A Dániából indult kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az egyes társadalmi csoportokat, csökkentse a „más” életformákkal szembeni előítéleteket, segítse a „másság” megismerését és ezzel az elfogadást is.

(hajléktalanok, drogfüggők, alkoholbetegek, melegek, romák, volt fogvatartottak, állami gondozásban felnőttek, fogyatékkal élők, más vallásúak, más etnikumúak stb.).

– A felkészülés során megszólítok embereket, felkérem őket Élő Könyveknek, elbeszélgetek velük, megismerem a történetüket (ez a „próbaolvasás”) – tudtuk meg Szeberényi Andrea tanárnőtől, a szervezőtől. – Már 2018 óta tartok ilyen foglalkozásokat a SZIG-ben, így kb. 250 diákhoz jutott már el ez a program az évek alatt, illetve volt nyilvános is a Kutatók Éjszakáján, valamint nevelési értekezlet keretében a tanárok számára is.

Idén a 9.B projekthete zajlott ennek a jegyében. Az első nap a sztereotípiákkal, előítéletekkel, a társadalmi diszkriminációval, illetve saját előítéleteikkel is foglalkoztak a diákok. A „kölcsönzési napon” a tanulók 4-5 fős csoportokban „kölcsönöztek” 4-4 „Élő Könyvet” (látássérültet, kerekesszékest, volt függőt, autista fiút nevelő szülőt), majd a feldolgozó órán a diákok elmondhatták élményeiket. Kiderült, hogy érdeklődve hallgatták a „Könyvek” történeteit, kérdeztek, és szívesen válaszoltak is, kötetlen párbeszéd alakult ki a diákok és a meghívottak között. Számukra meglepő volt, hogy a vendégek mind milyen pozitív erőt sugároztak, kitartásukat, kedves személyiségüket dicsérték.

A mozgássérült Schőberl Zsófi volt az egyike a meghívott „Élő Könyveknek”.

– Mindegyikünknek megvolt a helye, és egymás után jöttek hozzánk a csoportok – mesélte a mindig vidám Zsófi. – Mivel én először vettem részt a programon, csak két csoportot vállaltam. Azzal kezdtem, hogy meséltem az életemről, majd ők kérdeztek. Eleinte kicsit izgultam, ugyanis amikor annyi idős voltam, mint ők, sok negatív reakcióval találkoztam. Az osztálytársaim például nem tudtak mit kezdeni velem, így nem is éreztem magam a közösség részének. A tapasztalataim rendkívül pozitívak: annak ellenére, hogy a diákok még csak 14-15 évesek voltak, nagyon érdeklődve hallgattak. Kíváncsiak voltak arra, hogy egy másfajta ember hogyan éli meg a mindennapjait. Hétköznapi kérdéseket tettek fel: ki segít nekem, hogyan közlekedem stb. Nagyon meglepődtek azon például, hogy ha vonattal szeretnék utazni, 36 órával előbb kell jeleznem. A pozitív fogadtatáshoz biztosan hozzájárult az én megváltozott hozzáállásom is. Szeretek magamról beszélni, de kell hozzá a befogadó közeg is. Öt évvel ezelőtt nem éreztem volna magamban az erőt, hogy részt vegyek egy ilyen kezdeményezésben. Most viszont nyitottan, magabiztosan mentem oda. A legközelebbi Élő Könytárt egészen biztos, hogy nem fogom kihagyni, ez ugyanis nekünk, mássággal élőknek is rengeteget ad: hozzájárul ahhoz, hogy jobban elfogadjanak, ne érezzük magunkat kirekesztve. Szeritem több hasonló kezdeményezésre lenne szükség, és minél kisebb korban kellene elkezdeni. Akkor valószínűleg nem találkoznék olyan reakciókkal, mint a múltkor az uszodában, ahol az egyik óvónő azt mondta az ovisoknak, hogy ne nézzenek rám.

A projekt zárásaként a diákok bemutatták a többi 9-es osztálynak az Élő Könyvtár programot (kikkel beszélgettek, mit tapasztaltak), levetítették az Élő Könyvekkel készített riportjaikat, ill. egy budapesti Élő Könyvtár szervezet vezetőjével készített online interjút is). A bemutatók után pedig élénk beszélgetés alakult ki a diákok között: jó-e ez a program, miért van rá szükség, miért és kikkel vagyunk előítéletesek, milyen sztereotípiáink vannak az egyes csoportokkal szemben, és ezek hogyan jelennek meg a különböző korosztályoknál.

Ha valaki a fent említett társadalmi csoportok valamelyikének a tagja, és szívesen lenne „Élő Könyv”, Szeberényi Andrea tanárnő örömmel veszi a jelentkezését a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban, illetve a Facebookon.