| 2021. március. 8. | 1 perc olvasás

Ma zárul a szavazás az új soproni uszoda elnevezéséről

Kedden éjfélkor lezárul az épülő uszoda elnevezésére kiírt szavazás. A voksolás szimbolikus jelentőséggel is bír, hiszen az 1921-es soproni népszavazás centenáriumi évében hirdették ki.

A város hivatalos honlapján elérhető internetes szavazáson eddig több mint 3600-an adták le voksaikat a négy lehetőség egyikére, de többen  éltek a saját javaslat lehetőségéve is.

A Soproni Városszépítő Egyesület és a város sportegyesületei négy elnevezést ajánlottak:

1. Lőver Uszoda

A soproniak körében a kezdetektől fogva Lőver uszoda néven emlegetett fürdő a beszélő nevéhez hűen az emblematikus soproni városrészben való elhelyezkedésre utal.

2. Temes Judit Uszoda

Dr. Temes Judit olimpiai bajnok úszó, orvos, sportvezető Sopronban született 1930-ban. Sportkarrierje a soproni kisuszodából indult, olimpiai bajnoki címét 1952-ben szerezte a helsinki olimpián.

3. Soproni Sportuszoda

Az ország egyik legnagyobb sportuszodájaként nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz a város új uszodája, ezáltal tovább emelve városunk hírnevét.

4. Csik Ferenc Uszoda

Dr. Csik Ferenc 1913-ban születetett Kaposváron. Később, orvosi hivatásának teljesítése közben került Sopronba, ahol 1945-ben hősi halált halt. Pályafutása alatt tizennyolc magyar bajnoki címet, 1936-ban olimpiai aranyérmet is szerzett.

 Ide kattintva Ön is szavazhat!
 

Aki bizonytalan a döntésében, ide kattintva  olvashat részleteket az elnevezésekről. 

A beérkezett szavazatok kiértékelését követően - a szavazás végeredményét figyelembe véve - Sopron MJV képviselő-testülete határozat formájában dönt majd a város új uszodájának elnevezéséről.

 

Legnépszerűbb cikkek