| 2022. augusztus. 27. | 1 perc olvasás

Szüreti nap Balfon

A hagyományos szüreti felvonulással vette kezdetét a XXIII. Balfi szüreti nap. A látványos menet a futballpálya mellett ért véget, ahol kihirdették a borverseny eredményét, majd zenés-táncos produkciókkal szórakoztatták a résztvevőket.

Felvonulás, fergeteges produkciók, koncertek, vidám hangulat jellemezte a XXIII. Balfi Szüreti Napot. Nemcsak a településrészről érkeztek vendégek a rendezvényre, de a környező falvakból és Sopronból is kíváncsiak voltak a vigasságra. 

A programsorozat egy látványos felvonulással kezdődött. – A szüreti felvonulás már hagyománnyá vált, idén is sokan beöltöztek. A sátorhoz felérve a felvonulók előadták a produkciójukat. A nap további részében a Tremor Hip-Hop Táncegyesület, a HofferSuli zenekarai, a Flört Band, valamint Josh és Betti szórakoztatja majd a mulatozni vágyókat. A legkisebbekre is gondoltunk, őket légvár, kézműves foglalkozások és körhinta várja – mondta el Némethné Czuppon Enikő, a balfi művelődési ház vezetője. 

 

Fotó: Máthé Alexandra

A rendezvényen kihirdették a borverseny eredményét is. A megmérettetésre 22, Balf területéről származó bormintát adtak le. A legtöbb beküldött bor aranyérmes lett. A közönségdíjat Gál Mónika cserszegi fűszerese nyerte el, a nagydíjat Csonka István cuvée-je kapta. 

A díjakat Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője osztotta ki. – A soproni borvidék, bár hazánk egyik legkisebb borvidéke, de azt gondolom, híres és elismert. Nagy szükség van az ehhez hasonló hagyományőrző rendezvényekre, gratulálok minden borásznak, aki a borával nevezett a versenyre, nagyon értékes alkotásokat tudott megkóstolni a zsűri - mondta el Barcza Attila.

fotó: Griechisch Tamás


 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek