A mai napon a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára emlékeztek világszerte a magyarok. Ez alól természetesen Sopron sem volt kivétel, a leghűségesebb város méltó módon emlékezett meg a nemzeti tragédiáról, valamint a Nemzeti Összetartozás Napjáról. Csütörtök délelőtt Dr. Farkas Ciprián polgármester, Zambó Péter államtitkár, Ábrahám István, a TAEG Zrt. vezérigazgatója, valamint Dr. ifj. Sarkady Sándor történész jelenlétében avatták fel a Soproni Parkerdőben lévő Trianoni Emlékparkot.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3f%2F35%2Fpark2_siah.jpg)
Sopron polgármestere az emlékpark avatásán úgy fogalmazott, hogy a trianoni békediktátum 1920-ban olyan veszteségeket okozott hazánkra nézve, hogy józan ésszel a magyarság eltűnésére lehetett számítani. - Az ítélet nyilvánvalóan halálos ítélet volt. Nem jegyzett fel a történelem olyan nemzetet, amely túlélt volna ekkora vérveszteséget – mondta dr. Farkas Ciprián, majd hozzátette, hogy ennek dacára ma Magyarország erősebb, mint bármikor az elmúlt száz évben, a magyar közösségek túlélték a többszöri elnyomást, a nemzetpolitikát pedig új alapokra helyezték, és a kapcsolatok ma sokkal élénkebbek a nemzetrészekkel a 2010-ben bekövetkezett politikai irányváltásnak köszönhetően.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1b%2Fde%2Fdsc01500-jpg_zfid.jpg)
- Trianon különféle országokba osztott szét bennünket, de nem választhat el bennünket, magyarokat egymástól. Egy a nyelvünk, egy a kultúránk, egy a nemzetünk! – jelentette ki a polgármester, aki egyúttal köszönetét fejezte ki a Tanulmányi Erdőgazdaságnak az emlékmű kigondolásáért, a kormánynak pedig azért, hogy biztosította annak anyagi forrását.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3e%2F03%2Fdsc01345-jpg_m54k.jpg)
Szeretett városunkban 16 óra 30 perckor megszólaltak a templomi harangok is, emlékeztetve ezzel a soproniakat a száz évvel ezelőtti békediktátum aláírásának időpontjára. Ezzel egyidőben Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetése koszorút helyezett el a Széchenyi téren található Hűségzászlónál, Dr. Farkas Ciprián pedig köszöntötte a jelenlévőket és a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület tagjait, akik a helyszínről indították útnak emlékmenetüket a nemzeti összetartozás jegyében. A nap folyamán a soproni polgárok ugyanezen helyszínen helyezték el gyertyáikat és mécseseiket, ami különleges atomszférát adott a helyszínnek.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F08%2F97%2Fdsc01430-jpg_a0kd.jpg)
A lovasok a helyszínről indították útnak emlékmenetüket a nemzeti összetartozás jegyében. A nap folyamán a soproni polgárok ugyanezen helyszínen helyezték el gyertyáikat és mécseseiket, ami különleges atomszférát adott a helyszínnek. A megemlékezésen részt vettek dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek a képviselő testület több tagjával karöltve.
A kora esti órákban a Barátság parkban található Trianoni Emlékhelynél került sor a Soproni Erdélyi Kör koszorúzására, melyen dr. Farkas Ciprián polgármester mellett Tóth Éva és Abdai Zsolt, valamint Magas Ádám önkormányzati képviselők is részt vettek. A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület emlékmenete a városban itt ért véget.
Az évforduló alkalmából a város jelképének számító Tűztorony is elsötétült az este folyamán.
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F87%2Ff7%2Fbaratsagpark-trianon-tom-8928_1p_7.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffa%2F63%2Fdsc01434-jpg_jno3.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc1%2F03%2Fdsc01432-jpg_aq7f.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F43%2F1b%2Fdsc01438-jpg__zno.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4f%2F04%2Fdsc01441-jpg_ujw3.jpg)