Legendák a tea születéséről

Időszámításunk előtt 2700 körül Sen-nung kínai császár egészségügyi okokból elrendelte az ivóvíz fogyasztás előtti forralását. A császár kertjében hatalmas üstökben forralták a vizet, és ebbe a vízbe sodorta a szél a tealeveleket. A császár megkóstolta, és ízletesnek találta az italt, így megszületett a tea.

A japán legenda szerint Darma, a Buddha-követő szent olykor-olykor elszenderedett elmélkedés, imádkozás közben. Egy alkalommal bedühödött, és kitépte szempilláit. Az ő kitépett pilláiból sarjadtak az első teacserjék. Azóta isszák a zen szerzetesek a teát annak érdekében, hogy elűzzék a fáradtságot.

A tea elnevezés eredete

A tea szó valószínűleg kínai eredetű, a híres teatartomány nevére, „Fokien mit Tscha”, utal. Régebbi tudományos neve (Camellia Thea Link) Georg J. Kamell, a morva jezsuita misszió manilai gyógyszerészének nevével kapcsolatos, aki 1639-ben a Fülöp-szigeteken gyűjtötte a növényt.

Az első biztos híreket a teáról az arab utazók 9. századi tudósításaiból kaphatjuk. Az egyik ilyen leírás beszámol egy „sakh” nevű növényről, amelyet a kínai városokban drágán árulnak, és amely főzve ital és orvosság is. Az arab Wahab és Abuseid látták a növényt Kínában és „Tsa” néven le is írták.

Alvarez Semedo portugál jezsuita szerzetes 1633 körül Kínából küldött tudósításában már a tea elkészítésének módjairól és annak élvezetéről ír. A Gobdo vidéki Altyn Khán udvarából az orosz követ vitte az első mintát Moszkvába, mint a cárnak küldött ajándékot. Philibert Moris és John de Mauvellain Párizsban 1648-ban megírták az első értekezést a teáról. Az első jó botanikai leírást Marsigli-tól, az 1654-ben megjelent Novus Atlasban olvashatjuk.

A teázás története

Németországban a nordhauseni gyógyszertári jegyzékben 1657-ben Liegnitz, 1664-ben Ulm, 1669-ben Lipcse, 1683-ban Drezda udvari gyógyszertárainak jegyzékében is szerepel már. Annak ellenére, hogy a Kelet-indiai Társaság 1660 körül már megkezdte a teabehozatalt Hollandiába és Angliába, 1664-ben a tea még ritka és drága áru volt. Ebben az időben Anglia királynője az angol Kelet-indiai Társaságtól évi 2 font (90 dkg) teát kapott ajándékba.

A növény ábrázolásával 1700-ban találkoztunk először Piso, Williem ten Rhyne és Brayne munkáiban. Linné, aki tudományos pontossággal először írta le a teacserjét, uppsalai kertje részére 1763-ban kapta az első növényt. Az angol gyarmati adminisztráció 1832-től Assamban igen nagy gondot fordított a teaültetvényekre. Az első nagyobb teaküldemény 1838-ban Kelet-Indiából érkezett Londonba: 456 font (207 kg) volt.

A teaivás Európában elsősorban a kontinens északi országaiban (Anglia, Hollandia, Oroszország stb.) vált népszerűvé. Hasonlóan terjedt Észak-Amerikában is, és itt a tea politikai vonatkozásai különösen jelentősek lettek: 1767 májusában az angol gyarmati kormányzóság felemelte a teaadót, és ez oda vezetett, hogy Bostonban egy 18000 fontsterling értékű teaszállítmányt a tengerbe dobtak (az eseményt bélyegen is ábrázolták). Sokak véleménye szerint ez volt a közvetlen indító oka a gyarmat anyaországtól való elszakadásának.

A teázás szokása Nagy-Britanniában csak néhány évszázada terjedt el

A szigetországban azután terjedt el, amikor az 1661-ben megkoronázott II. Károly angol király portugál hercegnőt vett feleségül.

A mendemondák szerint a hűtlen II. Károly király – akinek 15 törvénytelen gyermeke született a szeretőitől – mindennap reggel és délután választott magának egy udvarhölgyet, akivel elvonult egy kis „privát” időre. Katalinnak azonban ez egyáltalán nem tetszett, ezért az udvarhölgyeknek parancsba adta, hogy mindennap 4 órakor egy kis csevegéssel körítve közösen fogyasszanak el egy csésze teát. A király ezért állítólag nem tudta félrehívni a hölgyeket, a délutáni teázás pedig divatba jött, és egyre népszerűvé vált. 1662-ben történt meg a teaóra hivatalos bevezetése az angol király, II. Károly udvarában.

És mi a helyzet az ötórai teával?

A mai értelemben vett, uzsonnával egybekötött ötórai tea hagyománya azonban csak később, az 1830-as, 40-es években jelent meg, és forrása szintén a királyi udvar volt. Úgy tartja a fáma, hogy Anna Maria Russell, Bedford hercegnője, Viktória királynő udvarhölgye, egyben barátnője délutánonként nem érezte jól magát. Akkoriban a vacsorát későn szolgálták fel, délután nem volt kisétkezés. A hercegnő ezért teát és szendvicset vagy süteményt, illetve vajas kenyeret fogyasztott két étkezés között, és meghívta a barátnőit is ezekre az alkalmakra. Így született meg az ötórai tea, ezzel pedig egy új szokás a közép- és felsőosztály körében.

De nem csupán Nagy-Britanniában, hanem Európában is megjelent az “angol teázásként” vagy “high tea”-ként emlegetett szokás. Az ötórai tea egy igényes, körülbelül egy órán át tartó kisétkezés. A tea mellé vajas vagy dzsemes kenyeret, szendvicsfalatkákat, desszerteket, kekszeket szolgálnak fel.

Források: naturlandegeszsegcentrum.hu, mrfoster.blog.hu

Képek forrása: istockphoto