
Elhunyt Orbán Júlia, a Pedagógusok Soproni Művelődési Házának igazgatója
Orbán Júlia áldozatos munkáját 2014-ben Sopron Kultúrájáért díjjal, 2023-ban Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el.

Orbán Júlia áldozatos munkáját 2014-ben Sopron Kultúrájáért díjjal, 2023-ban Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el.

Összefogás, szeret, béke és a nemzet egységének fontosságára hívták fel a figyelmet Nemzeti Összetartozás Napán, ahol idén is sor került...

Május utolsó vasárnapja a magyar hősök emlékünnepe, ilyenkor azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezünk, akik az életüket áldozták...

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület szervezésében a Magyar Királyi Főreáliskola és a Magyar Királyi Rákóczi Ferenc Gyalogsági Hadapródiskola...

Az anyák napját világszerte ünneplik, és a különböző országokban nagyon eltérő időpontra esik. Az amerikai eredetű hagyományt Magyarországon...

Az 1946-os német kitelepítésre emlékezett ma Sopron városa az evangélikus templom előtt. Az eseményt dr. Barcza Attila országgyűlési...

A Soproni Gyógyközpont hagyományos nárciszültetéssel tisztelgett a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők és a hospice ellátásban résztvevők...

Idén első alkalommal tartottak megemlékezést és emléktúrát az 1943-as doni hősök tiszteletére Pápán. Az előző években a Soproni Történelmi...
Sopron közel másfél évtizede tart megemlékezést Lackner Kristóf tiszteletére az egykori polgármester születési évfordulója alkalmából, ma 453 éve látott napvilágot. Lackner Kristóf polgármesterként, városbíróként vagy tanácsosként összesen 32 évig szolgálta Sopront, számos területen rendkívül sokat tett a város fejlődéséért. Ennek tiszteletére tartottak csendes főhajtást a legendás városvezető mellszobránál.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékeztek a sopronkőhidai rabtemetőben november negyedikén, a nemzeti gyász emléknapján.

Városi megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján a Széchenyi téri ’56-os emlékműnél. A megemlékezés szónoka, dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kiemelte: az a nemzedék, aki 1956-ot megvívta, 1990-t készítette elő.

Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról emlékeztek meg a Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és AMI nyolcadik osztályos diákjai kedden.

A hagyományoknak megfelelően idén is az evangélikus temető előtti emlékparkban tisztelegtek a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt.

Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek meg az ágfalvi csata hőseiről a Baracsi-emlékműnél pénteken. Az ünnepélyes megemlékezést az ágfalvi önkormányzat szervezte. Stöckert Tamás önkormányzati képviselő is részt vett az eseményen.

Az ágfalvi csata hőseiról emlékeztek meg pénteken a Szent Mihály temetőben, Sopronban. A megemlékezésen Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató és Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató előtt tisztelegtek, akik az 1921-es második ágfalvi ütközetben vesztették életüket.

"SOÁ fájdalma -nemzetünk traumája" címmel nyílt kiállítás a holokauszt 80. évfordulóján. Fotógrafikai és fotómontázs alkotásokból nyílt meg az emléktárlat a papréti zsinagógában, ahol Tölgyesi Katalin és Hollay Lóránt munkáit tekinthették meg a résztvevők. Az eseményen részt vett Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője, valamint Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzatának elnöke.

1990 óta minden évben hagyomány, március 30-án emlékezik a Soproni Erdélyi Kör a II. világháború idején mártírhalált halt erdélyi diákokra, akiket kegyetlen módon végeztek ki 1945-ben Brennbergben.

A hagyományokhoz hűen Sopron március 15-én az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról a Petőfi téren emlékezett meg. Az ünnep szónoka dr. Farkas Ciprián polgármester volt, aki beszédében kiemelte: „a mi nagy példaképeink közé a Lackner Kristófok, a Széchenyi Istvánok és a Thurner Mihályok tartoznak. Azok az elődök, akik a hazának és a városnak jó gazdái, nem pedig más gazda jószágai kívántak lenni. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a testtartás, ez a szemlélet a helyénvaló akkor is, amikor napjainkban mások akarják nekünk megmondani, hogy hogyan és kivel éljünk együtt. A szuverenitásunkért pedig ma is városról városra kell megküzdenünk, ahogyan azt tették a márciusi ifjak is.”

Megemlékezéssel és emléktúrával tisztelegtek a doni katasztrófa 81. évfordulóján Sopron Megyei Jogú Város, valamint a MATASZ szervezésében.

Városi megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján a Széchenyi téri ’56-os emlékműnél.

Sopron önkormányzata az evangélikus temető előtti emlékparkban tisztelgett a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt. A Széchenyi István Gimnázium tanulói megindító műsorral emlékeztek a mártírokra a nemzeti gyásznapon.

Sopron méltó módon emlékezett meg a kommunista diktatúrák áldozatairól pénteken.

Csendes főhajtással és koszorúzással emlékeztek meg a hűség napján dr. Sopronyi-Thurner Mihály sírjánál, aki az 1921-es soproni népszavazáskor Sopron polgármestere volt. Sopron és a környező települések 101 évvel ezelőtt népszavazáson döntötték el, hogy Magyarországhoz kívánnak tartozni.

A 76 évvel ezelőtti sopronbánfalvi és ágfalvi németek kitelepítéséről emlékeztek meg vasárnap.

Az ötvenegy esztendős korában, hétfőn elhunyt Csollány Szilveszterre emlékeztek gyertyagyújtással kedd délután a Soproni Torna Club tagjai az önkormányzattal közösen.

A doni áttörés 79. évfordulója alkalmából Fertőrákos Község Önkormányzata és a Soproni Történelmi és a Hadijátszó Baráti Kör megemlékezést tart január 15-én, szombaton, a fertőrákosi II. világháborús emlékműnél.

Megemlékezést tartottak a doni katasztrófa 79. évfordulóján Sopronban szerda délután. A tragikus történelmi esemény a magyar honvédség leggyászosabb napja lett a második világháborúban.

Emléktáblát helyeztek el a német nemzetiségű Zeltner Ferenc (Franz Zeltner – 1911-1992) brennbergbányai költő születésének 110. évfordulója alkalmából vasárnap délután Brennbergbányán, a Szent Borbála téren.

A hagyományokhoz hűen az evangélikus temető előtti emlékparkban emlékeztek meg a 172 évvel ezelőtt Aradon kivégzett honvédtisztekről, illetve Batthyány Lajosról, az első felelős magyar kormány mártír miniszterelnökéről.

Sopron német ajkú polgárait hetvenöt évvel ezelőtt üldözték el otthonaikból. Az évforduló alkalmából a Templom utcai emlékműnél rótták le tiszteletüket az egykori soproniak előtt a megemlékezők.

Csendes főhajtással emlékeztek meg a holokauszt magyarországi áldozatairól Sopronban. Az Országgyűlés 2000-ben meghozott döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, hiszen 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

A második világháború zsidó áldozatairól emlékeztek meg az ország 12 városában, köztük Sopronban is a Tübingen-i alapítású Menetelés az Életért Keresztény Közösség kezdeményezésére. A csütörtökön tartott online közvetítésen Barcza Attila arról beszélt, hogy a Sopronból 1944-ben deportáltaknak csak a felekezeti hovatartozásuk és a származásuk volt a bűnük.

A járványhelyzetre tekintettel szűk körben, csendes főhajtással rótta le tiszteletét a városvezetés az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt március 15-én délelőtt, a Petőfi téren.

Sopron önkormányzata szűk körben mégis méltó módon emlékezett meg a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjáról csütörtökön. A tiszteletadás alkalmával Farkas Ciprián polgármester elmondta: világszerte mintegy 100 millióan vesztették életüket a korszak eszméi miatt, áldozatuk nem merülhet feledésbe.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a járványhelyzet miatt idén szűk körben emlékezett meg az évfordulóról.

Megemlékezést tartottak a doni katasztrófa 78. évfordulóján Sopronban. A tragikus történelmi esemény a magyar honvédség leggyászosabb napja lett a második világháborúban.

Hagyományosan a botanikus kertben, az 1956-os emlékműnél tartották meg a Soproni Egyetem megemlékezését a forradalom és szabadságharc 64. évfordulóján.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulóján október 23-án délelőtt, a koronavírus járványra tekintettel, csendes főhajtást tartott Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Széchenyi téren.

Csendes főhajtással és koszorúzással emlékezett meg a soproni városvezetés kedd délután az aradi vértanúk kivégzésének 171. évfordulóján az Evangélikus temető előkertjében.