ha a légzéshez elegendő mennyiségű levegő áramlott a sisakba, akkor ez a hang tiszta, éles volt. Ha azonban kevés volt a levegő, hangja gyenge és szaggatott volt. 

A készülék hivatalos bemutatójára 1830. október 30-án Bécsben került sor, ahol a szakértő bizottság megállapította, hogy kb. 30 percig védi a katonákat a mérges gázoktól. Az „életmentő készület”-et viselő személy első látásra egy különleges kacsafejű (zsiráffejű) űrlénynek látszik, de figyelembe véve a technika akkori fejlettségi színvonalát − nem ismerték a hegesztést, a nyomáscsökkentőt, nyomásmérő műszereket, a fejrész készítéséhez alkalmas műanyagot, stb. − nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy világraszóló találmány született Kőszeghi alkotó fantáziájának köszönhetően. A kiváló szakember megbízást kapott víz alatti készülék elkészítésére is, amely feladatot halála miatt nem tudott teljesíteni. Életmentő találmányát a katonaságon kívül a bécsi tűzoltóság is használta; a „sorozatgyártást” Kraft bécsi mechanikus végezte – aki a feltaláló halála után saját neve alatt forgalmazta az életmentő eszközt.

Kőszeghi-Mártonynak egyéb találmányai is voltak, nevéhez fűződik a “gulyáságyú” feltalálása is. Az ágyúcsőhöz hasonló füstcsöve miatt nevezték a katonák gulyáságyúnak a mozgókonyhát, amelynek rendszeresítése kiemelkedő mérföldkő volt a hadseregek élelemellátásában. Használatukkal a bakák régi álma valósult meg: tábori körülmények között, hadgyakorlatokon és háborúban is rendszeresen fogyaszthattak változatos, ízletes, meleg ételeket. Korábban hosszú menetelések vagy ütközetek alkalmával sokszor csak a késő éjjeli órákban jutottak oda, hogy készítsenek maguknak valami ennivalót. A fáradt katonák gyakran inkább lemondtak az étkezésről, ami csökkentette teljesítőképességüket, éhes katonával pedig nem lehet háborút nyerni. A mozgókonyhák mentesítették őket a vesződséges főzés alól, és a gyorsan kivitelezhető étkezés hozzájárult az akcióképesség és a jó harci szellem fenntartásához. Voltak próbálkozások Kőszeghi-Mártony előtt is mozgókonyhák kialakítására, azonban az eszközök rendszerbe állítására nem került sor. Elsőként az orosz hadseregben rendszeresítettek mozgókonyhát: az 1904–1905-ös orosz–japán háborúban alkalmazták kiváló eredménnyel. A német hadseregben 1908-ban még csak sürgették a tábori főzőkocsik rendszeresítését. Az Osztrák–Magyar Monarchiában a közös Hadügyminisztérium szervezetten és céltudatosan, a legalkalmasabb gyárak legkiválóbb mérnökeinek bevonásával 1905-ben kezdett a fejlesztési munkákhoz, melynek legfontosabb bázisa a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek volt.
Az 1908 nyarán mintaként legyártott példányokat egy hadbiztosokból, műszakiakból, tüzérségi és vonatcsapat-szakemberekből álló bizottság részvételével különböző, szigorú, minden alkatrész ellenőrzésére kiterjedő próbáknak vetették alá. A kiváló konstrukciójú, 1909 M. jelölésű mozgókonyhákat 1910-ben rendszeresítették a közös hadseregnél és a magyar királyi honvédségnél. A mozgókonyhák gulyáságyú elnevezése hamar megszületett, a Budapesti Hírlap 1914. okt. 11.-i számában már szerepel: Gulyás-ágyú; gulyáságyu. Az elnevezés kézenfekvőnek mutatkozott, hiszen többnyire gulyást főztek benne (néha lóhúsból). 

Kőszeghi-Mártony Károly mérnöki tudása szinte egyedülállónak számított a maga korában, méltán lehetünk büszkék városunk világhírű szülöttére. 1845-ben táborszernaggyá léptették elő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta 1847. december 21-én. A következő évben megbetegedett, Brünnben hunyt el 65 éves korában, 1848. július 21-én. Emléktábláját szülőházán, a soproni Cézár-ház oldalán helyezték el.

Forrás: Szita Szabolcs: Sopronban született a sűrített levegős légzőkészülék feltalálója. Soproni Szemle / Kisebb közlemények. XLI. évfolyam 4. szám, 1987.

Hadnagy Imre József: A légzőkészülék – azaz Kőszeghi Mártony Károly “Életmentő készülete” – a XIX. század elejének nagy magyar találmánya (Védelem Online – PDF)

Borítókép: Kőszeghi-Mártony Károly

Forrás: http://lazarus.elte.hu/