| 2020. szeptember. 8. | 1 perc olvasás

Az ágfalvi felkelés hőseiről emlékeztek meg városszerte

Koszorúzással és emléktábla avatással emlékeztek meg a második ágfalvi felkelés hősi halottairól kedden Sopronban. Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató és Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató vérét adta azért, hogy Sopron magyar föld maradhasson továbbra is.

Reggel a Soproni Egyetemen az Őrtüzek! obeliszk lángját gyújtották meg. Az 1932. május 5-én emelt emlékmű az elesett főiskolás felkelőknek, Machatsek Gyulának, Szechányi Elemérnek és a később elhunyt Domsitz Ferencnek állít örök emléket. 
A rendezvényen dr. Ifj. Sarkady Sándor tudományos kutató, Ruzsinszky László versét szavalta el és felidézte a második ágfalvi ütközet történetét és jelentőségét. A megemlékezés koszorúzással zárult az emlékműnél, ahol az egyetem vezetősége és szervezetei tiszteletüket rótták le elesett hőseink előtt.


fotó: Griechisch Tamás

A délután folyamán a Szent Mihály temetőben, a felkelők végső nyughelyén tartottak koszorúzással egybekötött megemlékezést. A rendezvényen méltató beszédet mondott Brummer Krisztián, a Soproni Polgármesteri Iroda vezetője. Ezt követően Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere és Barcza Attila Sopron és térsége országgyűlési képviselője koszorút helyezett el a sírhelynél, és néma főhajtással tisztelegtek hősök előtt.


fotó: Griechisch Tamás

Napnyugta után a Szent István templomba zarándokoltak el az egyetem professzorai és hallgatói, ahol felavatták Machatsek Gyula és Szechányi Elemér tiszteletére készült emléktáblát.
Dr. ifj. Sarkady Sándor ünnepi beszédében elmondta, az emléktábla gondolata 2018-ban merült fel, méltó emléket állítva Sopron hőseinek. Azt jelképezi, hogy a mai napig a magyar hazáért dolgozunk, védjük a hitünket, és keresztény értékeinket. 
Az eseményen részt vett Pongráczné Várnai Mária önkormányzati képviselő. A megemlékezés végén Bajkai Csaba, a Szent István templom plébánosa megáldotta az emléktáblát. 

Az ágfalvi felkelésről bővebben itt írtunk.


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek