Az ország első szénbányája és egyetlen „kocsmatemploma”

A Soprontól nyugatra, festői, erdős környezetben megbúvó Brennbergbánya napjainkban elsősorban mint kiránduló célpont kedvelt és ismert. Több látványos túraútvonal is érinti, a település emlékei pedig a kétszáz éves bányász múltat idézik. Brennberg szinte ikonikussá vált épülete a Szent Borbála római katolikus templom. Ez Magyarország egyetlen olyan temploma, amelynek felső helyiségében miséznek, alsó helyiségében pedig a Bányász Pince működik, azaz egyazon épületen belül található egy imaház és egy borozó.

Brennberg volt Magyarország első szénbányája. Az értékes ásványt a szájhagyomány szerint az 1750-es évek elején fedezték fel. Ismert egy olyan változat, amely szerint egy Rimbacher Pál nevű birkapásztor tűzrakása nem akart kialudni, mert azt alulról nagy, fekete, izzó „kődarabok” táplálták. A másik történet szerint Sopron környékén a kovácsok ekkoriban szénégetéssel állították elő műhelyük számára a faszenet. A szénégetők közül egy Rieger nevű kovács boksája sehogy sem akart kialudni, mert a boksát valószínűleg egy olyan elfedett kőszén kibúvás fölé telepítette, mely az égést tovább táplálta. Sőt, rövidesen az egész hegy égni kezdett. Az égő hegy németül úgy hangzik: brennender Berg, ebből született népnyelvi csonkítással a Brennberg, majd később magyar hozzáadással a Brennbergbánya elnevezés. 1793-tól hívták így hivatalosan az itt született bányásztelepülést, ezt megelőzően az anyakönyvekben „a soproni erdőben” - in silvis Soproniensis - megjelöléssel, a népnyelvben pedig Fenyvesvölgyként szerepelt.

Kép forrása: hazajaroegylet.hu

A szénbányát 1759-ben nyitották meg, kezdetben külszíni fejtéssel dolgoztak. Zömében osztrák, német, cseh és morva családok telepedtek le a szép völgyben és kötöttek munkaszerződést a szénvagyon tulajdonosával, Sopron Szabad Királyi Várossal. A bányát kiszolgáló épületek mellett hamarosan felépültek a bányászlakások is. Az itt dolgozók nagyobb része a telepen lakott: a bányaüzem pillanatnyi helyzetéhez alkalmazkodva sorra épültek a kolóniák. Ahogy a bányászat tolódott délnyugatra, úgy tolódott odébb a település is.

A bánya működésének közel két évszázada alatt mindig a város birtoka volt, amit bérbe adott. Az egymást követő bérlők fejlesztései a 19. század utolsó évtizedeire Brennberget az ország egyik legjelentősebb, legkorszerűbb bányájává tették. 1840-től itt dolgozott hazánk első bányában működő gőzgépe. A kitermelt szenet 1869-1952 között iparvasút szállította az ágfalvi állomásra. Hajózható csatorna építését is tervbe vették Bécs és Sopron között, hogy a szenet könnyebben szállíthassák az osztrák fővárosba. 1871-ben már 21 olyan üzem volt Sopronban és környékén, ahol az itt bányászott szenet használták: gázgyár, cukorgyár, malmok. A bérlők közül külön említést érdemel Draschke Henrik neve, aki sokat tett a bányászat fejlesztéséért: újabb teleprészeket tárt fel, és elérték az akkor rekordnak számító 300 méteres fejtési mélységet is.

Fotó: Sopron Média

1912-től az Urikány – Zsilvölgyi Kőszénbánya Rt. folytatta a kitermelést, az aknák jó része az 1920-as évektől osztrák terület alá került. 1945 után államosították a bányát és hamarosan fel is hagytak a kitermeléssel, hivatkozva a nagy mélységben folyó munka technikai nehézségeire. A Szent István-akna ekkor már az egész országban a legmélyebb volt, 630 méteres mélységből termeltek. 1956 novemberében aztán még egyszer beindították a kitermelést: a forradalom napjaiban brennbergi szénnel biztosították Sopron kórházának és legfontosabb üzemeinek a szénellátását. A nagyhírű brennbergi szénbányászatnak az 1968-ban a helyszínen megnyílt Bányász Emlékmúzeum, illetve Sopron belvárosában a Központi Bányászati Múzeum kiállítási anyagának egy része állít méltó emléket.

