Preysz Mór közel 200 éve, 1829. július 23-án született Sopronban. A kémia és a biológia iránt már fiatal diák korában kivételes érdeklődést mutatott, szüntelenül kísérletezett, gyűjtött, a jelenségek okait fürkészte. Szülővárosa egyik középiskolájában sajátította el az alapvető természettudományi ismereteket, 1847-ben beiratkozott a pesti egyetem bölcsészeti karára, innen később a bécsi műegyetem vegyészeti szakára ment át. Egyetemi tanulmányainak befejezése után, 1853-ban Bécsben maradt és Schrötter professzor tanársegédje lett a vegytani tanszéken, de két évvel később hazatért, és kinevezték a pesti főreáliskola kémiatanárává. Pedagógusi munkáját – fiatalon bekövetkezett haláláig – az újító szándék, a töretlen lelkesedés és igényesség jellemezte. Hankó Vilmos 1911-ben így írt róla: „Ami kincset a német tudomány egyik nevezetes gyűlőhelyén: a bécsi műegyetemen, a bécsi tudóskörökkel való érintkezés s utazásai során a nyugati szellem termékeiből felszedett, azt felolvasztva saját lelke tüzében, hazahozta, hogy elmaradt nemzete emelésére és a magyar ifjúság pallérozására fordítsa.”

Bár az osztrák önkényuralom idején a magyar tudomány és kultúra rendkívül nehéz, zavaros éveket élt át, Preysznek sikerült a pesti főreáliskolát a hazai vegytani kutatások központjává fejleszteni. Olyan kémiai laboratóriumot rendezett be, amelyet még évtizedek múlva is példaként emlegettek. Buzgón és fáradhatatlanul dolgozott. Jelentős sikereket ért el a klórsavas sók újfajta előállítása során: a borkő érdekes ikerkristályos változatát találta meg. Nagy gonddal elemezte a fővárosi kutak vizének nitrogéntartalmát, amellyel addig senki sem törődött. Legkedvesebb kutatási területe az 1850-es években a borkémia volt. Alapos kísérleteket folytatott abból a célból, hogy az egyik leghíresebb hungaricumot, a tokaji bort megóvja az utóerjedés káros hatásától. Ismeretes tulajdonsága volt a tokaji bornak, hogy palackokra fejtve erjedésbe ment át, zavaros lett és gyakran kellemetlen ízt is kapott. Kísérletsorozata kiváló eredménnyel végződött: kimutatta, hogy a bor utóerjedése meggátolható, ha zárt edényben 70 – 80 C°-ra melegítik, majd légmentesen elzárják. Az utóerjedés ily módon való megakadályozása nem más, mint a pasztőrözés. Preysz Mór 1861. november 13-án ismertette felfedezését a Természettudományi Társulat ülésén A tokaji bor utóerjedésének meggátlásáról címmel. E megállapítással Preysz egyszerre a kor legkiválóbb tudósai közé emelkedett, és megelőzte Pasteurt, aki azonos, ma „pasztőrözés” néven ismert eljárását 1865-ben ismertette. Kísérletezéseinek eredményét a „Hegyaljai Bormívelő Egyesület” közgyűlésén, 1862. október 16-án is bemutatta és fölhívta a borászok figyelmét eljárásának gyakorlati kipróbálására, ám sajnálatos módon, korszakos megállapítását nem publikálta külföldi lapokban. A szerény magyar tudós nem értett a külföldi hírveréshez, vagy elképzelhető, hogy az osztrák elnyomókkal szemben táplált nemzeti önérzetből, méltóságból eredően, csak magyar nyelven jelentette meg felfedezését. Külföldi kiadványban csak később tette közzé, miután értesült Pasteurnek 1865. május 1-én bejelentett hasonló eredményéről. Ekkor a többi között így ír: „Szerves lényeknek életműködése s így az élesztőnek a cukorra való hatása végképp megszűnik, ha ezeket a víz forrpontjáig melegítjük. Ezek szerint bizonyos, hogy a bor, ha zárt edényben hevíttetik, az edény pedig oly tökéletesen elzáratik, hogy a melegítés után a levegő semmiképpen hozzá ne férhessen, erjedni többé sohasem fog. Kísérleteim azt nemcsak igazolják, hanem még azt is tanúsítják, hogy a bor ezen eljárásnak kitéve igen kedvező változásban részesül.”

Ám hiába próbálta megszerezni a prioritást, a tudományos világ Pasteur azonos megállapítását fogadta el – az érdemet négy évvel később ugyanezért a felfedezésért Pasteurnak ítélték oda. 

Preysz Mór érdeme továbbá a tokaji borok összetételének laboratóriumi vegyelemzése is, és szintén ő vizsgálta a desztillálással alkoholmentesített bornak a szervezetre való élettani hatását. Mindemellett gázvilágítással és vízelemzéssel is foglalkozott. 1861-ben megkezdett vízvizsgálati és vízellátási kutatásai eredményeképpen épült meg 1868-ban a pesti vízvezeték. Vizsgálatai révén tevékeny része volt a gázvilágítás elterjesztésében és a gázminőség megjavításában, ő javasolta a gázvilágítás soproni (1852) és pécsi bevezetését (1859) is. Preysz nemcsak azért küzdött gigászi erővel, hogy a közvilágítást elterjessze hazánkban, hanem azért is, hogy a gázlámpákat meg a világítógázt idehaza gyártsák.
Kollégái, vezetői elismerték tudományos munkáját, Preysz Mór egyike volt a legelső középiskolai tanároknak, akiket a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választott. Akadémiai székfoglalóját A bor vegytana címmel 1863. december 21-én mutatta be. Tudományos felfedezései közül a legjelentősebbek közé tartozik a gázlángmérő felfedezése is, amely találmányt 1867-ben jelentett be a Magyar Tudományos Akadémián.

Fiatalon, nem egészen 48 éves korában Budapesten hunyt el, 1877. március 24-én. A magyar tudóst későbbi pályatársa, Hankó Vilmos méltán nevezte a legnagyobb magyar borkémikusnak.

Preysz Mór kísérletekkel bőségesen alátámasztott fölfedezése – hasonlóan Jedlik Ányos dinamójához – elsikkadt ugyan az osztrák önkényuralom bürokratikus viszonyai között, de az ő eljárásának alkalmazásával nemzetközileg híressé vált tokaji aszú és tokaji szomorodni az egész világ előtt örökre megőrzi Preysz Mór tudományos emlékét. Ezzel a technikával ugyanis lehetővé vált, hogy a magyar borokat a megnövekedett külföldi igényeknek megfelelően nagy távolságokra, idegen földrészekre is szállíthassák. A „preyszizált” magyar borok megőrizték tisztaságukat, színűket, és kifogástalan ízüket. 

Forrás: Hankó Vilmos (1911): Preysz Mór, a „pasztőrözés” feltalálója. Természettudományi Közlöny.

Kálmán Gyula (1979): Preysz Mór, a pasztőrözés felfedezője 150 esztendeje született. Soproni Szemle.

Borítókép forrása: http://www.hungarikum.hu/