Ahány ember, annyi karácsony, megvannak a saját hagyományaink és ajándékozási szokásaink, amelyekkel különlegessé varázsoljuk a szeretet ünnepét, de talán van valami közös is bennünk: mindenkinek a gyermekkori karácsonyi emlékek a legédesebbek. Anyánk hangja, a mosolya, amely maga az élet, a frissen sült kalács illata, a fényes papírba csomagolt édességek, a nagymama húslevese, a nagy beszélgetések, a szeretetteljes légkör, amelyben mindenki nyugodt és boldog volt, csak néhány a számos szívmelengető emlék közül. Amikor a régi karácsonyok hangulatát keressük, rájövünk, hogy a kis apróságok adják a legnagyobb örömöket és a legmeghittebb boldogságot az életben. Egy kép, egy jelenet, egy örvendetes esemény, egy érzés, és az a karácsonyi illat, amire ha visszagondolunk, szeretnénk a fejünk búbjáig elmerülni és megmártózni a kellemes harmóniában. Gyermekként a karácsonynak biztonság- és melegségillata volt, amibe kapaszkodni tudtunk, amire bármilyen helyzetben építhettünk hosszú éveken keresztül. Majd szép lassan felnőttekké váltunk, a gyerekkor véget ért, és ezzel együtt ez a fajta ősbiztonság is elveszett a karácsonyból. Az embernek felnőttként más a kapcsolódása az ünnephez, a családjához, magához a szeretethez is, elhalványul a csodákba vetett hitünk, a varázslatot kiszorítja lelkünkből az egyre nagyobb teret hódító valóság, de a gyerekkori karácsonyok titokzatossággal teli emlékei egy életen át elkísérnek bennünket. Aki életében legalább egyszer átélte a mágiát, akinek teljes lényét áthatotta a karácsony titka és érezte a megmagyarázhatatlan semmihez sem hasonlítható melegséget, az a szíve mélyén mindennap ezt a fajta csodát akarja újraélni, ezt a biztonságot és nyugalmat szeretné érezni. 

Idén nem könnyű ünnep a karácsony, több mindenben el kell térni az eddigi szokásoktól és gyakorlatoktól, sokan egyedül, illetve szeretteiktől fizikailag távol, online vagy telefonon ünnepelnek, így mind több és több embert szorít sarokba a magányossága. Sokakat kínoz a friss gyász fájdalma, és sokan vannak, akiket kórházban ápolnak ezekben a napokban is – egyre több ember számára a karácsony nem öröm, hanem inkább szívfájdalom. Most olyan időket élünk, amikor különösen ajánlott a gyökerekhez visszanyúlni, és az örömteli gyerekkori emlékeket felidézni. Szeretettel feleleveníteni a várakozás élményeit, a hógolyózást, sétát, amíg az Angyal belopta ajándékait a fa alá, vagy a csengőszót, amely jelezte az érkezését, a pillanatot, amikor megpillantottuk a fényekben pompázó karácsonyfát, a boldogságérzést, hogy együtt van a család, az örömkönnyektől csillogó szemeket, miközben a Mennyből az angyalt énekeltük, az ölelést és a suttogó szavakat, amelyekkel boldog karácsonyt kívántunk egymásnak. Talán az ajándékokra nem is emlékszünk, ám ezek az aprónak tűnő élmények különösen élénken megmaradtak, mert a bennünket mélyebben érintő események mélyebb karcokat hagynak az emlékezetünkben. Mindez akkor azért volt varázslatos, mert hittünk a számunkra láthatatlan csodában, hittünk abban, hogy karácsonykor a Földön valami új kezdődik. Miért lépett Isten emberként közénk? Szeretetből. Végtelen, irgalmas szeretetből. Személyes kapcsolatot keres velünk, az ajtónk előtt áll és kopogtat, és csak rajtunk múlik, meghalljuk-e ezt a zörgetést. Várhatjuk karba tett kézzel a csodát, de tehetünk mi magunk is, például azzal, hogy rátesszük a kezünket a kilincsre, lélekben megnyitjuk az ajtót, és aki ott van az ajtó előtt, beengedjük. A karácsony az az alkalom, amikor beenged az ember. Beengedni a karácsonyi fényt, és hagyni, hogy beragyogja egész életünket.

Ebben az embert próbáló esztendőben visszafogottabb az ünnep, nagyon sokan elbátortalanodtak az elmúlt hónapok nem várt kihívásai, nehézségei miatt, és talán nem is keresik a megújulás lehetőségeit és útjait. 

Igen, ez most más karácsony, de mégis szép, hiszen a jelenlegi helyzetben is megtalálhatjuk és megélhetjük az ünnep üzenetét, ajándékát. Ugye feltűnt, hogy karácsonykor csendesebb az éjszaka, mint máskor, idén különösen az. Mintha minden elhallgatna, hogy felerősödhessenek a bennünk lévő hangok és érzelmek. Évközben ilyesmire „nincs időnk”, ezernyi feladat vár ránk, hajt a munka, a kötelesség − csak ritkán történik meg velünk, hogy megállunk egy percre és elcsendesedünk. Idén a szokásos ünneplést nehezítő külső körülmények is rásegítenek erre, lehetővé teszik, hogy befelé forduljunk, és jobban odafigyeljünk a karácsony lényegére. Karácsonykor megszületik az új ember. Az új ember, aki ott szunnyad bennünk is, aki a hétköznapi gondok, az önzés, irigység, harag és csüggedés fölé tud emelkedni, aki képes befogadni az újat, az új lehetőségeket, elfogadni a helyzetet, bármi is veszi körül, és meg tudja nyitni szíve ajtaját.

Mert az ünnep csodája a szívekben lakik, de hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni, ahogy azt is, hogy az igazi karácsony nem az üzletekből származik, és nem csak egy nap, és nem is három. A karácsony egy érzés, a szeretet érzése, amit ha szívből kapunk és adunk, az év minden egyes napjában benne lesz, lelkünket simogatva egész életünkben elkísér.
Nem halljuk, nem látjuk, de érezzük, tudjuk, hisszük. Azt hiszem, ez a karácsony csodája.

Borítókép forrása: https://scenakonesera.pl/