Mi is a kristálygyógyászat?

A kristálygyógyászat azon az elképzelésen alapul, hogy minden élő és élettelen szervezet, illetve anyag hat egymásra. Minden anyag – legyen az szerves vagy szervetlen, folyékony, szilárd vagy gáz halmazállapotú – atomokból épül fel, és az atomokban elektronok keringenek az atommag körül, rezegnek egy meghatározott hullámhosszon. Az emberi test is atomokból épül fel. A táplálékból és vízből vitaminokat, nyomelemeket és ásványi anyagokat von ki és tárol. Két anyag akkor hat egymásra, ha a rezgésük hullámhossza azonos, vagy egyik a másiknak egész számú többszöröse. A kristálygyógyászat hívei szerint az ásványok azért hathatnak az emberi testre, mert abban ugyanolyan rezgésű anyagokat találnak, mint amilyenből maguk is felépültek.

Továbbvezetve a gondolatmenetet: a szervezet betegségei energiahiány vagy néha -többlet formájában jelentkeznek. Az elképzelések szerint a kristályok az energia-kiegyenlítődést segítik, így támogatva a szervezet öngyógyító folyamatait. A kristálygyógyászok minden esetben felhívják a figyelmet arra, hogy a kristályok alkalmazása nem helyettesítheti az orvosi kezelést.

Elterjedt az a nézet, miszerint a kristályok gyógyító erejüket akkor tudják a legintenzívebben kifejteni, ha a páciens a nap nagy részében magánál tartja őket. Az ékszer ennek legszebb és legegyszerűbb formája.

A kristálygyógyászat története

A fennmaradt írások szerint Indiában, Babilonban, Mezopotámiában, Egyiptomban, valamint az ókori görög és római birodalomban is gyógyítottak kristályokkal.

A kristályokat több ezer éve használják díszítésre, a test ékesítésére, gyógyításra, védelem biztosítására, illetve varázslások és vallási szertartások alkalmával. Gondoljunk csak a régi, monumentális építményekre,  amelyek  a hatalom és a tudás szimbólumai voltak. Templomok, szakrális helyszínek kiegészítői voltak a kristályok, melyekkel geometriai alakzatokat alakítottak ki. Már ekkor használták a jadét, a jáspist a malachitot, a türkizt, a lapis lazulit, a hegyi kristályt stb. Ezek az energetikai mezők képesek voltak különböző szertartások, rituálék rendezésére, összekapcsolva ezzel az univerzum öt elemének energiáit. A különböző természeti népek – az amerikai őshonos indiánoktól kezdve az ausztráliai bennszülöttekig – amulettként hordták a köveket védelmi és szerencsehozó céllal. Azt gondolták, ez védi őket a vadászat alatt vagy a betegségek ellen, csökkentve félelmeiket.

Már akkor ismerték a kristályok porrá tört változatát vagy főzetét, amelyet bensőleg fogyasztottak. Krisztus előtt 400 évvel egy görög filozófus és tudós, Theophrasztosz  A kövekről című írásában azt jegyezte le, hogy a köveknek női és férfi nemük van, ami fontos a gyógyításban, hiszen nem mindegy, hogy melyik részünket akarjuk kezelni, hiszen az ember két fele a női, jin és a férfi, yang energia részei. Míves ékszereket, uralkodói eszközöket, szakrális jelképeket díszítettek meseszép kövekkel, gondoljunk csak a magyarok Szent Koronájára.

Az ember mindig is kereste önmaga szépítésének lehetőségeit. A kristályok természetes adottságait pedig legegyszerűbben talán a belőlük készült védelmező amulettek és ékszerek viselésével lehet kiaknázni. Ezt a réges-régi szokást az őskorból származó leletek is bizonyítják.

A kristályokkal való gyógyításról szóló első írásos beszámolók az ókori Egyiptomból maradtak ránk. Az egyiptomiak lapis lauzurit, türkizt, karneolt, smaragdot és „tiszta kvarcot” használtak ékszereikben és amulettjeikben. A köveket elsősorban a védelmükre és egészségük megőrzése érdekében viselték. Sőt, úgy hitték, hogy a halott mellé rakott jade energiája elkíséri a lelket a túlvilágon. Az inkák a smaragdot, az aztékok az obszidiánt, a tibetiek és az amerikai őslakosok pedig a türkizt kedvelték. Füstkvarccal, malachittal, borostyánkővel, agyagpalával és fekete borostyánkővel vagy zsettel a kelták díszítettek.

