| 2020. november. 21. | 4 perc olvasás

A soproni fogadó, amely Zrínyit és Haydnt is vendégül látta

Amikor 376 évvel ezelőtt Zrínyi Miklós költő és hadvezér seregével átvonult a városon, a mai Várkerületen lévő, egykor vendégfogadóként üzemelő Fehér ló fogadóban szállt meg, de a XVII. század során a követségbe igyekvő császári és török követek is itt pihentek meg útjukon. Később a neves zeneszerző, Joseph Haydn is többször megfordult falai között.

A 16. század vége előtt Sopronban nem igen voltak még cégérrel jelzett vendéglők és fogadók, mivel nagyobb számú kocsma és vendégfogadó működése igencsak veszélybe sodorta volna őseink megélhetését, amit akkoriban legnagyobbrészt a borral való kereskedés biztosított számukra. A polgárok borkimérési joga sorra járt, szép jövedelmet hozott, így a soproniak minden ellen védekeztek, ami törekvéseiket gátolta volna – pl. tilos volt a városba idegen bort behozni, illetve csak nagyon nehezen megszerezhető engedéllyel.

A krónikák a 16. század vége felé említenek először cégéres fogadót, és alig négyre nő a számuk a 17. század folyamán. Üzemelésük a mai viszonyokhoz képest korlátozott volt, mert sört nem mérhettek, azt a város egyetlen helyre központosította − maga főzte, maga árusította, így nem jelenthetett versenytársat a bornak. 

A soproni Fehér ló vendégfogadó romos állapotban
A soproni Fehér ló vendégfogadó romos állapotban
http://epa.oszk.hu/

A 17. századbeli vendégfogadók egyike a Fehér ló nevű, amely a mai Várkerület 55. szám alatt állt − U alakú beépítésű, egyemeletes, barokk épület, középkori részlettel, klasszicista átalakítással. Első ismert említése Petz János másolatban fennmaradt krónikájában történik 1644-ben. Középkori homlokzatát 1676 után átalakították, majd 1800 körül újabb átalakítás következett, az akkor készült domború ablakszerkezeteiből az egyik 1925. körül még megvolt. Kapualja fiókos dongaboltozatos, a homlokzat udvari menetén az emeleten három, a baloldalon két kosáríves árkád pilléren falba süllyesztett toszkán oszlopokat helyeztek el. Jobb oldalon a két pilléres, kosáríves árkádon erkély díszíti az épületet.

A fogadó magántulajdon volt. A Stark család feljegyzéseiből ismerjük, hogy 1672-ben Röschel Anna eladta Schaeffer Jakab patkoló kovácsnak, azután nemsokára rokoni kapcsolatok révén az akkor már fél évszázada Sopronban élő Stark család birtokába került. A levéltári adatok alapján Stark János Jakab 1677-ben Sopronban született, szülei kocsmárosok voltak, akik később a „Fehér-ló” fogadót vásárolták meg. A fogadót fiúk örökölte és szülei mesterségét folytatta.

A Fehér ló vendégei között a kornak olyan kiemelkedő személyiségei fordultak meg, mint Zrínyi Miklós és Joseph Haydn. 

Zrínyi Miklós
Zrínyi Miklós
https://hu.wikipedia.org/

Zrínyi Miklós grófot (Csáktornya, 1620. május 3. – Zrínyifalva, 1664. november 18.) fiatal korában láthatta a soproni polgárság, amikor 1644. augusztus 22-én 300 emberével átvonult a városon, hogy a császár hadseregéhez csatlakozzon. Az elöljárók úgy gondolták, hogy a rátermett fiatalember később még sokszor a város segítségére lehet a temérdek baj és veszedelem során, így hát megvendégelték a nagyreményű ifjú hadvezért a Fehér ló fogadóban. A díszlakomán Steiner Jakab polgármester és egyéb városi urak is részt vettek. Járt-e később is Sopronban Zrínyi, bizonytalan – a feljegyzések alapján arra lehet következtetni, hogy bécsi útjai alkalmából nem érintette Sopront, vagy csak átutazott rajta, de a várossal jóban maradt továbbra is. Sopronnak, az akkoriban majdnem teljesen protestáns városnak nem kevés oka volt a katolikus uralkodóháztól tartani, és így a Habsburg-ellenes politika nagy harcosának ismert Zrínyi védőpajzsa alá menekülni. A hadvezér, a magyar központosított monarchia eszméjének jegyében erősen húzott a polgársághoz, úgyhogy Sopront is igyekezett magának biztosítani. A soproni levéltár 10 magyar és latin levelét őrzi. A legfontosabb összekötő Vitnyédi István, Zrínyi ügyvédje és bizalmasa volt, rajta keresztül vezetett az út a nagy emberhez.

A Várkerület 55. számú ház (Fehér ló) udvari része romos állapotban. Torma József felvétele
A Várkerület 55. számú ház (Fehér ló) udvari része romos állapotban. Torma József felvétele
http://www.epa.hu/
A Várkerület 55. számú ház (Fehér ló) udvari része helyreállítás után. Torma József felvétele
A Várkerület 55. számú ház (Fehér ló) udvari része helyreállítás után. Torma József felvétele
http://www.epa.hu/

A 17. század közepén élénk, nyüzsgő élet volt a vendéglőben, 1650-ben még színjáték színhelyéül is szolgált. A produkciót az evangélikus líceum diákjai mutatták be, fiatalos jókedvet, energiát, életerőt víve a fogadó falai közé. De amikor a törökök békét kérő követsége három napig Sopronban vesztegelt, a velük tartó görögöket szintén a Fehér ló fogadta be. Zenetörténeti vonatkozása sem akármilyen van, ugyanis 1745-ben, amikor Primes György (1699-1776) városi plébános aranymiséjét tartotta, a nagy egyházi ünnepségre eljöttek Kismartonból a hercegi zenészek és karnagyuk, Joseph Haydn is, akiket a város a Fehér ló fogadóban vendégelt meg.

A látogatott vendéglőben egyébként nem csak finom ételek főttek, egyes források szerint 1774-ben a patikusok bepanaszolták a kocsmárosnét, hogy láz elleni szert is árusít, amely üzletelés miatt aztán büntetést is kapott.

A 19. század elején egy nagy tűzeset során leégett a Fehér ló, és a későbbiekben egy nagyobb eseményt jegyeztek fel róla: 1866-ban az osztrák-porosz háború idején lókórház céljára használták fel az épületet. A második világháború idején számos létesítmény megrongálódott, a Fehér Ló is nagy károkat szenvedett, viszont öröm az ürömben, hogy a helyreállítási munkálatok során értékes gótikus részek kerültek felszínre a homlokzaton.

A középkori eredetű épület falán emléktábla jelzi, hogy 1644-ben itt szállt meg Zrínyi Miklós költő és hadvezér, amikor seregével átvonult Sopronon.

Forrás: https://epa.oszk.hu/

Borítókép: A Várkerület 55. számú ház (Fehér ló) helyreállítás után. Torma József felvétele

Forrás: http://www.epa.hu/

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek