| 2024. március. 3. | 4 perc olvasás

Tavaszi nagytakarítás „zölden”

Egyre többen figyelünk oda saját és környezetünk egészségére, viszont a könnyen és gyorsan tisztává varázsolható otthonról és ruhákról sem szeretnénk lemondani. Szerencsére nem is kell, ugyanis a környezetbarát takarítás legalább annyira hatékony, mint a vegyszeres, ráadásul a pénztárcánkat is kíméli.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 2019-ben végzett egy felmérést arról, hogy mi alapján választunk tisztítószert. Ugyan tízből kilencen azt mondták, hogy fontos lenne odafigyelnünk a káros vegyszerek csökkentésére az otthonunkban, az elsődleges szempont a vásárlásaink során mégsem a termék összetétele, hanem a hatékonysága maradt.

Ha már tudjuk, hogy szeretnénk lecserélni az otthon található vegyszereket, a körülnézés mellett a legfontosabb, hogy ne dobjunk ki egyből mindent! Még mindig jobban tesszük, ha a maradékokat elhasználjuk, mintha töményen a lefolyóba öntünk vagy a hulladékgyűjtőbe helyezünk sok-sok műanyagot és káros vegyszert. Amint elfogynak a régi szereink, megtehetjük az első lépéseket a környezetbarát és biztonságos takarítás útján.

Ha nem szeretnénk a korábbi kényelmes megoldásainkról lemondani, akkor is rengeteg termék közül válogathatunk. Könnyű azonban a töméntelen mennyiségű információ között elveszni, amikor valaki még csak az út elején jár. Jó kapaszkodót kínálnak az ökocímkék. Egy EU Ecolabel címkével rendelkező tisztítószert bátrabban levehetünk a polcról, de a legbiztosabb megoldás mindig az adott termék biztonsági adatlapjának megtekintése. Ebből kiderül, hogy az adott szer tartalmaz-e például SLS-t, SLES-t vagy bármilyen más, akár veszélyesnek ítélt összetevőt. Azt is megtudhatjuk, hogy ha mosószódát, szódabikarbónát tartalmaz a tisztítószer, nyugodtan a kosarunkba tehetjük. A latin és angol elnevezésekkel is érdemes tisztában lennünk, de erre hamar rááll a tudatos vásárló szeme.

 Ha már elhatároztuk, hogy a lehető legkevesebb hagyományos tisztítószert szeretnénk használni a takarításhoz, mindössze ezekre lesz szükségünk: szódabikarbóna, mosószóda, citromsav/ecet, folttisztító só, illóolajok.

 

Nézzük meg, melyik anyagot milyen feladatra tudjuk bevetni:

1. Szódabikarbóna

Ősidők óta használt természetes tisztítószer.

Használhatjuk:

súrolószerként - zsíros szennyeződésekre, szappanmaradékok eltávolítására ideális

szagtalanításra - hűtőbe, cipőbe téve

odaégett edények tisztítására - forraljunk kevés vizet szódabikarbónával az edényben, utána sokkal könnyebb lesz elmosogatni

dezodorba

fogfehérítéshez - hetente maximum egyszer

ruhák, pelenkák áztatásához, mosásához

hűtő és sütő mélytisztításához

arc- és testradírként

hajmosáshoz

2. Mosószóda

Kuksónak is nevezik népiesen. Régebben szikes talajokon még söprűvel gyűjtötték, és ezt használták nagymosáshoz. Foszfátmentes, a természetben is előforduló környezetbarát tisztítószer és mosószer.

Mire használhatjuk?

kiváló zsíroldó - tűzhelyek, sütő tisztításához

általános tisztítószerként csempére, padlóra, WC-hez

mosogatáshoz (házi mosogatógépbe való tabletták nélkülözhetetlen alapanyaga a kézi mosogatás mellett)

ruhák mosásához, akár a mosópor egy részét kiváltva, akár egyéb környezetbarát mosószerekkel kombinálva

lefolyótisztításhoz - ecettel vagy citromsavval keverve.

Gyakran felmerül a kérdés, hogy mi a különbség a szódabikarbóna és a mosószóda között. Mindkét anyag fehér színű, por állagú, lúgos kémhatású és vízben könnyen oldódó. A mosószóda oldata lúgosabb kémhatású.

3. Citromsav és ecet – a vízkőoldás sztárjai

Mire használhatjuk őket?

vízkőtelenítésre a konyhában (vízforraló, kávéfőző, mosogató) és a fürdőszobában (mosdókagyló, csaptelepek, csempe, WC, mosógép)

mosogatógépbe öblítő helyett

házilag elkészített felülettisztítók alapanyagai

gépi mosáshoz öblítő helyett

étkezési célokra – befőzéshez, savanyításhoz.

A citromsav emellett használható:

gépi mosogatószerhez adva – az opálosodást segít megelőzni

fürdőgolyó gyártásához

Mi a különbség közöttük?

Leginkább az illatuk. A kristályos, szilárd citromsav ideális választás lehet azoknak, akik nem szeretik az ecet erős "illatát", viszont vannak helyzetek, mikor a folyékony ecet praktikusabban alkalmazható. A citromsav gyengédebb sav az ecetnél, így kényesebb felületekre, készülékekhez (pl. kávéfőző) ezt ajánljuk.

4. Folttisztító só - a folttisztítás nagyágyúja

A környezetbarát folttisztító só (kémiai nevén nátrium-perkarbonát) egy aktív oxigénes vegyület, amely kiválóan használható kiegészítő mosó- és tisztítószerként. Ugyanúgy színtelenít és fertőtlenít, mint a hipó, de környezetbarát módon.

Mire használhatjuk?

elsősorban mosáskor (áztatáshoz, folteltávolításhoz, fehérítéshez, mosható pelenkák mélytisztítására, mosódióval vagy mosószódával történő mosás mellé teheted kiegészítő tisztítószernek), ám emellett jó még:

fugák tisztítására

penész eltüntetésére

elszíneződött kulacs, műanyag doboz megtisztítására

makacs szennyeződések eltüntetésére fürdőszobában, konyhában ecettel, citromsavval kombinálva. Itt is a szódabikarbónáshoz/mosószódához hasonlóan járjunk el!

mosógépben nem mosható nyeles felmosófejek tisztítására.

5. Illóolajok

Az illóolajok aromaterápiás hatásuk mellett a takarítás során is nagy segítségünkre lehetnek. Fertőtlenítő hatású illóolajokat keverhetünk kedvenc házi tisztítószerünkbe, ilyenek a teafa, a levendula és a citrom. Szintén fertőtlenítő hatású, ám kisgyerekek mellett nagy körültekintéssel alkalmazható a borsmenta, a fahéj, a szegfűszeg, a rozmaring és az eukaliptusz. A citrom illóolaja remek zsíroldó is, ezt súrolószerekbe, felülettisztító spricnikbe mindenképpen érdemes belekeverni.

Források: tudatosvasarlo.hu, zoldbolt.hu

Képek forrása: pixabay

 

 

Legnépszerűbb cikkek