- Mivel az egészség nagyon fontos, ezért idén Balf Részönkormányzata úgy döntött, hogy elhív egy húzónevet, aki sokakat tud a mozgásra bírni – emelte ki Péli Nikoletta képviselő, a Településrészi Önkormányzat elnöke. - Rubint Réka mellett döntöttünk, aki nagyon sikeressé tette a rendezvényünket, ugyanis több tucatnyian döntöttek úgy, hogy tornáznak egy kiadósat – fűzte hozzá.
fotó: Griechisch Tamás
- Jó látni, hogy ilyen sokan vannak itt – emelte ki Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok. - Ugyanis a sport nem csak arról szól, hogy eddzük az izmainkat és ezzel karbantartjuk a testünket, hanem így a lelkünket is ápoljuk, például azáltal, hogy az Egészségnaphoz hasonló rendezvényeken csoportosan éljük meg a mozgás élményét. A sportolás során tehát nagyszerű közösségek tudnak összeverődni, így egyszerre sok ember tud hasznosan kikapcsolódni – fejtette ki.
fotó: Griechisch Tamás
A rendezvényen több vetélkedő is megmozgatta a gyermekeket, a legkisebbek pedig az ugrálóvárat is meghódíthatták. Az Egészségnapot a balfi részönkormányzat szervezte és támogatta – például italok, gyümölcs és fagylalt biztosításával a résztvevőknek.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F89%2F2f%2Fbalf-egnap-tom-1157_d7is.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8b%2Feb%2Fbalf-egnap-tom-1118_7uvt.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2d%2F80%2Fbalf-egnap-tom-1128_4nfq.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F23%2Fd4%2Fbalf-egnap-tom-1101_qm2z.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffe%2F55%2Fbalf-egnap-tom-1150_n7x6.jpg)