Brennbergbánya a 20. századra a kor szociális színvonalát meghaladó bányász település volt. A munkaadók és munkavállalók között egyfajta szolidaritás volt megfigyelhető ebben a rendkívül hierarchizált, zárt közösségben, amely hatással volt a lakosok életminőségére, életkörülményeire is. Ekkoriban a bányának 900 munkása volt, a telep lakosságszáma elérte a 3000 főt. Az itt lakók gyermekei 1864-ig Ágfalvára jártak német nyelvű iskolába, a bánya fizette a gyerekenként járó 30 krajcárt.

A javarészt németajkú lakosság 85%-át kitevő katolikusok Ágfalvára jártak át misére is, ahol szintén német volt a szertartások nyelve. Ez azt jelentette, hogy 6-7 km-es gyaloglás árán tudtak a hívek a szentmisén részt venni. 1876. december 4-én, Szent Borbála ünnepén aztán felszentelték a brennbergi temetőkápolnát, melyet Drasche Henrik lovag, a bányarészvénytársaság vezetője építtetett. Ezt megelőzően veszedelmes kolerajárvány pusztított a vidéken, melynek több mint száz halálos áldozata volt Brennbergben – ekkor nyitottak temetőt a településen. A kápolna azonban ünnepi szentmiséken kicsi volt a hívek számára, így egy ideig inkább az iskola egyik tantermében gyűltek össze.
A Szent Borbála-templomot 1930-ban Füredi Oszkár építészmérnök tervei alapján építették át egy kisebb tornyos épületből. Ennek alsó helyiségében bolt működött, később felette, az emeleten iskolát alakítottak ki. Utóbbiból lett aztán a templom. Az építés költségeit gyűjtésből, országos közadakozásból és a bányát bérlő Urikány - Zsilvölgyi Kőszénbánya Rt. támogatásából fedezték.

Kép forrása: szentivanihke.hu

1938-ban lett önálló lelkészség Brennbergbánya, első lelkésze Holczer Ede volt. Ekkoriban készült a templom főoltára a szentségházzal, kivitelezője Herlicska József oltárkészítő, aranyozó. A keresztkút is az ő munkája. Az oltár homlokrészén lévő fafaragásokat Stöckert Károly faszobrászművész készítette. Az imaház belső terét fával burkolták be, mely szépségével, melegségével nemcsak egyedivé varázsolja azt, de kialakításával a bányavágatokra is emlékeztet. A stációs képeket Ágoston Ernő soproni festőművész készítette 1941-ben. A Borbála-szobor Rausch József aknász műve, a bánya leállása előtt a Borbála-akna felolvasótermében volt, csak 1951-ben került a templomba. A szoborral szemben található a mellékoltár, ez a régi iskolából került át. Felette a Częstochowai Fekete Madonna kegyképmásolata látható, mely a II. világháború alatt Brennbergben menedéket lelő lengyelek hálaajándéka volt.

Kép forrása: wikiwand.com

A szentély falfestményét Woschinszky Kázmér készítette 1958-ban, az oltár feletti Szent Borbálát ábrázoló üvegablak a temetőbeli Drasche kápolnából került ki. 1930. szeptember 28-án szentelte fel Papp Kálmán soproni városplébános, későbbi győri püspök. A katolikus miséket két nyelven, németül és magyarul celebrálták. A különleges templom 19 méteres tornyában egy 138 kilogramm súlyú harang szól, melyet Seltenhofer Frigyes soproni harangöntő készített. Rajta a felirat: Veszélyes a bányász munkája, gondolj erre, ha lemész a tárnába.

Fotó: Sopron Média

Ugyancsak a Seltenhofer-műhelyből kerültek ki az 1930-as években a templommal átellenben, a Szent Borbála tér túloldalán emelkedő dombon, a Harang utcában álló evangélikus harangláb harangjai is. Szép rálátás nyílik innen a településre. További érdeklődésre számot tartó helyek a településen Szálasi egykori bunkere: a bányatárószerű óvóhelyen 1944 végén húzta meg magát Szálasi, mielőtt Kőszegre ment volna, valamint hangulatos környezetével sokak kedvence a Madisz- (korábban: Widner-) tó.

Fotó: Sopron Média

Források:

Czellár Katalin: Sopron. Panoráma Magyar Városok, 1982.

hu.wikipedia.org

banyaszatimuzeum.blog.hu

szentborbalatemplom.hupont.hu

turistamagazin.hu

Borítókép: Sopron Média

Legnépszerűbb cikkek