Csak rövid ideig élvezhették a villamosozás örömeit a soproniak, a „csilingelő kis piros ördög” mindössze 23 évig szolgálta az utazóközönséget, a mai Magyarország területén lévő városok közül a legrövidebb ideig üzemelt. A bezárás oka többek között a meglehetősen girbegörbe vonalvezetés lehetett, a két végállomást nagy kerülővel kötötte össze, üzemeltetése így nem hozta meg a várt utasforgalmat és gazdaságtalannak tűnt.

Sopron város első vasútállomását, a Déli állomást 1847-ben építette a Sopron-Bécsújhelyi Vasúttársaság. A város és a pályaudvar között kocsijárattal (omnibusz) ugyan lehetett közlekedni, ám a rázós városi utakon az egyszerű, fapados társas-kocsik rugózásuk ellenére is kényelmetlenek voltak, az utasok sokat panaszkodtak erre. Időközben a kényelmesebb fiákerek is megjelentek, de ezek sem oldották meg a város forgalmát, a soproni utakra valamilyen korszerűbb közlekedési eszközre volt igény.

Az 1800-as évek végén többen (Brand Antal soproni kereskedő 1888-ban, Popper István mérnök és építési vállalkozó 1891-ben, Rosenfeld Bernát 1895-ben, továbbá egy bécsi és budapesti cég) is jelentkeztek közúti lóvasút építésének tervével, azonban ezek a projektek sorra meghiúsultak. E közlekedési létesítmény megvalósításának gondolata időközben elavulttá is vált, mert 1885-ben megnyílt az első budapesti, még keskeny vágányon közlekedő villamosvasút, 1897-ben pedig a miskolci és a szombathelyi villamosvasút kezdte meg üzemét. Sopron számára a Vas megyei Elektromos Művek Rt. részéről érkezett ajánlat a Szombathelyen remekül bevált közúti villamos vasúthoz hasonló vasút megépítésére, amit a város örömest elfogadott, és a Vas megyei Elektromos Művek Rt. főrészvényesével, Batthyány Gézával megkötött szerződést 1899. július 11-én hagyta jóvá.

Akkoriban Sopron a „villamosság bevezetésének lázában élt” – az ikervári áram légvezetéken érkezett a városba. Ikerváron az ország első vízerőműve működött, amit 1896-ban kezdtek építeni, tervezője Gothard Jenő csillagász, mérnök volt. Az aprócska Ikervár volt az első villamosított falu Magyarországon, mintegy 50 évvel megelőzve korát, vízerőműve 1900-tól napjainkig termel áramot.

Az omnibuszjárat csaknem változatlanul megmaradt a villamos megindulásáig. 1876-ban Sopron második állomása, a Győri állomás is megépült, és tulajdonképpen a két állomás városon belüli összekapcsolására szolgált az 1900. április 30-án átadott soproni villamos, amelynek fővonala megkerülte Sopron történelmi városmagját. A megnyitóra a szombathelyi kocsikkal szinte teljes mértékben megegyező motor- (6 db., 1-6-os pályaszámokat kaptak) és pótkocsikat (2 db., 11-12-es számokon) vásároltak a Roessemann & Kühnemann gyártól. A 12,5 méter hosszú kocsik súlya 5,5 tonna volt. A villamos a Győri állomástól a Deák téren és az Erzsébet utcán át haladt a Széchenyi térig, majd végigment a Várkerületen, az Újteleki és a Kossuth utcákon, a végállomásra pedig a Baross úton érkezett. 1903-ban meghosszabbították a vonalat a Déli pályaudvartól a Baross utca végéig, a Sörgyárig, ám csak alkalomszerűen közlekedett erre villamos. Az 5,2 km hosszú fővonalon hat forgalmi kitérő volt, 16 megállóval, amelyek mellett pl. a Pannónia előtt várófülkéket is építettek. A kocsik 5 óra 17 perc és 23 óra 15 perc között 12 percenként közlekedtek. A villamosvonal a Kossuth utca végén szintben keresztezte az ebenfurti vasútvonalat. A kocsiszíni vonal a Kossuth utca északi végéből ágazott ki, a Flandorffer (Táncsics) utcában lévő csarnokhoz. A Pannónia szállótól indult egy nagyon rövid ideig üzemelő szárnyvonal is, az Ezüst utca - Magyar utca - Győri út vonalán keresztül a Vágóhídig. Ennek a vonalnak a kezdetektől fogva rendkívül kicsi forgalma volt, ez vezetett oda, hogy már 1903-ban megszüntették, el is bontották. 

