| 2022. március. 25. | 3 perc olvasás

Újabb kerékpáros útvonal újult meg Sopronban – átadták a megújult Nemeskúti utat

Elkészült Sopronban a Nemeskúti út kerékpározásra alkalmas kialakítása. Ezzel a fejlesztéssel Sopron felől jó minőségű aszfaltos úton érhető el a Fertő tó körüli kerékpárúthálózat. A több mint 3,5 kilométer hosszúságú, korábban is használt útszakasz új aszfaltburkolatot kapott, valamint egy egyedülállóan szép panorámaponton kerékpáros pihenőhelyet is kialakítottak padokkal, asztallal, információs táblával és térképpel. Az „Aktív turisztikai fejlesztések a Sopron-Fertő turisztikai térségben” elnevezésű projekt részeként több új turisztikai fejlesztés is megvalósult a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. koordinálásában.

Teljesen megújult a Sopront és a Fertő-partot összekötő Nemeskúti út kerékpározásra kijelölt útburkolata. A kormányzati támogatással megvalósult fejlesztés kizárólag a korábbi, rendkívül rossz minőségű aszfaltos út nyomvonalán épült meg. Az útvonal néhol annyira rossz állapotban volt, hogy az alapréteg is károsodott. Ezeken a szakaszokon az ágyazati réteg helyreállítását követően a további szerkezeti rétegeket is újra kellett építeni. A teljes szakasz 4 méter szélességű új aszfalt – és kopó réteget kapott, amelynek köszönhetően jó minőségű útról csatlakozhatunk a Fertőrákos és Balf között haladó kerékpárútra. A megvalósult kerékpáros fejlesztés révén Sopron felől kiváló minőségű útvonalról érhető el a Fertő tó körüli nemzetközi EV13 kerékpárút hálózat.

A szőlődűnékhez kiérve egy egyedülállóan szép panorámaponton kerékpáros pihenőt is kialakítottak padokkal és információs táblával együtt, ahonnan csodás kilátás nyílik a Fertő tó nádasára. Az új pihenőhely ugyanolyan arculatban készült, mint a Sopron-Fertő turisztikai térségben már 15 helyszínen kialakított további pihenőhelyek.

fotó:Máthé Alexandra
fotó:Máthé Alexandra

Az útszakaszt pénteken adta át dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István alpolgármester, Tóth Éva és Péli Nikoletta önkormányzati képviselők Kárpáti Bélával, a fejlesztő cég vezérigazgatójával közösen.

Kárpáti Béla, a Sopron-Fertő Turisztikai Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: ez az út jól jelképezi a cég hálózatos fejlesztési törekvéseit, ami azt jelenti, hogy a turisztikai attrakciók egymáshoz kapcsolódnak. Az út nagyon rossz állapotban volt, nagy szükség volt a megújítására. A fejlesztés eredményeként mostanra a Fertő-partot két közvetlen úton lehet elérni, az egyik a Nemeskúti út, a másik, Tómalom irányában a kavicsos útszakasz.

fotó:Máthé Alexandra

Dr. Farkas Ciprián polgármester hangsúlyozta: a környéken élők régi vágya valósulhatott meg azzal, hogy az út megfelelő minőségben és közlekedésbiztonságilag is kedvező módon újulhatott meg. Sopron ismét egy kis szegletében fejlődött, ami egy nagyobb kontextusba illik, hiszen számos város környéki és Sopronon belüli út is megújulhatott. - Koncepció mentén haladunk, melynek során figyelembe vesszük a soproniak igényeit és kívánalmait. Az útfelújítások a jövőben is folytatódnak – tette hozzá a polgármester.

fotó:Máthé Alexandra

Dr. Simon István alpolgármester az átadáson elmondta: szinte valamennyi Sopron környéki jelentős út megújult mostanra. Megújult a Páneurópai Piknik emlékhelyhez vezető út, a Pozsonyi út egy része, elkészült a Mély út, a Harkára, Ágfalvára, Balfra vezető út. - A mostani, Nemeskúti úton megvalósult felújítást köszönjük a kormánynak és a fejlesztő cégnek. Az átadott kerékpáros útvonal a Szárhalmi-erdőn át, gyönyörű természeti környezetben halad keresztül. Közvetlen kapcsolatot jelent a Fertő-partot körülvevő körgyűrű kerékpáros úthoz. Kiszolgálja ez az út az itt lakó családokat, az erdőművelést, a szőlőskertek elérését. Nagyszerű kiránduló útvonal, egy kiváló kerékpáros út. Tartson ki sokáig és szolgáljon hibátlanul ez az út mindenki megelégedésére – részletezte az alpolgármester.

fotó:Máthé Alexandra

A projekt már átadott elemei:

Kerékpáros útvonalak újultak meg a Sopron-Fertő turisztikai térségben

Megújult a Sopron és Harka közötti szakasz, amelynek köszönhetően Sopron felől a szomszéd település szép természeti környezetben válik elérhetővé, jó minőségű kerékpározásra alkalmas úton. A mintegy négy kilométeres, korábban is használt nyomvonalon mind az erdei, mind a mezőn átvezető útszakasz kerékpározásra alkalmas réteget kapott.

Kecske-hegyi kilátó újjáépítése

Az új, csaknem 14 méter magas Kecske-hegyikilátót a Tómalom és Fertőrákos közötti területen álló korábbi kilátó helyén építettek újjá. A kilátóból egyaránt pazar kilátás nyílik a környék erdőségeire, Sopron városára és a Fertő tóra.

A projekt további elemei:

Vízi madárles

A Fertő tó nádasában kialakított madárles a nádast felfedező turisták számára nyújt különleges természetközeli élményt, védett természeti környezetben a nemzeti park által szervezett túrák keretében. A madárleshez könnyen és biztonságosan kiköthetnek a kenusok, a madarak megfigyelésére nyílik majd itt lehetőség.

Lőver Alpin Park továbbfejlesztése

A soproni Lőverekben kialakított Alpin Park három új játszótéri elemmel bővül, mely a családok számára nyújt újabb kikapcsolódási élményt.

A Ciklámen tanösvény tábláinak cseréje és digitalizációja

A már meglévő, népszerű túraútvonal a fejlesztéseknek köszönhetően bekerül a digitális vándor alkalmazásba, mely számos élménydús fejlesztési elemet is tartalmaz.

A projekt összköltsége: 529 600 000 Ft

Konzorciumi tagok:

Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (konzorciumvezető);

Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.;

Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

Projekt tervezett befejezése: 2022 tavasza

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek