A Deák téri II. világháborús emlékműnél tartott megemlékezésen koszorúzással és csendes főhajtással emlékeztek meg a doni katasztrófa hőseiről. Dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek, valamint Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, valamint a soproni képviselőtestület megjelent tagjai is lerótták tiszteletüket.
A Sopronmédia kérdésére válaszolva dr. ifj. Sarkady Sándor tudományos kutató, helytörténész elmondta: a soproniak bátran és hősiesen harcoltak a doni pokolban.
„Csak az utóbbi évek tisztázzák azt, hogy milyen irtózatos veszteségeket szenved a második magyar hadsereg, 45-50 ezren hősi halált halnak és eltűnnek, ugyanennyien megsebesülnek, 28 ezren kerülnek szovjet hadifogolytáborba és haláltáborokba. Harmincegy éve szabadon emlékezünk ennél az emlékműnél a Don-kanyar hősi áldozatai előtt – tette hozzá dr. ifj. Sarkady Sándor.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F21%2F14%2F2022-01-12-doni-koszoruzas-tom-2293__kcm.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Portálunk megkeresésére dr. Farkas Ciprián kiemelte: ma azokra a magyar honvédekre emlékezünk, akik 1943. január 12-én estek el a szovjetekkel szemben a Don-kanyar embertelen viszonyai között. „Számos soproni vesztette életét ebben a küzdelemben, így tehát nagyon fontos, hogy minden évben megemlékezzünk erről a napról, és méltóképp lerójuk tiszteletünket hősiességük előtt" – fogalmazott Sopron polgármestere.
Koszorút helyeztek el a Soproni Egyetem hallgatói és egyéb intézmények, szervezetek képviselői is.