| 2022. szeptember. 7. | 2 perc olvasás

Ingyenes családi játékdélután a Tálentum Műhelyben

Hagyományteremtő szándékkal várják szombaton 14-től 18 óráig a gyermekeket és szüleiket a Soproni Egyetem Botanikus Kertjének szívében egy izgalmas játékdélutánra. A rendezvényen a részvétel ingyenes.

Mozgásos figyelemfejlesztő és csapatépítő játékokon vehetnek részt végre nemcsak a gyerekek 5 éves kortól, hanem a szüleik is, a szervezők ugyanis arra számítanak, hogy ők is minél többen bekapcsolódnak a programba.

– A családi játékdélután ötlete onnan származik, hogy a táboraink után a gyerekek mindig elmesélték a szüleiknek, hogy miket játszottak, és a szülők állandóan azt kérdezgették, hogy „és felnőtteknek nem tartotok ilyet, Juli?” – mesélte Halvax Julianna tehetséggondozó és tehetségfejlesztő szakpedagógus. – Ennek hatására találtuk ki a családi játékdélutánt a kolléganőmmel, Szabó-Darida Ágnessel, aki a Tálentum Műhelyben a kreatív foglalkozásokat vezeti.

A Télentum Műhely vezetői: Szabó-Darida Ágnes és Halvax Julianna.

Csodálatos környezetben, a Botanikus Kert fáinak árnyékában, két teremben kétszemélyes játékokat játszhatnak végig az érdeklődők, melyek között lesznek logikai, figyelemfejlesztő és – nagy élvezeti faktorral rendelkező – szerencsejátékok. A csapatépítő játékok az együttműködési képességet fejlesztik, miközben – ha csak néhány órára is – mindenki kiléphet a hétköznapok megszokott rutinjából.

– Azt szeretnénk, hogy a szülők is megismerjék – természetesen a teljesség igénye nélkül – azokat a játékokat, amelyekkel itt, a Műhelyben foglalkozunk – folytatta a Tálentum Műhely alapítója. – „Babra fog menni a játék”: Ági kicsi zsákocskákat készített, amelyekben 15 babszem van. A résztvevők kettesével ülnek le játszani akár egy mancalát, akár egy poharas játékot, akár egy kockapókert, és aki veszít, az ad egy babszemet a másiknak. A lényeg az, hogy minél több babszemmel távozzunk a játékdélutánról. Maga a babra megy a játék rendszere nem tőlünk származik, a játékok viszont a saját fejlesztéseink.

A szervezők szeretnék a szülőket arra motiválni, hogy minél többet játsszanak együtt a gyerekeikkel és lássák, hogy ehhez nem kell sok minden: egy tojástartó és 30 darab babszem bőven elég például a gyerekek egyik kedvencéhez, a mancalához. Sokezres eszközök megvásárlása nélkül is remekül szórakozhat az egész család.

– Egyfajta társadalmi felelősségvállalás is van a kezdeményezésünkben, amit hagyományteremtő szándékkal szerveztünk meg: szeretnénk, ha olyanok is közös élményben részesülhetnének a gyerekeikkel, akik a tehetségfejlesztő foglalkozásokat nem tudják megfizetni – tette hozzá a szakember. – Tervezzük, hogy a közeljövőben a Tálentum Műhelyt is tehetségpontként regisztráljuk, és hogyha ez sikerül, több ingyenes foglalkozást is tudunk tartani a MATEHETSZ támogatásával. Szeretnénk, ha a Műhely nemcsak vállakozásként, hanem közösségi térként is működhetne.

Legnépszerűbb cikkek