Az ispotályt, Sopron első szociális létesítményét a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend alapította, amikor tagjai a 13. században városunkban letelepedtek. Magyarországon már I. István magyar király uralkodása idején ispotályokat alapítottak, Pécsváradon (itt létesült az első hazai ispotály), Pannonhalmán, Bakonybélen. Ezek a létesítmények tipikusan városi intézmények voltak, ott hozták létre őket, ahol a népesség koncentrációja és az átutazóban lévők forgalma igényt teremtett rájuk. A soproni ispotály alapítási évéről nincs ismert adat, de 1286 körül említés történik működéséről. A rend tevékenysége meghatározó tényező volt Sopron várossá fejlődése tekintetében, az ispotállyal voltaképpen megalapozták a szervezett egészségügyet. Nem a határhoz közel lévő lovagházuk és templomuk mellett kapott helyet, hanem valószínűleg védelmi okok miatt az Előkapuhoz közel fekvő területen, az Ikva patak partján (ún. Spitalbrücken) építették meg. A rendi szokásnak megfelelően nemcsak kórház a betegek számára, hanem a gondozásra szoruló öregek istápolására szolgáló menhely és zarándokház is tartozott az ispotályhoz, amelyben gyógyszertár is működhetett. A betegeket a lovagházban lakó betegápoló testvérek látták el, lelki gondozásukat az ispotály területén kialakított Szent Erzsébet templomban – kezdetben keresztes papok, majd plébánosok – biztosították. A 15. században a rend védelmi kötelezettsége megszűnt, a lovagok elhagyták Sopront, az ispotály pedig a város gondozásába került, felügyeletét a tanács megbízásából egy ispotálygondnok (Spitalmeister) végezte. 

Az Ikvahíd és a Balfi út sarkán álló két emeletes lakóház helyén egykor álló ispotály évszázadokon át folyamatosan működött 1796-ig. Az épület emeleti félköríves szoborfülkéjében egy barokk kőszobrocska, „Szent Erzsébet leprással” van elhelyezve − alkotója ismeretlen, Csatkai Endre szerint a 18. század második feléből való. A hely történetét emléktábla őrzi, amit 2007. november 19-én Szent Erzsébet születésének 800-dik évfordulóján helyeztek el a sarokház falán. 
A 16–17. század folyamán az ispotályok mellett kezdtek megjelenni az országban új intézményként a járványkórházak (lazaretek). Sopronban a város tudós polgármestere, Lackner Kristóf kezdeményezte 1630-ban adományával egy lazaretum felállítását a városon kívül a pestisben szenvedő betegek részére. A Magyar kapu előtt megépült földszintes épületben a gondnok lakrésze, illetve további két konyha, és hét szoba kapott helyet. Az 1633-ban épült intézmény a 18. század végéig fennállt. 
Ringer József építész kezét dicséri az új városi kórház, amely 1796-ban épült az egykori evangélikus hittudományi kar épülete mögött. Bár korábban már megszűnt kórházként működni, az épületet csak 1960-ban bontották le.

1827-ben egy magánkórházat alapítottak városunkban, ez volt a Zita kórház, ami a Deák téren túl, a későbbi Betegház, majd Kazinczy utcában állt. A kórház megszűnését követően ezt az épületet is a városvezetés vette át, és idősek ellátását biztosító otthonként működtette a továbbiakban. 1945. március 4-én, amikor Sopront újabb bombatámadás érte, a Zita otthon is áldozatul esett. A sziréna megszólalását követően az otthon lakói mind az óvóhelyre menekültek, de a tragédiát egyikőjük sem élte túl, mert az otthonnak éppen az a része kapott telitalálatot. Csak az menekült meg, aki a bombázások idején nem tartózkodott az épületben. A létesítmény többi része viszonylag jó állapotban maradt, és bár a háború után tervezték az újjáépítését, az elképzelés megvalósítására nem került sor. Az épületet lebontották, a Zita otthon helyén ma a Kőfaragó téri lakótelep házai állnak.
1892-ben a város megvette a szórólöveg laktanyát járványkórház céljából a Balfi utca 46. szám alatt, és az átalakításokat követően harminc beteg számára nyújtott teljes ellátást. A kórházat a legmodernebb eszközökkel látták el, bakteriológiai laboratóriumában szövettani és diagnosztikai vizsgálatokat is folytattak. Az intézmény 1952-ig működött, megszűnése után az épületben lakásokat alakítottak ki.

A mai kórházról az első levéltári adat 1890-ből ismeretes − az akkori polgármesteri jelentésben szerepel egy új kórház megépítésének terve. A tehetősebb betegek Bécsbe vagy Bécsújhelyre mentek, ha komolyabb kezelésre szorultak, így mindenképpen egy kicsit korszerűbb, a kor igényeinek jobban megfelelő kórházra volt szükség. A terv viszonylag sokáig fiókban maradt. Bár az új kórház építéséről 1895. február 21-én született egy határozat, végleg csak 1909-ben döntöttek róla, a munkálatok pedig 1910-ben kezdődtek meg. A közbenső években hosszan folyt a vita arról, hogy hová építsék az új közkórházat. A kórházi bizottság javaslata szerint az új intézménynek a Győri úton, a Nádor vendéglővel szemben fekvő szántókon kellene megépülni, hiszen a közel lévő honvédségi laktanyát és marhavásárteret valószínűleg nemsokára meg fogják szüntetni. Voltak, akik a város legegészségesebb nyugati határában, a tüzérségi laktanya és a katonai kórház között fekvő ún. Hanfäcker-dűlőt ajánlották, távol a vásártértől és poros közlekedési utaktól. Olyan vélemény is volt, hogy egyik terület sem alkalmas, mert mindkét terület vasútvonalak közelében fekszik és nem eléggé csendes.
1897 januárjában a bizottság öt területet jelölt meg (Hanfäcker-dűlő, Vallásalap szántói, Hofäcker-dűlő, Maurer-rét, Bergäcker dűlő), ezután a polgármester meghívására Schmal Jenő bécsi műépítész első helyen a Bergäcker-dűlőre, második helyen a Maurer-rétre tett javaslatot. Az ügy a későbbi években sem alakult döccenés mentesen, végleges döntés csak 1909 májusában született, ekkor a közgyűlés úgy határozott, hogy a közkórházat a város délkeleti részén, a Kurucdomb oldalán elterülő Bergäcker-dűlőn építi fel. Végül is oda épült a kórház, ahová a tanács már 1896-ban javasolta, azonban a vita miatt a projekt megvalósítása tizennégy évet késett.

A lassan haladó munkát a közben kitört első világháború még jobban lelassította. Amikor 1918 májusában dr. Király Jenőt kinevezik igazgatónak, a kórház még mindig nincs készen, viszont épületét a katonaság átvette, és azt később, a háború befejezése után is nehezen akarta visszaadni. A sok huzavonának a Tanácsköztársaság megalakulása vetett véget – elrendelik az új kórház megnyitását és a polgári lakosságnak való átadását. Dr. Szilvási Gyula kórházi főorvos, Sopron város egészségügyi népbiztosa 1919. június 23-án nyitotta meg hivatalosan a kórházat. Induláskor csak négy osztállyal működött, hosszú évek szervezése és elszánt munkája után fokozatosan alakítják ki a többi osztályt, és a 30-as években a kórház már minden téren kiállja az összehasonlítást az ország bármelyik megyei kórházával. Király Jenőnek, mint igazgatónak (1949-ig) és négy évtizeden keresztül mint a kórház sebész-főorvosának elévülhetetlen érdemei vannak ebben. Munkáját a mindenkori vezetés elismerte: 1928-ban magyar királyi egészségügyi főtanácsossá nevezték ki, 1953-ben Kiváló Orvosi címet nyert el, és 1961-ben a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Szocialista Munkáért érdemrendet kapott. 1961-ben vonult nyugdíjba, de az urológiai szakrendelést a városban továbbra is ő végezte. Nevét Sopronban utca, az Erzsébet kórház sebészeti osztályán pedig emléktábla őrzi.

Forrás: https://adoc.pub/
https://epa.oszk.hu/
https://tti.btk.mta.hu/
 
Borítókép: Sopron: Erzsébet-kórház. Elisabeth Spital.
Forrás: https://gallery.hungaricana.hu/