Két sokgyermekes anyuka és segítő adománygyűjtő akciója nőtte ki magát annyira, hogy végül hathetes nyári iskolát szerveztek csaknem harminc különböző korú gyermeknek.

– Amikor meghallottuk, hogy kitört a háború, rögtön úgy döntöttünk, hogy a baráti körünkben gyűjtést szervezünk és a két hétszemélyes autónkkal elküldjük a férjeinket a határhoz – mesélte Kasnya-Kiss Dalma és Márkus-Zalatnay Fruzsina. – Végül hét autónyi, köztük egy kisteherautónyi adomány jött össze, ugyanis a gyűjtés hónapokig folytatódott. A pénzadományokból olyasmiket vásároltunk, amikre a befogadóállomások jelzése alapján a háború elől menekülőknek éppen szükségük volt.

A lelkes önkéntesek kaptak egy nagyobb pénzösszeget is, amit olyasmire szerettek volna fordítani, ami maradandó élményt jelent a családoknak. Így merült fel a nyári iskola ötlete. Dalma a kolléganőjével, Molnár Eszterrel elkezdett tarumafeldolgozó foglalkozásokat tartani a menekült gyerekeknek, melyek pár hét után átalakultak olyan csoportalakalmakká, ahol a különböző pedagógusok, anyukák és egyéb önkéntesek a gyerekekkel játszottak, kézműveskedtek stb. és heti rendszeresség kijártak hozzájuk. Mögéjük állt az Alternatívák Alapítvány is, melynek segítségével felvették a kapcsolatot más segítő szervezetekkel, plébániákkal, amelyek vállalták egy-egy hét étkeztetésének a költségeit. Mivel a Hunyadi-iskola tanárai és az oda járó diákok szülei már az adománygyűjtésben is részt vettek, a nemes cél érdekében szívesen rendelkezésükre bocsájtották az intézmény épületét.

– Különböző  iskolákban meséltünk a kezdeményezésünkről, és végül majdnem 70 önkéntes jelentkezett, főként pedagógusok, pszichológusok, egyetemi hallgatók, közösségi szolgálatukat teljesítő diákok – folytatta Dalma és Fruzsi. – Rendkívül pozitív visszajelzés volt számunkra, hogy az első hetek résztvevői közül csaknem mindenki később is vissza-visszalátogatott. Külön kiemelnénk Nagyné Tóth Zitát, aki a hat hét során majdnem mindennap foglalkozott a gyerekekkel és Nagyné Hartai Andreát, aki valóságos „tündérkeresztanyjaként” az utaztatásukat vállalta. A mindennapok része volt Weiczer Miklós bácsi is, a sofőr.

A nyári iskolát különlegessé tette az is, hogy a részt vevő gyerekek nagy része mélyszegénységből jövő, roma családból származik - tették hozzá. - Ez a fajta nagy társadalmi különbségből eredő másság félelmet kelthet az emberben. Mi azt gondoltuk, hogy ha közel megyünk a félelem tárgyához és megismerjük a családokat, akkor rájövünk, hogy nem is olyan félelmetes ez a különbség, sőt felismerjük, hogy mennyi mindenben hasonlítunk. Velünk mint sokgyermekes anyukákkal olyan kérdésekről és problémákról tudtak beszélni, miközben a gyerekeink közösen játszottak, amelyek a világon minden anyát érintenek (például az éjszakai kialvatlanság vagy a testvérek megállás nélküli veszekedése), és innentől kezdve megvolt az az alapvető bizalom, ami lehetővé tette, hogy ránk merjék bízni legféltettebb kincseiket.

A szervezők alapkoncepciója az volt, hogy készség- és képességfejlesztéssel foglalkoznak majd a néhány hét során, ám a 9-12 éves gyerekeket annyira fűtötte a tudásvágy, hogy végül a valódi tanulást is el tudták kezdeni velük. Az eredmények magukért beszélnek: a tábor elején és végén tesztekkel mérték fel a gyermekek képességeit, és a zárótesztek eredményei még a várakozásaikat is felülmúlták! A változás azonban a mindennapi tevékenységekben is tetten érhető volt: teljesen átalakultak a gyerekek utazási, tisztálkodási szokásai, az eszközökhöz, a játékokhoz, a birtokláshoz, a szabályokhoz és az egymáshoz való viszonyuk: elkezdek egymásra is odafigyelni. Valódi kis közösséggé kovácsolódtak össze, ami talán még a megszerzett tudásnál is fontosabb. És az sem mellékes, hogy a nyári iskola mindenkiből, aki csak részt vett benne valamilyen módon, kihozta az eleve benne rejlő jóságot.

A borítóképet készítette: Bóta Luca