A magyar fotográfia legendás alakja: Gink Károly

100 évvel ezelőtt született Iván községben Gink Károly, az 1945 utáni magyar fotográfia meghatározó képviselője. Rendkívül termékeny, nemzetközi rangú fotóművész volt, ugyanakkor érzékeny és öntörvényű alkotó, aki nézetei és elvárásai miatt sokszor ütközött a szerkesztők, lektorok, kiadók álláspontjaival. Több mint 200 önálló kiállítása volt és 52 könyvet illusztrált, alapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, elnöke a Fotóriporterek Kamarájának, több külföldi fotóművészeti szövetség is tiszteletbeli tagjává választotta, s számos elismerésben, szakmai díjban részesült.

Gink Károly állandóan új utakat kereső, új fényképi megoldásokkal kísérletező fotográfus volt. Különleges egyéniségének fontos szerepe volt abban, hogy az 1960-as évektől a magyar fényképészek legjobbjai fokozatosan elszakadtak az előző évtized szocialista realizmusának valóságot megszépítő-megmásító, hamis ábrázolásmódjától. „Művészete a magyar fotóművészet ujjá-formálódásának egyik irányítója volt” – írta értő kritikusa, Dávid Katalin. Magas színvonalon művelte a fotográfia számos ágát, fölényes biztonsággal kezelte a vizuális eszközöket, képein sajátos, rá jellemző formavilágot teremtett. Azt vallotta, hogy „a művész csak állandó felfedezéssel viheti előbbre önmagát, nemzetét, a világot.”

Gink Károly (Iván, 1922. február 4. – Budapest, 2002. május 10.) Balázs Béla-díjas magyar fotóművész
Gink Károly (Iván, 1922. február 4. – Budapest, 2002. május 10.) Balázs Béla-díjas magyar fotóművész
https://www.szivk.hu/

A Győr-Moson-Sopron megyei Iván községben született 1922. február 4-én. Apja erdész volt, erdészeti főiskolát végzett. Anyja, Rotschild Róza, a híres Váci utcai divatszalon divattervező tulajdonosának, Rotschild Klárának a testvére volt. A Széchenyi-reálgimnáziumban tanult, majd a budapesti Széchenyi István Felsőkereskedelmi Iskolában végzett. Miután a család Pestre költözött, az apja csupán segédtisztviselői állásban tudott elhelyezkedni. Igen szűkös körülmények között éltek, szülei mégis igyekeztek mindent megtenni gyermekeik taníttatásáért. Károly a fotografálást korán, 12 éves korában kezdte, s 14 évesen kapta meg élete első fényképezőgépét. Diákkorában a Váci úti polgári iskolában magyar tanára késztetésére kezdte Budapest irodalmi vonatkozású emlékeit fényképezni. Szerb Antal szerettette meg vele az irodalmat, aki az örök emberi és a szellemi értékek tiszteletére nevelte. Hatása egy életre meghatározta Gink művészetekhez való szoros kapcsolódását. 

A fiatal fotográfus 1938-ban megalapította Magyarország első diákfotószakkörét, már ekkor kiállításokat is rendezett. Operatőrnek készült, érettségi után mégis tisztviselő lett, bár hétvégeken biciklire pattant, és sporteseményeket fényképezett. Pályája igen gyorsan ívelt felfelé, már húsz éves korára jelentős sikereket ért el. Első képei a Diákfotoban, a Fotoéletben, majd zsánerképei a Hídban jelentek meg. 1940-ben az Országos Diákfotó Pályázat, két évvel később a Budapesti Nemzetközi Fotókiállítás aranyérmét nyerte el. 

Gink Károly - Szabó Lõrinc fotelben ülve könyvvel a kezében. 1955. (Megjelent: Gink Károly Hatvanhat portré 37. kép)
Gink Károly - Szabó Lõrinc fotelben ülve könyvvel a kezében. 1955. (Megjelent: Gink Károly Hatvanhat portré 37. kép)
http://fotomuzeum.hu/
Gink Károly - Kodály Zoltán kottát olvas otthonában. 1962. (Megjelent: Gink Károly: Hatvanhat portré, ArtPhoto Kiadó, Veszprém, 1998., 16. kép)
Gink Károly - Kodály Zoltán kottát olvas otthonában. 1962. (Megjelent: Gink Károly: Hatvanhat portré, ArtPhoto Kiadó, Veszprém, 1998., 16. kép)
http://fotomuzeum.hu/

