Orbán Viktor: A bértámogatást minden olyan ágazatra kiterjesztjük, amelyeket érint a korlátozás

Nem volt más választásunk, ezek járványügyi szakkérdések, a szakemberek pedig azt mondták, hogy tragédia lesz, ezért szigorítani kellett - mondta el Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában pénteken. A kormányfő hozzátette, hogy a későbbi, húsvéti nyitáshoz most zárni kellett.

Ahogy azt csütörtökön megírtuk, a járványügyi adatok romlása miatt a kormány lezárást rendelt el. 
A miniszterelnök elmondta, hogy ez a harmadik hullám még a másodiknál is erősebb lesz, ezért döntöttek úgy, hogy az óvodák bezárnak, az általános iskolákban digitális oktatásra állnak át, de a bölcsődéket egyelőre nem kell bezárni.

A szolgáltatások közül az élelmiszerboltok és barkácsboltok nyitva lesznek, de minden másnak zárnia kell. Ez nagy nehézséget okoz majd a virágosoknak, de ezekkel az üzletekkel a hétfői nőnapra kivételt tesznek. Ezután azonban a virágboltoknak is be kell zárniuk. Az állami tulajdonban lévő üzlethelyiségeket bérlőknek március egészére elengedik a bérleti díjat.

Orbán Viktor kiemelte: a csütörtöki kormányülésen a kormány arról is döntött, hogy a bértámogatást minden olyan ágazatra kiterjesztik, amelyet érint a korlátozás. - A katásoknak nem kell fizetniük erre az időszakra, az egész márciusi hónapra megkapják a bértámogatást és az adókedvezményeket. Az önkormányzati bérlőknek elengedik a bérleti díjat egész március hónapra” – mondta a kormányfő.
 
Orbán Viktor az oltási tervről is beszélt. - Az operatív törzs reggeli ülésén egész hajnalban az oltások körüli kérdésekkel foglalkoztunk. Az oltás nem kötelező, de már szép számban, több mint 2,8 millióan regisztráltak. Május elején 4,7 millió oltásig juthatunk, míg június elejéig 8 millióval tervezünk – számolt be róla.
A háziorvosoknál eddig személyes ismertség alapján történt az oltás, most azonban a tömeges oltással át kell állni az adatalapú oltásra. - Itt előfordultak hibák, ezért egy külön operatív csoport állt fel, hogy kijavítsa ezeket. Előfordulhatott, hogy olyan embereket hívtak be, akik egyszer már kaptak vakcinát, vagy megváltozott a lakhelyük – mondta a miniszterelnök.

A kormányfő közölte, hogy pénteken közzéteszik azt a telefonszámot, ahol közvetlenül lehet jelezni a rendszerben a felmerült kérdéseket.

Legnépszerűbb cikkek