A budapesti főút ma már szinte elképzelhetetlen lenne a középen robogó, naponta tömegeket szállító sárga villamosok nélkül, de ez majdnem egészen másképpen alakult. Egy XIX. századi ötlet szerint ma víz hömpölyögne az út helyén, és a 4-es, 6-os villamosok helyett hajók közlekednének a Nagykörúton. Bár különös elképzelésnek tűnik, a Duna-csatorna terve nem annyira elképzelhetetlen és légből kapott, mint elsőre gondolnánk, és megvalósulása esetén bizony nem Velence lenne az egyetlen város, ahol autó helyett csónakkal járnak dolgozni az emberek. Képzeljük csak el, reggelente nem dugóban araszolnánk, hanem kényelmesen bárkába ugranánk, kétségkívül jobb lenne a levegő, a sétahajók kiköthetnének a Blahánál, vagy éppen az Oktogonnál. 

Reitter Ferenctől, a Budapest egyesítése után létrejött Fővárosi Közmunkák Tanácsának első elnökétől származik az az felvetés, amely szerint milyen jó lenne, ha a Nagykörúton, a jelenlegi Margit hídtól a Petőfi hídig egy csatorna folyna, ami lehetővé tenné a hajós- és csónakos közlekedést.

Az 1800-as évek közepén gőzerővel folyt a Duna szabályozása, a munkálatok elvégzése a folyamatos árvizek miatt elkerülhetetlenné vált. Azokban az időkben a mai Nagykörút helyén még egy holt Duna-ág volt, nagy valószínűséggel ennek tulajdonítható, hogy az akkori árvizeknek szörnyű következményei lettek. Mivelhogy a Duna ekkor még két oldalról tudta támadni a várost. A legpusztítóbb, 1838-as áradás emléke élénken élt a fejekben, az akkor átélt borzalmak nem ismétlődhettek meg még egyszer.
Reitter Ferenc mérnök, aki korábban a Duna és a Tisza szabályozásán dolgozott, és részt vett a budai és pesti rakpartok kiépítésében is, oroszlánrészt vállalt a tervek kidolgozásában, sőt, ennél is tovább ment. Úgy gondolta, hogy egy Pest belvárosában futó, hajózható csatorna nem csak az árvízveszélyt csökkentené, de egyben komoly bevételt is termelne és a világvárossá válás útjára terelné a települést. 1865-ben azt javasolta, hogy a soroksári Duna-ág vizét felhasználva építsenek egy 36 méter széles körcsatornát lényegében a jelenlegi Nagykörút helyén, amely alkalmas lehetne a kereskedelmi forgalom lebonyolítására is. Ez az útvonal korábban jó ideig afféle szennyvízgyűjtő csatornaként funkcionált. Mederként fekvése jóval mélyebb, mint a környező területeké, így némi kotrás után nem lett volna túl bonyolult újra elárasztani vízzel. 

A pesti Lipót-, Teréz-, József- és Ferencvárost sokáig nem kötötte össze semmilyen út. Reitter úgy gondolta, hogy a hajók közlekedése a csatornán egyenletesebbé tenné a városban az áruk mozgását, plusz kapacitásokat hozna létre a folyami hajós kereskedelem számára, ráadásul a város építkezésére is jótékony hatással bírna. 
Reitter tervei szerint a 64,5 kilométer hosszú csatornát nyílt szakaszon 37 méter 90 centiméter szélesre alakították volna ki, a hidak alatt jócskán, mindössze 15 méter 18 centiméterre összeszűkítve. A csatorna létrehozása ellenére a körút közúti forgalma is megmaradt volna: Reitter elképzelései szerint mindkét oldalon a támfaltól számított 19 méter szélességben vezetett volna, a körutak mentén kiépülő palotasorokkal. Gondoskodott volna a megfelelő tömegközlekedésről is: a nyugati körútra lóvasutat, a keleti oldalra pedig gőzhajtású villamost álmodott meg, melyeknek köszönhetően az akkori három nagy pályaudvar (az 1846-ban átadott Pesti indóház, a MÁV első pályaudvaraként 1867-ben megnyitott Józsefvárosi – eredeti nevén Losonci –, valamint a Déli vasút Budai állomás – a mai Déli pályaudvar) megfelelő összeköttetéshez jutott volna.

A tanácselnökség 1866-ban a beruházást közlekedési és nemzetgazdasági szempontból is támogatandónak nevezte. A tervre 1868-ban rábólintott a Közlekedési Minisztérium és a csatorna megépítésére létrehozták a Pesti Dunacsatorna-társaságot, de az ügy elakadt. A hatalmas, a pesti városkép és közlekedés szempontjából alapvető változásokkal kecsegtető projekt végül valószínűleg pénzügyi okok miatt ment füstbe. A Nagykörút nyomvonala, majd annak a csatorna helyén való létrehozása azonban véglegesen bekerült a városrendezési tervekbe. A huszonöt évig tartó munkák során a Margit hídtól a Boráros térig 4141 méteres utat alakítottak ki, amelynek szabályozási szélessége 45 méter, az úttest 25-28, a járdák 8-10 méter szélesek voltak. A mocsaras városárok helyén született Nagykörutat 125 éve, 1896. augusztus 31-én a millenniumi ünnepségek során adták át.

Forrás: Tóth Mihály: Hajózó csatorna Budapesten – egy terv a múlt századból címmel, a Közlekedéstudományi Szemle, XVI. évfolyam, 1966. 1. szám.
https://bpromantikaja.blog.hu/

Borítókép: 1865, a Nagykörút nyomvonalán, Reitter Ferenc által javasolt Pesti csatorna. www.ilyenisvoltbudapest.hu