A harangöntés a kezdetektől fogva „misztikus" tevékenységnek számított. A harang hangját elsősorban az alakja határozza meg, ezen kívül az ötvözet összetétele és tisztasága is befolyásolja, kisebb mértékben. A harangkészítők féltették mesterségbeli fogásaikat, amelyek többségét nemzedékek során, tapasztalati úton kísérleteztek ki, és titkolták őket az idegenek előtt. A harangtervezés, a formázás és az öntés hosszú, nagy türelmet és hozzáértést igénylő folyamat, és csak a többhónapos munka legvégén derül ki, hogy valóban eredményes volt-e: felcsendül-e a kívánt hang az új harang megkondításakor. Ha hamis hangot ad, korrekcióra alig van mód, össze kell törni a harangot, és újra be kell olvasztani. Mivel tehát a harang szerkesztése nagy szakértelmet kívánó művészet, a régi időkben nagy megbecsülésnek örvendtek a harangöntő mesterek.

Sopron első harangöntője a városi fegyvertár gondozója, a Felső-Ausztriában született Pfistermeister József ágyúöntő volt. Pfistermeister 1745-ben szerezte meg a polgárjogot, műhelye a várostorony mellett állott. Mivel a harangöntés tűzveszélyes és nagyobb terület szükséges hozzá, a Bécsi-kapun kívül alapított üzemet 1760-ban, a már meglévő műhely mellett. Harangjai Fertőszéplak, Csepreg, Kismarton, Sarród, Káld, Türje, Dömölk, Lajtapordány templomaiba kerültek. Fia, Ferenc Antal később Kőszegen lett harangöntő, feltehetően az ő munkája a sopronbánfalvai templom harangja.
Pfistermeister halála (1772) után özvegye hozzáment egy segédjükhöz, így a műhely és az összes vagyon Köchel János György nürnbergi származású harangöntőhöz került. Köchel tovább bővítette műhelyét, amit halálakor (1808) segédjére, Mahr Ferencre hagyott. A francia háborúk idején azonban tönkrement Mahr virágzó üzlete is, és a mai Magyar utca és Pócsi utca sarkán, hátulról a mai Torna utca határolta területen álló műhelyt 1817. szeptemberében Seltenhofer Frigyes Keresztély harangöntő vásárolta meg egy árverésen (1211 forintért).

Seltenhofer Frigyes Keresztély (szül. Zwickau, 1789) 1815. november 2-án jelentkezett a városnál, Bécsből érkezett segédként, apja szintén harangöntő volt. A tanács szívesen fogadta, azonban kikötötte, hogy mesterremeket kell készítenie. A következő év szeptember 16-án Frigyes már mesterként jelentkezik a remekkel, amit elfogadtak, így ez a dátum tekinthető a Seltenhofer műhely, majd gyár üzemalapítás időpontjának. Seltenhofer a műhelyt azonban csak a polgárjog elnyerése után, 1817-ben nyithatta meg. A Pfistermeister-Köchel-Mahr-műhely nem felelt meg Seltenhofer elvárásainak, ezért kiköltözött műhelyével a Győri út elejére. Az olmützi székesegyház (1828-ban) és a Szent Mihály-templom számára (1837-ben, a templom ősi, 1489-ben öntött, de 1836-ban megrepedt harangja helyett) készített harangokkal alapozta meg jó hírét. Három évtizedes munkálkodása során a környező falvaknak huszonkét harangot készített, pl. Hidegség, Locsmánd, Fertőszentmiklós, Ágfalva, Fertőszéplak, Kapuvár, Rábatamási, Nemesládony, Lajtaszék számára, a városban a Szentlélek-templom harangjait is ők öntötték. Seltenhofer szállította a reformkorban épült vármegyeháza dísztermébe felállított ingaóra számára is a harangokat.

Felesége, Trackl Josefa bécsi harangöntő lánya volt, házasságukból több gyerekük született, de csak (II.) Frigyes volt hosszú életű. A soproni üzem alapítója, Seltenhofer Frigyes 1845-ben betegeskedni kezdett és 1846. február 6-án, 57 éves korában elhunyt. 

Az ifjabb Seltenhofer Frigyes 1817-ben született, apja korán bevonta a munkába. Sokat utazott, széles látókörű ember volt. Az üzem átvétele után a gyártási profilt hamarosan kibővítette a tűzoltó berendezések gyártásával, a Kis utca (ma Pócsi utca) 1. sz. alatti gyártelepen. Ma a Magyar utca 9. sz. ház falán, a Pócsi utca Magyar utca sarkánál emléktábla hirdeti a harangöntőműhely helyét. Egy szivattyúját 1868-ban óriási tömeg jelenlétében nyilvánosan mutatta be a jelenlegi Fő téren. 1870 körül az ország egyik legtekintélyesebb gyártelepévé alakul a műhely, és hamarosan jó hírnevet szerez magának egész Közép-Európában, még Amerikába is szállít tűzoltófecskendőket.

A harang egyébként úgy kapcsolódik a tűzoltó-berendezésekhez, hogy a korábbi évszázadokban a jelentős famennyiségeket felhasználó épületek tömege könnyen és gyakran tűzveszélyt jelentett. A templom- és várostornyok nemcsak tűzőrséggel, de a riasztást szolgáló harangokkal is el voltak látva. Az utóbbiak félreverésével riasztották a lakosságot és a tűzoltóságot. A tűzoltófecskendők hengerét is bronzból öntötték, így szakmailag a harangöntőnek nem okozott gondot a rézötvözetekből, rézlemezekből készült szerkezetek gyártása. 

Közben a harangöntés is tovább folyt és II. Seltenhofer Frigyes harangjai már az egész országot meghódították. 1864-ben a soproni evangélikus templom új tornyába négy hatalmas harangot öntött, nagy ünnepség keretében szólaltatták meg őket először. Ezen kívül az Orsolyiták neogótikus templomtornyában függ négy harangjuk, a Bencés (Kecske-) templom egyetlen harangja is az ő műve, és a bánfalvi evangélikusok, a peresztegi katolikusok is az általa öntött harang hangját hallhatják. Seltenhofer Frigyes számos kitüntetést nyert hazai és külföldi kiállításokon: különösen az 1878-ban kapott párizsi nagy ezüstéremre volt büszke a mester, ami a legmagasabb kitüntetés volt ezen a kiállításon. 1856-ban – több mint 40 éves munkálkodás után – nyugalomba vonult és átadta az öntőműhelyt fiainak. Fontos szerepe volt a Torna- és Tűzoltóegylet szervezésében.

A cég „Seltenhofer Frigyes fiai” néven szerepelt tovább: Frigyes a harangöntő műhely irányítását vállalta, Lajos a kereskedelmi részben segédkezett. A két fivér működése 1914-ig tartott. Az évi haranggyártás ritkán esett 100 db. alá és az egész országba elvitték Sopron jó hírét. A harmadik generáció képviselőjének – III. Seltenhofer Frigyesnek — érdemeit a kiállításokon kapott aranyérmek mellett több kitüntetés is méltatta: I. Ferenc József császártól 1885-ben megkapta a koronás arany érdemkeresztet, és 1901-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. 1914-ben, 60 éves korában hunyt el.

Az üzemet hat fia közül a legidősebb, Frigyes vette át. A negyedik nemzedéket képviselő IV. Seltenhofer Frigyes harangöntőre várt az I. világháborúban elvitt harangok pótlása. A gyár fejlődését az is bizonyítja, hogy az 1920-as évektől a Seltenhofer öntöde már 120 főt foglalkoztatott, a gyár cégvezetője Diebold Károly mérnök volt. A soproni evangélikus templom tornyából három harangot szállítottak el ágyúöntés céljára. Helyükre 1926-ban újra öntötték a 35 mázsás nagyharangot, amely a harangöntő cég 5000. harangja volt -, és a másik két elvitt harang helyére is új harangok kerültek. A Seltenhofer-féle harangöntő üzem 1941-ig működött, az 1945. március 4-i bombázás döntötte romba a gyárat.

A Seltenhofer-dinasztia négy generációja öntötte 125 évig csaknem az egész történelmi Magyarország számára a harangokat, mintegy 6000 darabot.

A Seltenhofer-család sírkövére 1999-ben emléktáblát helyeztek, amelyet Sz. Egyed Emma szobrász- és éremművész alkotott, megformálva az evangélikus templom harangjait; a négy harang akár a Seltenhofer-család négy harangöntő generációját is jelképezheti. A négy harang közül a negyedik a „Hűség-harang” nevet kapta. Az 1921. évi népszavazás után Sopronban elsőnek szólalt meg, hirdetve, hogy a város és a környező nyolc falu magyar maradhatott. 

Forrás: Csatkai Endre (1942): A soproni harangöntés és tűzoltószerek gyártásának története. Röttig-Romwalter Nyomda.

Lengyelné Kiss Katalin (2001): Adalékok a soproni harangöntés történetéhez. Öntödei múzeumi füzetek 7.

Szála Erszébet (2000): A Seltenhofer-család szerepe a soproni városfejlődésben. In: CREDO Evangélikus Műhely, V I. évfolyam. 1-2. szám.

https://www.szivk.hu/

Borítókép: A harkai evangélikus templom harangjai.

Forrás: http://www.magyarharangok.hu/