Mindenszentek

Mindenszentek – latinul: festum omnium sanctorum – a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja. Minden üdvözült (mindazokat így nevezzük, akik Istent dicsőítve, üdvözülve hunytak el, de nem emlékszik meg róluk név szerint a kalendárium) közös ünnepe, akiket nem avattak szentté. Az ünnep célja, hogy az összes szentet – nemcsak azokat, akiket az egyház hivatalosan is szentté avatott – megünnepeljük.

Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel. Keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa a 8. században kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet, amikor a tisztítótűzben megtisztult, már a mennyekbe jutott üdvözültekre emlékeznek, ekkor került az ünnep november 1-jére. Mindenszentek Magyarországon 2000 óta munkaszüneti nap ismét.

Halottak napja

Clunyi Szent Odilo bencés apát 998-ban vezette be emléknapként, melyet a keresztény egyház is átvett. November 2-án azokra az elhunytakra emlékezünk, akik még nem nyerték el az üdvösséget. A holtakért való imádkozás szokása a 14. században vált általánossá. A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium katolikus hittételén alapul. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még a lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy imával, vezekléssel, szentmisével tehetnek valamit elköltözött szeretteikért. Ezen a napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. A gyertyaláng Krisztus jelképe, aki életét adta az emberekért, hogy elhozza nekik a megváltás fényét.

Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi. Magyarország egyes vidékein ezen a napon harangoztattak a család halottjaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek: leginkább sót, kenyeret és vizet helyeztek az asztalokra. Volt, hogy a vacsoránál eggyel több terítéket tettek fel, mely mellé annyi villát helyeztek, ahány halottjuk volt, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.

Hagyományok, szokások

Mint minden ünnephez – a vallási tartalmon túl – itt is kapcsolódtak hagyományok, szokások. Egyes helyeken ez a két nap volt a cselédek, szolgálók felfogadásának a napja. Ennek oka az lehetett, hogy mindenszentek és halottak napján nem volt szabad dolgozni. Régen egyes vidékeken egész hétre munkatilalom vonatkozott. Ugyanis azt tartották, hogy az ekkortájt végzett munka megzavarhatja a holtak nyugalmát. Így nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozott a házra az akkori hiedelem szerint.

A források szerint a Dél-Alföldön divat volt az úgynevezett „kóduskalács” készítése. Az asszonyok mindenszentek ünnepén sütöttek egy szép kerek és fehér, üres kalácsot, és mise után a temető kapujában várakozó koldusoknak adták azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. Más helyeken ebből a kalácsból a sírokra is helyeztek mennyei táplálékként a sírba visszatérő lelkeknek. Az asszonyok ebben az időben gyászruhát öltöttek, felfüggesztették minden munkájukat, és a halottak hetében kukoricamorzsolással vagy hasonló ülőmunkával foglalkoztak, miközben a halottaikért imádkoztak. A Dunántúl egyes vidékein, ahol a falvakban külön harangláb volt, az emberek reggel összegyűltek a haranglábnál, sorban álltak, hogy egymás után, egyenként maguk húzzák meg a harangot, méghozzá mindenki annyit, ahány halottja volt. Amíg várakoztak, csendben imádkoztak a holtaikért. A halottak estéjén az elhunytak emlékezetére országszerte egy, esetleg két óráig szóltak a harangok. A régi hiedelmek úgy tartották, hogy mindenszentek és a halottak napja közti éjszakán a templomban a halottak tartanak misét. Aki ilyenkor a harangszó vagy világítás nyomán véletlenül odatéved, és felfedezi, hogy ott halottak vannak, az az ember halálfia lesz, azaz már hiába próbál menekülni. Ugyanis egy élőnek sem szabad a holtakat meglátnia, idő előtt találkoznia velük.

Mindenszentek napján nemcsak gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére, hanem magyar területeken szokás ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Virágokat, koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére. A néphit szerint azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükön. Ugyancsak a hiedelmek közé tartozik, hogy aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát sem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

Források: kekesonline.hu, kepeskonyvtar.hu

Képek forrása: pixabay