Kiváló munkásdalárdák már a háború előtt is működtek Sopronban, ilyen volt pl. az 1904-ben alapított Soproni Munkások „Testvériség” Dalárdája, de az előadóművészet egyéb területein, így a színjátszás terén legfeljebb alkalmi színjátszók szerény színvonalú előadásai említhetők azokból az időkből. Ennek egyrészt anyagi okai voltak, másrészt a fizikai munkát végző dolgozók fásultsága állt a háttérben, hiszen egy-egy kimerítő műszakot követően nemigen volt energiájuk és hangulatuk a szerepléshez. Az új életforma azonban megmutatta, hogy a fásultság hamar elpárolog, amint kitárulnak a nemesebb élvezetek felé vezető kapuk.

1945-ben Sopronban is megalakultak az első gyári kultúrcsoportok, amelyek fennállásuk alatt lerövidítve végigjárták a színjátszás fejlődésének egész útját a primitív színpadok kezdetleges produkcióitól, mind nagyobb teljesítményeken át, egészen a világirodalom nagy alkotásainak tolmácsolásáig. A műkedvelő színjátszók fontos és értékes szerepet töltöttek be városunk kulturális életében, hiszen nélkülük a soproni dolgozók a vászonra vetített darabokon kívül csak ritkán részesültek volna más színházi élményben. A soproni színház, az ország egyik legrégibb kőszínházának utóda ugyanis évek óta állandó színtársulat nélkül, sötét ablakokkal nézett a Petőfi térre. A győri társulat alkalmankénti előadásai ugyan nyújtottak némi vigaszt, de a színi események igazából csak 1962-től,  a Soproni Ünnepi Hetek újraszervezésével kezdődően szaporodtak valamelyest. 

A soproni gyári színjátszó csoportok legigényesebbje volt a Soproni Vasas Művészeti Együttes, amelyet 1956 őszéig Zárgyári Kultúrgárda néven ismertek. Az együttest egy lelkes, színházat és színjátszást is kedvelő zárszerelő lakatos, Korán Jenő és néhány társa hozta létre.

Korán Jenő Sopronban született 1921. január 15-én. Apja Korán József, anyja Urai Rozália, hat gyermekük közül a legkisebb volt Jenő. A család férfitagjai, apja és két testvére, a vasárugyárban, a későbbi ELZETT-ben dolgoztak, feleségeikkel együtt.
Jenő a színházhoz kora ifjúságától kezdve vonzódott. Passió-játékokban vett részt a Szent István-templomban, s az itt szerzett élmények egész életére meghatározók voltak. 

A háborúban a fronton szolgált, majd a szovjet hadifogságból 1945 szeptemberében megromlott egészségi állapotban tért vissza. A Vasárugyárban kezdett dolgozni, erre az időszakra így emlékezett vissza: „Voltam raktári segédmunkás, zárszerelő, üzemi tűzoltó, közben műkedvelősködtem. Azt hiszem, én javasoltam elsőnek a Zárgyárban, hogy alakítsunk színjátszó együttest. Az igazgató előbb a szervezésével, aztán a vezetésével bízott meg. Ehhez azonban tanulni kellett.”

Korán Jenő színjátszó-rendezői működési engedélyt szerzett és fél tucat műkedvelő kollégájával együtt Zárgyári Kultúrgárda néven egyesületet alakítottak. Bakokra fektetett néhány szál deszkából ácsolt, festett zsákvászon-függönnyel díszített színpadon játszottak, a Vasárugyár Csengery utcai zárgyára bombasérült épületének egy raktárból  kultúrteremmé alakított helyiségében. Becht Rezső, a Vasárugyár egykori igazgatója írta róluk: „Minden következő előadás egy-egy lépés volt előre. A sziklevelek lehulltak és a palánta is gyorsan bokrosodott. Mindig több bimbót fakasztott es ezek némelyike hamar virággá is bomlott, igényesebb egyfelvonásosok vagy szép táncok képében. A kultúrcsoport iskolája a falujárás lett. Fáradhatatlanul jártak a falvakat, szórakoztattak és nevelték a falu népet és közben önbizalomra és gyakorlatra tettek szert. Ez az önbizalom rohamosan nőtt, amikor a városi kultúrversenyeken mind a színjátszók, mind a táncosok sikerrel szerepeltek.”

1950-ben felépült a gyár korszerű Petőfi Kultúrotthona, ennek függetlenített vezetője Korán Jenő lett, Mészáros Tibor kultúrfelelőssel dolgoztak együtt. Korán Jenő nagy sikerrel állította színpadra a klasszikusok és a kortárs irodalom képviselőinek darabjait. Százötven kisebb, huszonhat nagyobb színdarabot rendezett, többségükben főszerepet is vállalt. Irányításával a színjátszó együttes művészeti együttessé lépett elő, ismertté vált a megyén túl is. 1956-ban a neve Soproni Vasas Művészegyüttesre változott. A villámtréfák és egyfelvonásosok mellett egész estét betöltő színművekre is vállalkoztak. Nagy sikerrel vitték színre többek között Csehov, Ibsen, Moliere és Schiller, valamint Kisfaludy Károly, Gárdonyi Géza műveit. Legnagyobb sikereiket Schiller-drámák előadásával aratták. Ebben az időben, amikor Sopronnak nem volt önálló színházi társulata, az együttes a városi színház szerepét is betöltötte. Jenő Bácsi gárdájában színjátszást tanulni rangot jelentett, több mint háromszázan jártak próbáira az évtizedek során, 16 és 65 év közöttiek. Tehetséges színjátszó volt többek között Mészáros Tibor, Forstner Éva, Gáspár Jenőné, Roób Vilmosné, Schulek Gyula.

1945 és 1982 között Korán Jenő irányította az együttest, tehetségét szorgos önképzéssel gyarapította. Neve fogalommá vált szakmai berkekben, ezt igazolja a számos elismerés, versenydíj és kitüntetés, mellyel büszkélkedhetett. Kétszer is kitüntették a Szocialista Kultúráért díjjal. A sikersorozat a hetvenes évek középéig tartott. A televízió egyre szélesebb térhódítása, az állami színházak rendszeres soproni bemutatkozásai, a gyári fenntartású együttes finanszírozási nehézségei mind hozzájárultak a Soproni Vasas Művészegyüttes megszűnéséhez.

1982-ben vonult nyugdíjba, szívében az utolsó pillanatig megőrizte az együttest és a sikereket. Korán Jenő Sopronban hunyt el 1997. február 27-én, március 4-én temették el a Szent Mihály temetőben.

Forrás: Becht Rezső: A Soproni Vasas Művészeti Együttes első 12 éve. Soproni Szemle (1958. 12. évf. 1. szám. (1958)

https://www.szivk.hu/

Borítókép: A Lakatosárugyár Petőfi Kultúrháza. Forrás: Soproni Szemle 12. évf. 1. szám (1958.)