Eredetileg filmoperatőr szeretett volna lenni, de zsidó származása miatt erre nem volt lehetősége, végül a fényképészszakma kitanulását választotta. 1942-ben fényképészinas, majd segéd volt Várkonyi László stúdiójában. A háborút viszontagságos körülmények közt vészelte át: munkaszolgálatos volt, bujkált, megsebesült, tévedésből holttá nyilvánították, teljesen megőszült, tífusszal kórházba került, felgyógyulása után már más néven bujkált. 1945-ben megörökítette a budapesti háborús pusztításokat, dolgozott a Journal Mondial des Travailleurs-nak (Utazók világlapja), az Orient Képszolgálat munkatársa lett, majd a Dolgozók Világlapja fotóriportereként, valamint a Külügyminisztérium fotóosztályának munkatársaként is tevékenykedett. 1950-1951-ben a Magyar Fotó (az MTI elődje) munkatársa, 1955-től szabadfoglalkozású fotográfus lett.

Tóth József felvétele Gink Károlyról. 'Alkalmaztam viszont trükköt Gink esetében, mert ő olyan. Machinálta a képeit. Ezen sem gondolkoztam két percig sem, annyira nyilvánvaló volt nekem.'
Tóth József felvétele Gink Károlyról. 'Alkalmaztam viszont trükköt Gink esetében, mert ő olyan. Machinálta a képeit. Ezen sem gondolkoztam két percig sem, annyira nyilvánvaló volt nekem.'
http://fotomuveszet.net/

Abban a nehéz korban talán ő volt az egyetlen, aki otthagyva az MTI védőernyőjét, mert különállni, önálló lenni. Gink – mint egész életében – itt sem bírta a kötöttségeket, a bezártságot, s korlátozva érezte magát abban, hogy egyéni kifejezési formákat keressen. Nemcsak a mindennapi bejárást tűrte rosszul, hanem a kultúrpolitika korlátolt ostobaságait is. Harangozó című képéért 1954-ben (és 1955-ben is) a bécsi Nemzetközi Fotókiállításon aranyérmet nyert, a kitüntetést nem vehette át, hanem itthon munkahelyén fegyelmit indítottak ellene, mert „nem szocialista embertípust” ábrázolt. 

A Magyar Fotónál, s később is néhány kiadó művészeti vezetője afféle iparosnak tekintette, akinek megmondták mit és hogyan fényképezzen le, néha még azt is milyen szögből, igazából látásvilága senkit sem érdekelt. Az elkészült kép illusztrációja volt egy politikai kurzus szemléletének, amit ha nem ő fényképez, megcsinálja tíz másik úgy, ahogy azt elvárták. Ettől személyisége igen messze állt, s állandó kudarcok érték főnökök, hivatalok, kiadók részéről.

A fából faragott királyfi az erdőben - Gink Károly látomása Bartók zenéje alapján. 1975. (Bartók - A fából faragott királyfi nyomán)
A fából faragott királyfi az erdőben - Gink Károly látomása Bartók zenéje alapján. 1975. (Bartók - A fából faragott királyfi nyomán)
http://fotomuzeum.hu/

1956-ban megalakuló Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja volt. A forradalom alatt megjelent Igazság című lap számára a Gyűjtőfogházban fényképezett, majd az események hatására sok más honfitársunkkal együtt ő is az ország elhagyása mellett döntött. Nem elsősorban politikai okból, hanem a kötetlenség, a szabadság iránti vágyból. Az ismeretlen vonzotta, hogy kinyíljon előtte a világ, de beleszaladt a határőrökbe. Másfél hónapot ült előzetes vizsgálati fogságban, majd fenyegetések közepette elengedték, miután semmi olyasmit nem követett el a tiltott határátlépés kísérletén kívül, amiért politikai fogoly lehetett volna.

Munkásságának jelentőségét kifejezi, hogy a Balázs Béla díj I. fokozatával (1970) tüntették ki, megkapta az Érdemes Művész (1974) címet is, továbbá számos európai fotóművész szövetség tiszteletbeli tagjává választotta. Az Osztrák, a Nyugatnémet, a Holland és a Dán szövetségek kitüntető figyelmét is magáénak tudhatta, miközben itthon a magyar fotósélet és a közélet némaságra kárhoztatta „politikai megbízhatatlansága" miatt. "...Önzetlenül adnám tovább tapasztalataimat az utánam jövő nemzedékeknek, de nem taníthatok. Dosztojevszkij igaz tanításaival vigasztalódom: szép emlékeimmel élek." Többször felterjesztették Kossuth-díjra, de azt soha sem kapta meg. 

