| 2019. november. 19. | 1 perc olvasás

Megemlékeztek Lackner Kristófról

448 évvel ezelőtt, 1571. november 19-én született Sopron történelmének egyik legmeghatározóbb polgármestere, Lackner Kristóf. A tudományos és kulturális értelemben egyaránt maradandót alkotó államférfire koszorúzással emlékeztek kedden Sopronban.

- Lackner Kristóf az 1600-as évek elején volt Sopron polgármestere, de nemes életútja miatt mindmáig büszkén emlékeznek rá a város polgárai - emelte ki Magas Ádám önkormányzati képviselő, az ünnepség szónoka. - A városvezető feladata rendkívül nehéz volt, hiszen a zsarolások és támadások kereszttüzében szinte újra kellett építenie a várost, de ez az ő kezei alatt nemes megújulássá forrta ki magát. Nem csak városépítőként érdemes rá emlékezni, hiszen a kultúrát is nagy mértékben támogatta. Ő példakép lehet a mai városvezetők előtt is, hiszen napjainkban is rengeteg nehzéséggel kell szembenéznie az önkormányzatnak, de a település most is egy megújulás folyamatában van - üzente a hallgatóságnak. 


fotó: Griechisch Tamás

Magas Ádám beszéde zárásaként köszönetet mondott Sopron polgárainak azért, hogy a saját portájuk rendben tartásával, valamint önkéntes akciókban való részvétellel hathatósan hozzájárulnak Sopron tiszta és szép mivoltához.

A megemlékezés végén Csiszár Szabolcs alpolgármester és Magas Ádám önkormányzati képviselő Sopron Önkormányzata nevében megkoszorúzta Lackner Kristóf szobrát. Az ünnepség keretében több önkormányzati képviselő is helyezett el pálmaágat az egykori városvezető emlékművénél.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek