A filmtörténet első harminc évében a filmek még hang nélkül peregtek a moziban. Világszerte nagyon élénk és termékeny időszak volt ez, mégis kevés dokumentum maradt fenn ebből az aranykorból.
Az első hangosfilm bemutatása (1929. szeptember 20.) után felismerték a filmben rejlő hihetetlen nagy lehetőségeket, és 1930 februárjától kezdve már minden budapesti mozi hangosfilmet játszik. A némafilm korszaka ezzel lejárt, filmarchívumok nem voltak, így a filmek jelentőse jelentős része az idők folyamán megsemmisült, elveszett. 
1930-ig megközelítőleg 600 némafilm készült Magyarországon, és ezeknek mintegy nyolc százalékát őrzi a Magyar Nemzeti Filmarchívum, ami összesen 50 néma játékfilmet, valamint 35 játékfilm-töredéket jelent. A legtöbb film létezéséről legfeljebb plakátok vagy standfotók tanúskodnak.

1901-ben született az első film, A táncz Zsitovszky Béla rendezésében, az utolsó, jelentősnek számító magyar némafilm pedig az 1926-os Rab madár volt. Fénykoruk az 1910-es évekre tehető.
Az első műterem a Hunnia Stúdió volt, melyet 1912-ben alapítottak. Kevesen tudják, hogy az első világháború végéig tartó időszakban Kolozsvár volt a magyar film fellegvára. A némafilm korában a legnagyobb magyar sztárok álltak kamera elé Kolozsváron, és később is nagy nevek dolgoztak a helyi stúdióban. Ebben a városban kezdte pályáját Kertész Mihály, a Casablanca rendezője, itt bontogatta szárnyait a későbbi hollywoodi stúdióvezér Korda Sándor, és itt készült az első magyar világsiker, a Sárga csikó, melyet Japántól Amerikáig mindenütt műsorra tűztek a legnagyobb mozik. A kolozsvári filmgyártás megálmodója és megteremtője Janovics Jenő (1872–1945), aki ő maga egy személyben volt mecénás, színész, producer, rendező, a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója, forgatókönyvíró. Janovics formabontó ötlete volt az is, hogy magyar irodalmi műveket vigyenek vászonra. Az első ilyen produkció a Bánk bán megfilmesítése volt, amelyet Kertész Mihály rendezett. Az ötlet hamar népszerű és sikeres lett a magyar filmszakmában.

Némafilmsztárokat is adtunk a világnak. Lenkeffy Ica például Németországban lett igazán híres, Bánky Vilma Amerikában futott be, Várkonyi Mihály európai hírű sztár lett, Putty Lia előbb Németországban, majd Hollywoodban aratta sikereit, és persze Lugosi Béla, aki Drakula gróf, a vámpír alakjának megformálása révén vált világhírűvé és a klasszikus horrorfilmek sztárjává. Ugyanakkor ki ne ismerné az egyik legnagyobb magyar tragikát, a színészóriás Jászai Marit, vagy ki ne hallotta volna Berky Lili, Fedák Sári, valamint a nemzet csalogányaként ismert Blaha Lujza nevét? 

Ma már kevésbé ismert a neve, de a korai némafilmek egyik kedvelt, jó megjelenésű színésze volt Boháty Lajos is. 131 évvel ezelőtt, 1890. október 23-án született Sopronban, és bár életéről nem sok adat maradt fenn, a színházi szakirodalomban fellelhető filmcímek és újságcikkek fragmentumaiból valamelyest rekonstruálható az életútja.

1911-ben lépett a színi pályára, de csak 1918 októberében látjuk nevét – az Országos Színészegyesületi vizsgára bocsátása után – mint rendes egyesületi tagnak. 1916. november 23-tól az erzsébetfalvai színház művezető rendezője lett, nevét a színlapokon is feltüntették. Erzsébetfalván rövid, alig három hónapos tevékenysége nem volt sikeresnek mondható, javarészt elavult bohózatokat, operetteket mutattak be. Két darabot lehet csak kiemelni ebben az időszakban: Kálmán Imre fővárosi újdonságát, a Csárdáskirálynő című operettet és A gólem című daljátékot. A háború után a városligeti Magyar Színpad, majd Jókai Színkör rendezője lett Boháty, ahol már a felesége (az Erzsébetfalváról szintén ismert), B. Jámbor Ilona volt a karnagy. 1931-ben igazgatója volt a Hungária mozi (Bosnyák utca 21. szám alatt) helyiségében működő zuglói színháznak, személyét mégis inkább mint az első magyar némafilmek sokat foglalkoztatott szereplőjét tartják számon. 

A Színházi Élet című folyóirat 1918. júniusi számában megjelent írásban találjuk nyomát Boháty Lajos budapesti színészvizsgájának. A cikkből nemcsak az derül ki, hogy Boháty az első vizsgázó volt a Baross tér 9. szám alatti színészpalotában 1918. június 11-én, de a felvételi bizottság összes tagja is név szerint felsorolásra került benne.

Boháty számos némafilmben játszott. Szerepelt többek között a Deésy Alfréd rendezte Őfensége inkognitóban (filmszkeccs, 1922), Bolond Istók (1923) és János vitéz (filmszkeccs, 1924) című alkotásokban, valamint a Mónika rózsájában (filmszkeccs, 1928). A János Vitéz-ben a francia király szerepében volt látható a soproni születésű színész.

 

Markáns alakja volt a némafilmeknek, de a magyar hangosfilmeken (Négylevelű lóhere, 1931.) is szerepelt néhányszor. Rokonszenves személyét kedvelték a magyar filmvilágban, tagja volt a szakmai társasköröknek és baráti összeköttetést tartott fenn a filmszakmában dolgozókkal.

Boháty Lajos 1937. októberében hunyt el Budapesten, halálát özvegye és gyermeke gyászolták (Filmkultura, X. évfolyam, 11. szám, 1937. november 1.).

Forrás: https://filmarchiv.hu/
https://magyar.film.hu/
Tóth Anita (2020). A színházi kulturalizáció diszkontinuitása egy urbanizálódó peremközségben. Doktori értekezés.
Színházi élet, VII. évfolyam, 1918/26. szám.

Borítókép: Kép a János Vitéz című némafilmből (https://www.youtube.com/)