A Sopron című lap 1900. május 4-én számolt be először a soproni villamosokról:

„Utcáinkon vígan robog a villamos, jelzőharangja szokatlanul hangzik a kis városi csöndhöz szokott füleknek, forgalma melyet okoz, élénkséget kölcsönöz a különben nyugodt jellegű utcáinknak. Néhány napig divatban van, mindenki villamoson akar utazni, jószívű családapák megvillamosoztatják csemetéiket, a diákság fenséges mulatságképpen utazza el szabadidejét, s valakinek csak 6 krajcárja van, lesi, várja a megállóhelyeken a villamost.”

A Soproni Napló egy cserfes képzeletbeli kislányt, „Sárikát” szólaltatja meg a villamos megjelenése kapcsán:

„A villamos éppen ablakunk alatt robog el, és már jó-néhányszor kaptunk is szidást érte, különösen az első napokban mikor még nem lehetett bírni az egész családdal, mert egész nap mást sem csináltunk, mint az egyik ablaktól a másikig futottunk, különben, mint a papám mondja, az urak is így voltak vele a kaszinóban...”

Az utasforgalom kezdetben biztatóan alakult, de néhány évvel később egyre csökkent, és mindinkább látható lett, hogy nem megfelelő a két pályaudvar közötti összeköttetés, mert a villamos a Várkerületet megkerülve, hosszú úton robog végig. 1907-ben felmerült egy kedvezőbb vonalvezetés tervezésének gondolata, az Újteleki utca helyett a Rákóczi utcán szerették volna behozni a vasutat a városba, ám anyagiak hiányában ez a terv nem valósult meg.

Az évek során a villamos műszaki állapota jelentősen leromlott, forgalma is rendkívül kicsi lett, a háború utáni gazdasági helyzet hatása Sopronban is érezhető volt. Az 1922-es évet a társaság hatalmas hiánnyal zárta, így a városi közgyűlés a vasút üzemének megszüntetése mellett döntött, és 1923. május 31-én egymás után zötyögve bevonultak a piros villamoskocsik a kocsiszínbe, másnap már csak az üres vágányok látványa és szokatlanul csendes reggel köszöntött a város lakóira.

A villamos egyik végállomásaként szolgáló Déli pályaudvar 1994.01.14-én szűnt meg, nyílt vasútállomássá nyilvánították, vonatokat nem indított és nem fogadott többé. A Győri állomás a mai Sopron állomása. Mintegy száz évvel azután, hogy megindult a forgalom Győr és Sopron között, 1976-77-ben a régi GYSEV pályaudvar elé egy korszerűbb, modern épületet emeltek.

A soproni villamos „bátyja”, a szombathelyi villamos sokkal hosszabb élettartamnak örülhetett, víg zakatolása 1974.augusztus 20-án ért véget.

Mi lett volna, ha…? Sohasem tudhatjuk.

A holt vágányokon és a város lelkében minden bizonnyal ott ragadt egy kicsit a múlt, az emlékek, a vasútüzem első éveiben megélt újdonság izgalma, a későbbi szürke hétköznapok és megkopott fényű kocsik fáradt sóhaja, a derűs reggeleken vidáman futó villamos csilingelése, és a különösen mély csend nyomása azon a párás júniusi hajnalon.

 

 

Nyitókép forrása: lepteiknyoman.blog.hu

Forrás:

Lovas Gyula (1966): A soproni villamos vasút. Soproni Szemle, XX. Évfolyam 2. Szám.

http://www.kotottpalyan.hu/

https://lepteiknyoman.blog.hu/

http://villamosok.hu

https://hu.wikipedia.org/