Vince nagyapja, Stingl Gáspár cseh területről érkezett Sopronba, ahol 1744-ben telepedett le és rézművesként tevékenykedett. Fia, Lipót folytatta a mesterséget, mint − a soproni városplébánia egyes bejegyzései szerint − aurichalcarius, vagyis aranyszínű rézzel dolgozó „velencei rézműves". Stingl Lipót családi háza az egykori Arany Angyal és Fehér Ló fogadók között, a soproni „Vorstadt"-ban volt, a belső váröv és a külső fal közé eső külvárosban, a marhavásárnak használt Fogadószer utcában.

A rézműves mester Sopronban született és egész életét itt élte le, polgárjogot is nyert, de mindössze 52 évet élt. 1807-ben elhunyt, és bár özvegye, aki Vincével együtt tizenegy gyermeket hozott a világra, nagyon igyekezett valahogy megkapaszkodni, a sors további csapásokat mért rá. Már 1803-ban kigyulladt egyszer a házuk, a tűznek egyik kislányuk is áldozata lett, majd a férje halálát követő évben, 1808-ban újra tűz pusztított soproni otthonukban. Az özvegy belátta, hogy életét teljesen újjá kell rendezni, így végül a család elköltözött Sopronból és Pápára telepedett át. A fiúk ekkor önállósodtak. 

Stingl Lipót elárvult nagyszámú gyermeke közül kiemelkedő tiszteletet és megbecsülést érdemel Vince Ferenc, aki sanyarú, szorongatott sorsa ellenére mégis életművet: a herendi gyár alapítását hagyta munkássága eredményeként hátra.
Vince apja halálakor csak tizenegy éves volt, de Pápára kerülve neki is hamar munkát kellett vállalnia. Tizennyolc évesen kártyafestő legényként dolgozott, emellett a pápai őrhadban muzsikus is volt. Kevés adat maradt fent róla, annyi bizonyos, hogy 1819-ben már Tatán a majolikagyárban dolgozott, amelyet kőedénykészítésre állított át. Ebben segítségére volt egyik fiútestvére is, a részére átadott apai örökséggel. Terveit az Esterházy-uradalom is támogatta. Az új kerámiagyár vezetője Vince lett, üzlettársa, Fischer Mózes azonban vádaskodásaival elérte, hogy a Stingl-testvéreket elzavarták. A vállalkozásba Stingl a saját vagyonát is befektette, amit teljesen elveszített, amikor távozni kényszerült, így koldusszegényen hagyta el Tatát. 

A tatai kudarc után Vince Herenden telepedett le, Szentgál határában kölcsönből fazekasműhelyt létesített. A nyersanyagokat a veszprémi püspökségből szerezte be, az olcsó tűzifát a környező erdők biztosították, rövidesen kőedénygyárrá fejlesztette műhelyét. Stingl Vince nevének első említésével 1827-ban találkozunk a veszprémi püspöki levéltár aktáiban, amelyben vállalkozása számára – „Herenden föl állított Portzellán Fabrikám"-nak – kért kölcsönt. Elsősorban a veszprémi püspökség kanonokjaitól kaphatott anyagi támogatást. A herendi évek írásos lenyomatai később is elsősorban kölcsönszerződések, adóslevelek, peranyagok. 

1829-ben megnősült, vállalkozása fejlődésnek indult. Anyagi gondok ezután is nyomasztották, de nem adta fel tevékenységét. A közelben porcelánföldre bukkantak, ő pedig kísérletezésbe kezdett, melynek végén a bécsihez hasonló tulajdonságú porcelánt sikerült előállítania. Egy évtized leforgása alatt azonban a manufaktúra kiépítésére és a porcelánkísérletekre több ezer pengő forint adósságot halmozott fel, azokat törleszteni nem tudta, házát és ingóságait pedig jelzálog terhelte. A siker küszöbén Stingl Vince sorsa újra összefonódott a Fischer-családéval, ezúttal Fischer Mór, a tatai rivális unokatestvére segítette ki a teljesen eladósodott mestert. Az égetőkemence felállításához is Fischer biztosította a kölcsönt, amelyet Stingl nem tudott visszafizetni. Az egymásra halmozódó kölcsönök fejében apránként Fischer Mór tulajdonába került a herendi gyár, amit aztán 1840 júliusában Fischer meg is vásárolt. Az új tulajdonos teljesen kiűzte a gyárból Stingl Vincét, akinek ezzel véget ért herendi pályafutása.

Életének további alakulását legendák, találgatások övezik. A családban élő emlékezés szerint, ekkor titokzatos körülmények között nyoma veszett. Vannak adatok, mely szerint élete alkonyán kocsmárosként tengődött, de más források szerint visszatért Pápára, később pedig a városlődi kőedény-gyárban kapott munkát. Ami bizonyos, hogy 1847 után eltűnt, sorsáról adatok hiányában nem tudunk, 1850 körül hunyt el.

A Fischer kezébe került herendi manufaktúra nem sokkal később "császári, királyi kiváltságos porcelángyár" lett. Ma a herendi porcelán világszerte a kiváló minőség és az elegancia szimbóluma. A manufakturális porcelánkészítés hagyománya, a festékek titkos receptúrája és számos értéke okán a 19. és 20. század hírességei, Sissi, Ferenc József, a windsori kastély lakói, a Rothschildok, a japán császár, a thai király, a Kennedy-familla vagy éppen Ronald Reagen vásárolták, de mai hírességek birtokában is ott vannak a különleges herendi porcelánok.

Stingl Vincét nagyra becsüljük, hiszen egy a magyar keramikusok közül, akiket a tőkehiány és az egyenlőtlen osztrák verseny e korban térdre kényszerített. A porcelángyártás beindításához oly sok pénz szükséges, amennyi Stingl Vincének soha sem állt rendelkezésére és mindezek ellenére mégis készítettek Herenden porcelánt Fischer működése előtt. Igaz, csaknem 150 évig kellett várni, hogy kiderüljön, de mára vitathatatlanná vált, hogy a soproni Stingl Vince Ferenc rakta le a világhírű Herendi Porcelánmanufaktúra alapjait.

Herenden két szobrot is állítottak Stingl Vincének, Sopronban 2012. szeptember 28-án a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Sopron város, a Soproni Városszépítő Egyesület és a Stingl család leszármazottai közösen, emléktáblát avattak Stingl egykori lakóházán.

Forrás: Mihalik Sándor: Stingl Vince herendi kerámiaműhelye. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

https://hu.wikipedia.org/

Borítókép: Stingl Vince mellszobra Herenden

Forrás: https://elmenynektek.blog.hu/