A magyar nyelvben Szent Iván-éj néven rögzült a nyár eleji ünnep, eleink a június hónapot is Szent Iván havának nevezték. Június 24-e mind a pogány, mind a keresztény kultúrkörben jelentős ünnep. A Szent Iván-éj Keresztelő Szent János születésnapjával fonódik egybe. A keresztény hagyomány ezen a napon Keresztelő Szent Jánosra emlékszik.

Ki volt Keresztelő Szent János?

Keresztelő Szent János az utolsó próféta és Jézus előfutára volt, ő keresztelte meg Jézust, ezért az ő személye kapcsolja össze az Újszövetséget az Ószövetséggel. Keresztelő Szent Jánost a magyar néphagyományban a honfoglalás utáni bizánci kapcsolatainkból eredően Szent Ivánnak nevezik.

Szent Iván éjjelének népszokásai

Szent Iván éjjelének népszokásai Európa-szerte többnyire a tűzhöz kapcsolódnak, ami az élet és a világosság győzelmét szimbolizálta a halál és a sötétség felett. A nyári napforduló tűzünnepét szinte minden ősi nép ismerte, és babonás tisztelettel élte meg. A Szent Iván-éji tűzugrás szokásának legszebb változatait Kodály Zoltán gyűjtötte a 20. század elején Zoboralján.

A tüzet rendesen négyszög alakúra rakták, mint ahogyan ezt a Nyitra megyei dalszöveg is megörökítette:

Tüzét megrakáljuk, négyszögre rakáljuk.”

Eleink gazt égettek, azt tartva, hogy akkor tiszta lesz a gabona, és jobb lesz a termés. Egyes helyeken a mező szélén gyújtottak tüzet, és égő üszkökkel kerülték meg a vetést. Másutt nagy tüzet raktak az erdő vagy a hegy tövében.

A nyárközépi tűz különféle maradványait Európa-szerte kitűnő amulettnek tartották. A hamuját a földekre szórták, hogy távoltartsa a kártevőket. A félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől. Az elszenesedett kisebb gallyakat előszeretettel alkalmazták az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására. Másutt az égő üszköt hazavitték, letűzték a kertbe, hogy a hernyó el ne pusztítsa a gyümölcsöt, vagy a vetések közé, hogy az élet meg ne üszkösödjék.

A tűz meggyújtásának szertartása

A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, sőt a tüzet is ők gyújtották meg.

A csallóközi leírások szerint a tűzrevaló összeszedése a legények feladata volt. Szent Iván estéjén kocsival mentek végig a falun, minden házhoz bekiabáltak:

Rőzsét, rőzsét, adjanak rőzsét!

Ha nem adnak rőzsét, elvisszük a tőkét!"

A Szent Iván-napi tűz egészségvarázsló szerepe

A Szent Iván napi szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célja volt. Régen úgy hitték az emberek, aki átugorja a Szent Iván napján gyújtott tüzet, az egészséges lesz.

Szent Iván éjjelén élt a népszokás, hogy tűzugrálás közben ezt kiáltották:

„Kezem, lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrjék."

Úgy hitték, az ezen az éjszakán meztelenül szakajtott gyógynövények különleges gyógyító hatással rendelkeznek. A tűz körül álló asszonyok illatos növényeket füstöltek, amelyet később fürdők készítésénél felhasználtak.

Szeged környékén tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmúlasztására vagy megelőzésére.

Baranya vármegyében a sírokra is tettek a sült almából. Csongrád vármegyében úgy tartották, hogy a tűzbe dobott alma ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik.

Az Ormánságban élt az a hiedelem, amelyik anyának meghalt kisgyermeke van, Szent Iván-nap előtt nem szabad almát ennie, mert megeszi a mennyországban lévő gyermeke aranyalmáját.