Az ókori görögök is nagy jelentőséget tulajdonítottak a kristályoknak, amelyek elnevezése nagyrészt tőlük származik. Ilyen a kristály szó maga is, amely görögül jeget jelent. A „tiszta kvarc” megjelölés is arra utal, hogy hitük szerint a kő a vízből származik, csak annyira megfagyott, hogy szilárd maradt. Az ametiszt szó jelentése görögül „józan”. A követ a lerészegedés és a másnaposság ellen alkalmazták amulettként. A hematit elnevezés a vérből származik, mivel a kő vörös karcot hagy maga után. Minthogy a hematit vasérc, a görögök Árésszal, a háború istenével kapcsolták össze. A görög harcosok, mielőtt csatába mentek, bedörzsölték testüket hematittal, hogy az megvédje őket a sérülésektől.

Írásos beszámolók szólnak a kínai orvoslásban 5000 évvel ezelőtt használt gyógykövekről, és számos kínai császárt jadéból készült vértezetben temettek el körülbelül 1000 évvel ezelőtt. Abban az időben az ősi Mexikóban is nagy népszerűségnek örvendett a jade. A régészek számos sírban találtak jademaszkot. Kínában és Dél-Amerikában egyaránt vesegyógyítónak tekintették a jadét.

Plinius ókori római író, polihisztor, enciklopédista természettudományos enciklopédiájában komoly fejezetet szentelt az ásványtannak, az ő elvei szerint a természetben rejlő kettősség az alapja  annak az erőnek,  amely biztosítja a kozmosz egységét, és meghatározza törvényeit.

A kristálygyógyászat története a XII. században folytatódott. Az 1098-ban született Hildegard von Bingen, a középkor leghíresebb asszonya, misztikus filozófus, zeneszerző, költő, apáca és rendkívüli tudós volt. Physica című művében ír az általa alkalmazott kristálygyógyászati módszerekről, amelyeket ötvözött a gyógynövények használatával. Életműveit több tudós elemzi napjainkban is. 81 évet élt az ő korában német földön.

 

„Isten sem a drágakövek ragyogását, sem azok erejét nem engedi kárba veszni, mivel úgy akarta, hogy a Földön becsüljék és dicsőítsék őket, és orvosságul szolgáljanak.”

A betegségek valódi okáról, a test, a lélek valamint a szellem kapcsolatáról felvilágosult nézetei voltak. Nevéhez fűződik a kristályok elixírjének belső alkalmazása, az ivókúrák , tinktúrák gyakorlati felhasználása.

Szent Hildegard drágakövei: achát , alabástrom, ametiszt, hegyikristály, borostyán, berill, karneol, kalcedon, krizopráz, gyémánt, gránát, heliotróp, vörös jáspis, mészrózsa, lápis lazuli, magnetit, peridot, igazgyöngy, prázem, rubin, zafír, szárder, szardonix, smaragd, kék topáz, cirkon.

Hildegard von Bingen könyveinek nagy része eltűnt a kolostori könyvtárak mélyén, és az antik világ tudása csak a reneszánsz idején merült fel ismét. Már akkor elkezdték kutatni, hogy a kristályok miként hatnak, de ez a gyógyászat elfogadottságát nemigen befolyásolta.

Itt meg kell még említenünk Paracelsus nevét is, aki a fürdőkúrákat, a szervezet nyomelempótlását és az oldott ásványianyag-tartalmú oldatok fogyasztását javasolta.

A XVII. század végén, a felvilágosodás korában megkérdőjelezték a kövek gyógyító erejét, mivel működésükre nem tudtak tudományos magyarázatot adni. A XIX. század elején több kísérletet is végeztek a kövek hatásának bizonyítására, ám a fizikusok és a kémikusok mind a mai napig nem találtak hiteles bizonyítékot arra, hogy a kövek energiát bocsátanak ki, hatnak a testre és az érzésekre egyaránt.

Minden kétkedés ellenére a ’80-as évek New Age mozgalma ismét ráirányította a figyelmet a gyógyítás e módjára, és ma már egyre többen érdeklődnek a téma iránt. A kristálygyógyászat története évezredekkel ezelőtt kezdődött, de sajnos az ősi szövegekből csak néhány maradt fenn a modern kor számára. A főként tapasztalati úton megszerzett tudást elsősorban Judy Hall, Katarina Rafaell, valamint Melody és Michael Gienger munkássága révén ismerhetjük meg. Ma is alkalmaznak kristályokat, főleg kvarckristályokat orvosi műszerekben, hadiiparban, televíziókban, órákban, űrkutatásban.

Hamarosan olvashat az ásványok, kristályok gyógyhatásairól is.

Forrás: Judy Hall: Kristálybiblia, harmoniaekszer.hu, asvanybarlang.hu

Képek forrása: pixabay