Több fontos tisztséget is betöltött: a Magyar Fotóriporterek Kamarájának elnöke (1990-től), az NSZK és a Dán Fotóművészek Szövetsége tiszteletbeli tagja, 1957-től az Excellence Fédération Internationale de l’Art Photographique tagja

A Kékszakállú herceg kezei - Gink Károly látomása Bartók zenéje alapján. 1975. (Bartók - A Kékszakállú herceg vára nyomán)
A Kékszakállú herceg kezei - Gink Károly látomása Bartók zenéje alapján. 1975. (Bartók - A Kékszakállú herceg vára nyomán)
http://fotomuzeum.hu/

Munkájában tökéletesre törekedett, és kiadóitól is ezt várta el minimum szintnek. Érzékeny művész volt, aki elszántan védte képeit, igazát, és amikor „átszerkesztették" válogatásait egy-egy kötethez, már nem érezte magáénak a kész könyvet.
Fényképezte a hazai városokat, várakat, de Vámbéry Ármin írásain felbuzdulva a világnak is nekivágott, s az ott élők kultúráját, történelmi emlékeit útikönyvekben, élménybeszámolókban örökítette meg. Bejárta a fél világot, divat- és reklámfotózással is foglalkozott.
A hetvenes évek közepén és a nyolcvanas évek elején Bartók Béla vonzásába került, képekbe fogalmazta Bartók zeneműveit, a Változatok Bartók színpadi műveire I-III. című sorozatban (Kékszakállú herceg vára, A csodálatos Mandarin nyomán, A fából faragott királyfi nyomán). A bartóki hatást lezáró Mikrokozmoszban saját belső lelki világa jelenik meg, amit a zene váltott ki belőle. Fotósorozata, amelyet kétszáznál több helyen állítottak ki szerte a világon, a technikai bravúrt és trükköt, valamint az egyéni látásmódot vegyítette. Mindig a kreativitást, az ábrázolást tartotta fontosnak. Író- és művészportréi is híresek, például Tamási Áron, Kós Károly, Egry József, Füst Milán, Illyés Gyula, Tersánszky Józsi Jenő, Szabó Lőrinc, Déry Tibor portréján az ember és az alkotó legjellemzőbb vonásait örökítette meg. Szerinte igazán jó portré csak akkor készülhetett, ha a fotós és a modell között szellemi kontaktus jött létre, barátság szövődött, de legalábbis valamiféle titokzatos összetartozás alakult ki, és ekkor a kép beszél.

A magyar fotóművészet egyik legérdekesebb alakja Gink Károly − legendás művészi képességéről és legendás indulatos, a végletekig szókimondó jelleméről. Elsősorban érzelmileg közeledett a jelenségekhez, önmagával és a világgal örökké elégedetlen, nyughatatlan szelleme minden új ábrázolásmód, technika kipróbálására ösztönözte. Csaknem hatvan albuma, könyve jelent meg és számos elismerésben részesült. Pályatársa, Keleti Éva emlékezése szerint „Vad volt, barát és ellenség egyszerre. Maximalista, nemcsak magával szemben, hanem mindenkivel, akivel kapcsolatba került. Oroszlánként védte alkotásait, nem alázkodott meg senki előtt. Egyetlen dolog volt szent a számára, a fotó, de a feladat előtt alázatos volt és szelíd.

Gink Károlyt életmű kiállítására készülve 2002. május 10-én váratlanul érte a halál. „A kiállítás megnyitását a Magyar Fotográfusok Házában technikai okok miatt halasztani kellett. Keserűen jegyezte meg: ezt már nem érem meg." – írta róla Keleti Éva nekrológjában. És valóban, a kiállításmegnyitó már nélküle zajlott. Sírja a Farkasréti temetőben található.

Gink Károly (Szalay Zoltán felvétele, 2001. november)
Gink Károly (Szalay Zoltán felvétele, 2001. november)
http://fotomuveszet.net/

Forrás: Tőry Klára – Gink Károly (1922-2002) élete és ritkán látott felvételei (https://maimanohaz.blog.hu/

https://www.szivk.hu/

Wikipédia

Borítókép: Fotó: Gink Károly: Gyalogosok a Blaha Lujza téren, 1958 Magyar Fotográfiai Múzeum https://maimanohaz.blog.hu/

Legnépszerűbb cikkek