Úgy tartották, ezen a napon a mennyországban Keresztelő Szent János gyümölcsöt, mannát osztogat a gyermekeknek. Akinek az anyja idelenn már evett, annak ezt mondja: te nem kapsz, a te részedet megette anyád!

A tűz körül a gyermektelen asszonyok cseresznyét fogyasztottak, mivel a néphit szerint ez elősegítette a gyermekáldást.

Különleges erővel bírt Szent Iván éjjelének harmatja is. A mezőkről gyűjtött harmatot életvíznek tartották: az ezzel való mosdás meggyógyította a szem- és bőrbetegségeket. A lányok hitték, hogy ez a harmat megőrzi fiatalságukat és szépségüket.

Szent Iván-napi szerelmi varázslat

A tűz átugrása közben párosító-, kiházasító dalokat énekeltek. Ezek igen hosszúak voltak, mert a falu összes fiatal párját összeénekelték. Ismert szólásunk is erre utal:

„Hosszú, mint a szentiváni ének”.

A szalmából megrakott tűz felett a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki ugorja át a legszebben. Úgy hitték, aki a legmagasabban ugorja át a tüzet, az egy éven belül férjhez megy.

A palóc lányok a tűz kialvása után a kenderföldre mentek, és ott egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a letiport kender feláll, az egy éven belül férjhez megy.

A hagyomány szerint, ha egy fiú és egy lány Szent Iván éjszakáján együtt ugrotta át a tüzet, akkor belőlük egy pár lett.

A szerelmesek közösen vagy külön-külön is átugráltak a lángok felett, hogy elűzzék a rosszat.

Úgy tartották, ha a szerelmesek ezen az éjjelen átugrották kézen fogva a máglyát, akkor örökre együtt maradtak.

A lány a kiszemelt legény gatyamadzagjának megszerzésével és elégetésével is magához láncolhatta választottját.

A hagyomány szerint Szent Iván éjszakáján a tüzet kézen fogva átugró pároknak a tűz termékenységet hozott.

Volt, ahol ezen az éjjelen a tüzet átugorva barátnők vagy barátok fogadtak egymásnak örök barátságot.

Úgy tartották, hogy Szent Iván-éj és környéke volt a legalkalmasabb a házasságok megkötésére.

Szent Iván-éji babonák, hiedelmek

Cetlire írt rossz dolgokat is elűzött az ünnep. Olyan dolgokat írtak fel, amelytől meg akartak szabadulni, például szegénység vagy rossz gondolatok. A tűzbe dobva mindez a múlté lett. Ugyanígy fordítva: pozitív gondolatokat és életcélokat tartottak a lángok fölé, hogy valósággá váljanak. Az ajtóra kötött mezeivirág-koszorúról úgy tartották, megvédi a házat a tűztől, és elűzi a boszorkányokat és a kísérteteket.

Megfüstölték a kutakat és forrásokat, hogy a kígyók és ártó lények mérgétől megtisztuljanak.

Ezen az éjszakán sok gazda kioltotta a tüzet házi tűzhelyén, s egy olyan zsarátnokkal gyújtotta meg újra, amely a közös máglyáról származott.

Úgy hitték, a szentiváni almába nem volt szabad kést vágni, mert akkor elveri a jég a határt.

A néphit úgy tartotta, hogy Szent Ivánkor virágzik a páfrány. Az aranyosan pompázó virág rövid életű, elhervad és elenyészik. Aki viszont rálel a pillanatra, amikor kitárulkozik, érteni fogja az állatok nyelvét, és meglátja a földbe rejtett kincseket. A páfrány virágát láthatatlanná tevő varázsszernek tartották. A néphit szerint lehetetlen megszerezni, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre.

A tűzugráson kívül Európa-szerte fáklyákat is gyújtottak, továbbá szokás volt a tüzes karika eregetése, a tűzcsóválás is.

Források: arcanum.com, hagyomanyokhaza.hu, ma7.sk, nkp.hu, tudasbazis.sulinet.hu

Képek forrása: istockphoto