| 2021. július. 13. | 3 perc olvasás

Az erdőmérnök, aki otthon van az ó- és újhazában is

Sopront tekinti második szülővárosának Madár Zsolt, aki a Soproni Egyetemen végezte tanulmányait, de a szíve mégis hazahúzta Székelyföldre. A mai napig hálás azonban az itt kapott tudásért, élményekért és kedvességért, ezért is szeretne a soproniaknak visszaadni mindabból a jóból, amit kapott, és megismertetni velük az óhaza kincseit és értékeit.

Madár Zsolt ugyan főállásban erdőmérnök, de van egy óriási szenvedélye: mégpedig a túravezetés. De ne gondoljuk, hogy ezt átlagos módon teszi. Évek óta végez hadtörténeti kutatásokat, és ezalatt olyan mélységig ismerte meg a nagy Magyarország múltját, hogy csakis ámulattal lehet hallgatni történeteit. Emellett mint erdőmérnök Erdély természeti értékeiről is szakszerű képet tud elénk tárni.

Honnan jött az ötlet az Úz-völgyi kutatásokhoz?

Az 1000 éves magyar határ ezen a területen húzódott, ez a vidék élő történelemkönyv, és én szívesen olvasom a lapjait. A hely, ahol élek, tele van érdekességekkel. Az Úz-völgyében voltak a magyarországi hadszíntér legkeményebb harcai. A nagy Magyarország életében itt volt az első ütközet, amely során elveszett a haza. Ennek köszönhetően számtalan katonasír, lövészárok, bunker található itt.

2013-ban az ismerőseim felújították annak a 8 magyar katonának a sírját, akiknek itt, a falu határában volt a nyughelyük. Elhagyatott, gazos sírok voltak, de a felújítási munkák során új fejfát és kerítést állítottak a régiek helyére. Ekkor vettem a fejembe, hogy felkutatom ezeknek a honvédeknek a kilétét, hisz ők nemcsak katonák voltak, hanem apák és fiúk is, így biztosan vannak még élő rokonaik. A kutatást a faluban kezdtem, eleinte kevés eredménnyel, majd felvettem a kapcsolatot a Hadtörténeti Múzeummal és a Magyar Hadügyminisztériummal. A részletek a magyarországi hadügyminisztériumi nyilvántartások és helyszíni kutatások nyomán kerültek napvilágra. Somod községéből egészen az USA-ig jutottam a kutatásaim során. Többszáz munkaórámba került, de sikerült minden katona leszármazottait megtalálnom, ami óriási eredményt jelentett számomra. 

Rosenberg kastély romjai
Rosenberg kastély romjai

Milyen kutatási eredményedre vagy a legbüszkébb?

A katonák leszármazottainak megkeresése óriási öröm volt számomra. Szenvedélyemmé vált a hadtörténet megismerése. Az Úz-völgyi kutatás során felfigyeltem az egykori fűrészüzem-tulajdonos, Fritz Rosenberg zsidó üzletember nevére. A helyiek csak arra emlékeztek, hogy elmenekült a családjával, de engem nagyon érdekelt a család története. A Rosenberg családnak nagyon sokat köszönhetnek az itt élők, hisz mondhatjuk úgy is, hogy ők alapozták meg a település előrehaladását. Nekik köszönhetjük az első iskolát és templomot is.

Zsoltot nem hagyta nyugodni a történet, és felkereste a Magyarhoni Zsidó Imaegyletet. Az ő segítségégükkel kiderítette, hogy a család végül Kanadában telepedett le. Levélben sikerült felvennie a kapcsolatot a Rosenberg család Kanadában élő leszármazottaival, akik nagy örömmel fogadták érdeklődését. Ennek a kutatásnak az eredményeként hamarosan egy emlékművet is állítanak a Rosenberg családnak.

Ez is egy olyan történet, egy olyan siker, ami további motivációt ad történelmi kutatásaimhoz - meséli büszkén Zsolt.

Egykori hadikórház
Egykori hadikórház

Túrákat is szervezel Erdély minden szegletébe. Mire számíthat az, aki téged választ kirándulása során?

Szeretem a szakmámat a hadtörténettel összekapcsolni. A természetjárást a meséléssel egybefonni. Szervezek egyéni és csoportos túrákat egyaránt; gyalogosan, szekérrel, terepjáróval vagy kisbusszal. Igyekszem teljes mértékben alkalmazkodni a vendégek igényeihez. A helyszínek közé tartozik a Békás-szoros, a Gyilkos-tó, az Úz-völgye, Csíkszereda és még sorolhatnám. Gyakorlatilag egész Erdélyt ismerem. Valaki a túrázás miatt jön ide, valaki a helyi nevezetességeket, múzeumokat kedveli. Szoktam szervezni bor-víztúrát, melynek során körbejárjuk a helyi vízforrásokat, puffogókat (vulkáni utőműködésű, forró iszapot lövell ki), de a csíki sörkirándulás is nagy népszerűségnek örvend. Én nemcsak a történelmet, a természetet, hanem a helyi kultúrát, az itteni ízeket is megmutatom az ide látogatóknak.

Nagyon sok az anyaországból érkező, visszatérő vendégem van, akik azt mondják, hogy általam sikerült megismerniük Erdély valódi arcát. Nekem ennél nagyobb elismerés nem is kell.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szeretném tovább folytatni a kutatásaimat. Bízom benne, hogy Sopronból is sokan jönnek majd, mert szeretném minél több emberrel megismertetni Székelyföld kincseit.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek