Sopron városa a XIX. század elején még nem terjedt túl a török időkben épült külső várfalon, a házak pedig főként barokk stílusban épültek, csak helyenként bukkant elő egy-egy rokokó vagy copf-stílusú épület. Az építés módját és az építkezések engedélyezését szabályozó rendelet még nem volt, így építési technika tekintetében középkori színvonalon mozogtak a házak. A város 10766 lakosa (1804.) 810 házban lakott, amelyeknek falait igen gyakran sárba rakott kövekből építették, a fazsindelyes tetőszerkezetük miatt pedig sokszor egész városrészek égtek le. Közvilágítás terén viszont Sopron messze megelőzte a legtöbb magyar várost, az utcákat repceolajjal táplált lámpások hangulatos fénye terítette be.

A Handler család működésének 85 éve alatt a város több szempontból jelentős fejlődésen ment keresztül, ők építették meg az új épületek nagyobb részét, sőt, új városrészek jöttek létre. A család Ausztriából települt Sopronba. Handler Jakab (Kismarton, 1765. február 20 – ? Győr) még klasszicista stílusban épített, a fia, Handler József (Lichtenwörth, 1796. – Sopron, 1881. augusztus 12.) elsőnek veszi át a romantikus stílust. Handler Jakab unokája, Handler Ferdinánd (Sopron, 1836. febr. 27. – Sopron, 1888. szept. 12.), avagy Nándor (Ferdinánd névvel anyakönyvezték, később azonban a magyar nyelvben használatos Nándor nevet is használja) ebben a stílusban alkotja meg legnagyobb műveit, de apjához hasonlóan elsőként tért át az új stílusra, az eklektikus építésmódra. 

Handlerék egyik nagy érdeme, hogy a művészi szempontból fontosabb régi épületek átalakítása vagy lebontása előtt, ezek alaprajzát és homlokzatát felvették, ily módon megőrizték az utókor számára. Épületeik homlokzata jó ízlésről és mértéktartásról tanúskodik, munkájukat Gerő László (Szombathely, 1909. – Budapest, 1995.) építésztörténész, a hazai műemlékvédelem egyik kiemelkedő szakértője is méltatta, véleménye szerint Sopronban „A klasszicizmus idejét Hild Vencel, a romantikát a Handler család magas művészi fokon képviselték”.

Építészeti munkásságuk egyik érdekes darabja a Mező utca és a Ferenczy János utca találkozásánál álló „Gombócvár”, népi nyelven Knedelburg-ként is emlegetik. Magáról az épületről kevés leírás található a dokumentumokban. A lakóház Nagelreitter Boldizsár kőműves pallér részére készült, terveit Handler József adta be engedélyezésre, de fia, Nándor is közreműködött a rajzok elkészítésében. Az építtető és kivitelező kőműves-mester, mivel sajátját alkotta meg, több helyen eltért az eredeti elképzelésektől. A ház szerkezeti arányai a terveknek megfelelően megmaradtak, ám a tagozatokat kézi formázású égetett agyagelemekkel egészítették ki – agyaggolyók százait falazták be az épület párkányába, ablakainak szemöldök párkányába, és mindenhova, ahol az építőmester szépnek látta. Az épület beszédes neve is a díszítő golyócskák tömkelegére utal. A főhomlokzat és a Mező utcai kapupillér fali fülkéibe Szent Sebestyén, illetve Szűz Mária és Szent József kőszobrait helyezték el. Ez utóbbiak a lakóház felújítása során sajnos eltűntek, a vértanúként tisztelt Szent Sebestyén viszont nagyon jó állapotban van. 

Vértanúságát a művészet sokszor választotta témájául, és számtalan változatban dolgozta föl a mindenkori ízlésnek megfelelően. Sebestyén (Narbonne, 256 körül – ?, 288. január 20.) egyszerre tudott császári tiszt és hűséges keresztény lenni − Diocletianus császárnak volt a kegyeltje, aki a legutolsó nagy keresztényüldözéseket elrendelte. A legenda szerint tehetséges szónok volt, aki bátorította a fogságban sínylődő keresztényeket, és arra törekedett, hogy bajtársait a hithez elvezesse. Amikor ilyen irányú cselekedeteiről a császár tudomást szerzett és magához hívatta, Sebestyén bátran kiállt a hite mellett, ezért a császár elfogatta, majd parancsba adta, hogy kötözzék karóhoz és nyilazzák halálra. Testére egy római özvegy, Iréne talált rá, aki házába vitte és addig ápolta, míg fel nem épült. Amikor Sebestyén ismét megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták, mint aki feltámadt. Vértanúságának legendája azt a keresztény hitet támasztja alá, miszerint a keresztény élet valójában elpusztíthatatlan. „Feltámadása” miatt rendkívül veszélyesnek gondolták, ezért másodszor is halálra ítélték, ezúttal bunkókkal verték agyon, majd egy csatornába dobták. 

A Gombócvár ma magántulajdonban van, lakóház, amely a felújítási tevékenységek során megőrizte eredeti hangulatát, jellegzetességeit.

Forrás: https://epa.oszk.hu/
https://www.oxfordartonline.com/

Borítókép forrása: https://www.kozterkep.hu/