Zeneszerző, nótaköltő, hegedűművész, író, gazdatiszt, akinek eredeti neve vadosfai és zsidi Németh János volt, de a Szentirmay Elemér művésznevén vált ismertté. Horpácson (ma Sopronhorpács) született, ahol apja, Németh Mihály kormányzó-főtiszt volt Széchenyi Lajos gróf uradalmaiban. Középiskoláit Sopronban és Székes­fehérváron végezte, majd Budapesten jogot tanult. 

Zenei tehetsége korán megmutatkozott, huszonegy éves korában már megjelent első kinyomtatott műve Czenki emlék címmel. Ezt a művét a cenki földműves iskola tiszteletére írta. Az 1850-es évek elején kezdett komponálni, csárdásai és dalai rendre nyomtatásban is megjelentek, egyre több szerzeménye vált népszerűvé. Köztük a Jázmin bokor kihajlik az utcára és a Zsebkendőm négy sarka kezdetű.

Bár más műfajokkal is próbálkozott, legtöbb műve zongorára és/vagy énekhangra írt dal, melyek száma meghaladja a százötvenet. A magyar zenei életben is tevékenyen részt vett; az országos magyar dalárdaegyesületnek több évig alelnöki tisztét viselte és később a ma is létező Liszt Ferenc Társaságnál is ezt az állást töltötte be, és mint ilyen, az ezzel legközelebb egyesült budapesti zeneművészi körnek is egyik alelnöke volt.

 

1861-ben megválasztották Fehér megyében esküdtnek és később szolgabíró lett. Ugyanabban az évben megnősült, felesége egy gazdag székesfehérvári nagykereskedő 22 éves lánya, Theiller Cesarina (a latin nyelvű esküvői meghívó szerint Theresia Theiler).
Gazdatiszt volt Nagylángon, Nagycenken, végül Adonyban. A provizórium beálltával hivataláról leköszönt és alsószentiváni birtokára vonult és ott gazdálkodás mellett az irodalommal és zenével foglalkozott.

Alsószentivánon baráti kapcsolatba került Vajda Jánossal. A költő egyszer-egyszer kisegítette a szövegírásban, és ő írta a Vadász dal szövegét. Szentirmaynak ajánlotta Emlékkönyvbe (1861) című versét.

1862-ben egy tűzvész teljesen elpusztította szentiváni birtokukat. Németh János feleségével Pestre költözött, és megpróbált a tollából megélni: folyóiratok számára ír dalokat, elbeszéléseket, még egy színművet is. Miután így sem sikerült megélnie, 1863-ban visszaköltöztek Fehérvárra, és Németh fogalmazó ügyvédi segéd lett. 1865 elején ismét Pesten kapott állást: az első magyar általános biztosító társaságnál először központi főfelügyelő, később károsztályi főnök lett. A kérvény mellé benyújtott önéletrajza megmaradt az utókornak. Munkája során alkalma nyílt az ország különböző vidékeit beutazni. A magyar népdalok megismerésére, szerzésére és terjesztésére fordította szabadidejét.

A biztos állás mellett nem volt szüksége folyóirat-honoráriumokra: újra csárdásokat írt. Ekkor már a kiadók versengtek érte.

 

A Szentirmay Elemér művésznevet 1866-ban, a századik nóta megjelenése után vette fel. Önmagát dalköltőnek nevezte, mivel dalaihoz a szöveget is legtöbbször ő írta. Dalszövegeiről Kodály Zoltán „Szentirmaytól Bartókig" című, 1955-ben elhangzott előadásában így vélekedett: „A dalok szövegei a XIX. századi magyar társadalom tükörképét mutatják, mégpedig hívebben, mint az egykorú magasabb rendű költészet. Az akkori magyar társadalom lelkébe, gondolat- és érzésvilágába semmi sem világít bele jobban, mint e szövegek."

Sikeresek voltak Szentirmay népszínművekhez komponált dalbetétei, sőt, kórusművei is. Szerzeményei Blaha Lujza tolmácsolásában országos népszerűségre tettek szert.

Figyelemre méltó, hogy Bartók Béla Szentirmay Elemér dalaiból többet feldolgozott műveiben. Kodály pedig kinyilatkoztatta, hogy: a népies műdal, amelyet a köznyelvben magyar nótaként emlegetnek, „élő zene volt, a magyar élet szerves része... egyetlen zenéje volt a magyarság zömének".

Irodalmi munkássága során megírt beszédei, cikkei, lírai költeményei, tárcái a Szépirodalmi Közlönyben, a Nagyvilágban, a Hölgyfutárban, a Fővárosi Lapokban, a Képes Világban és a Családi Körben láttak napvilágot, de publikált a Divatcsarnokban, a Nefelejts-ben és a Lisznyai-Albumban is. Költeményei közül többet idegen nyelvre is lefordítottak, külföldön is megjelentettek.
Közel 400 dalt írt. Legismertebbek: Csak egy szép lány van a világon, Ne menj el, Plevna nóta, Is-is-is, Jaj de édes, Ez a kis lány azt hiszi. A népszínművek közül pedig az ő nevéhez köthetők: A falu rossza (Erkel Elekkel együtt, 1875), Sárga csikó (1876), Piros bugyelláris (1878); Nótás Kata (1879), Az öregbéres (1881) és A vadgalamb (1885) dalai.

„A régi nagy nótaköltőknek utolsója is meghalt, talán a legnagyobb valamennyi között. A magyar gentrynek egyik legszebb, legkedvesebb typusa, a nótakedvelő szállott vele sírba, csak hogy — csak úgy mint Simonffy Kálmánnál — eredeti alkotó és teremtő dalköltővé emelkedve és finomulva. (…) Költői ereje idősebb korában is csak mennyiségre lankad, de nem minőségre. Mikor pár év előtt működését méltattam, levelezésbe lépett velem és beküldte legújabb nótáit; nem érzett azokon az öregség, friss volt az, mint a májusi gyöngyvirág; egy örökifjú kedélynek dalos megnyilatkozása. Körülbelül 400 nótája mindig fog élni; bár testét eltemettük, ez mégsem halál; búcsúzunk egy testtől és üdvözlünk egy halhatatlant.” (Dr. Fabó Bertalan. Vasárnapi Újság, 1908.)

Szentirmay Elemér 1908. október 3-án hunyt el Budapesten. Halálakor a főváros díszsírhelyet adományozott részére a Kerepesi temetőben, síremlékét Kisfaludy Strobl Zsigmond készítette. Sírverse: 

„Állj meg magyar, állj meg e sír mellett,
Itt a szellők muzsikát lehelnek;
Gyönyörű szép magyar nóták halott édes apját
Halhatatlan gyermekei: nótái siratják.” (Kozma Andor)

Sopronhorpácson a hálás utókor Szentirmay Elemér halálának ötvenedik évfordulóján emléktáblával jelölte meg a dalköltő akkor még álló szülőházát.

Forrás: https://www.szivk.hu/
Wikipédia

Borítókép: https://hu.wikipedia.org/