A jelentős kormányzati forrásból megújuló Szent Orsolya-iskoláról a fenntartó részéről dr. Veres András megyéspüspök elmondta, hogy hamarosan teljesen megújul az intézmény. Az épület több ütemben megvalósuló felújítása az utolsó fázisához érkezett, most félúton tart a kivitelezés. Az Orsolya téri szárnyban vannak már elkészült épületrészek, a Széchenyi térnél pedig jelenleg a Horváth-ház felújítása zajlik.
A munkálatok 2019 decemberében kezdődtek, és várhatóan 2021 őszéig tartanak.
„A felújítás fontos, hiszen azon családok, akik szeretnék gyermeküket óvodás kortól az érettségiig katolikus környezetben nevelni, a jövőben modern intézményt választhatnak Sopronban" - tette hozzá a megyéspüspök.
A Deák téri AMI épületében maradnának az alsósok a jövőben is.
A tavalyi tanév kezdetén a felújítás miatt áthelyeztek néhány osztályt a Deák térre, az egyetem AMI épületébe, akkor még átmeneti jelleggel.
Dr. Veres András elmondta, szeretnék végleges használatba venni az intézményt, és megvásárolni a Soproni Egyetemtől; erre pozitív választ kaptak, és reméli, hogy hamarosan megegyezésre tudnak jutni az átvételről.
fotó: Griechisch Tamás
A beruházásról Farkas Ciprián polgármester és Barcza Attila országgyűlési képviselő is beszámolt Facebook-oldalán a közelmúltban.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8e%2Fcd%2F2021-02-22-orsolya-tom-9472_iw7u.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F47%2F51%2F20210212-orsolya-isk-bejaras-4_ne2r.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F5e%2F8c%2F20210212-orsolya-isk-bejaras-3_twul.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdb%2F07%2F20210212-orsolya-isk-bejaras-6_7bof.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa0%2F37%2F20210212-orsolya-isk-bejaras-14_8vcr.jpg)