| 2020. május. 22. | 2 perc olvasás

Elkészült a sarródi családi pihenő park

A Fertő-táj világörökségi térség több helyszíne is megújul a Széchenyi 2020 program keretében, összesen mintegy 350 millió forint értékű Európai Uniós támogatásból. A Sopron - Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., mint konzorciumvezető, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal együttműködve valósítja meg a fejlesztéseket, melyeknek egyik eleme a sarródi családi pihenő park is várja már a látogatókat.

A Sopron - Fertő kiemelt turisztikai térség világörökségi értékei újulnak meg a projektnek köszönhetően. Az idegenforgalmi célú fejlesztések célja, hogy a térség mindez idáig rejtett kincseit is bevonja a látnivalók sorába. A fejlesztésnek köszönhetően a térségbe látogatók figyelme a világörökségi helyszín kis településeinek értékeire is ráirányul majd. Pénteken a projekt egyik elemeként megvalósuló sarródi családi pihenő parkot adták át a látogatóknak.


fotó: Griechisch Tamás

 - A Fertő – Hanság Nemzeti Park szívében található településen kialakított pihenőpark mind a világörökségi értékeket kereső látogatók, mind pedig a kerékpáros turisták és a környékbeliek számára kedvelt pihenőpont lehet a jövőben- mondta el Kárpáti Béla, a  Sopron - Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. 

 - A gyerekeket izgalmas élményelemekkel gazdagított játszótér várja, amelynek részletei a Fertő - tájat és annak élővilágát tükrözik vissza. Az aktív kikapcsolódást kedvelő felnőttek pedig a szabadtéri sporteszközökön mozgathatják át magukat -tette hozzá Papp Gyula, Sarród polgármestere.

 - A Fertő-tájon megvalósuló fejlesztések  élményelemekre épülnek, attrakciót nyújtanak, ami nagyon fontos a megváltozott turisztikai trendek miatt. A most átadott Hany Istók nevét viselő játszótér is ilyen beruházás, és abban bízunk, hogy ezeken keresztül még több látogató számára válik vonzóvá ez a gyönyörű természeti környezet- hangsúlyozta Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.

Kárpáti Béla, a  Sopron - Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
Kárpáti Béla, a Sopron - Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
fotó: Griechisch Tamás
Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője
Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője
Fotó: Griechisch Tamás
Papp Gyula, Sarród polgármestere
Papp Gyula, Sarród polgármestere
fotó: Griechisch Tamás

A projektnek köszönhetően a világörökségi térség öt településén valósulnak meg fejlesztések:

Hamarosan elindul a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház interaktív élményelemeinek továbbfejlesztése, Fertőbozon a Julien-völgyben rendezvényhelyszín és pihenőpark épül, a fertőszéplaki Széchenyi-kastély homlokzatfelújítása és belső udvarának renoválása is megkezdődött, és hamarosan befejeződik a kastély szoros szomszédságában álló Templomdomb pihenőpark fejlesztése is; a nagycenki Széchenyi - örökség még teljesebb bemutatásának érdekében pedig újjáépül a Remetekápolna.

A „Integrált termék- és szolgáltatás fejlesztés a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben” című, GINOP-7.1.9-17-2018-00021 azonosító számú projekt keretében megvalósuló beruházás valamennyi fejlesztése várhatóan 2020 végéig készül el.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek