| 2022. június. 7. | 3 perc olvasás

Védekezzünk természetesen a levéltetvek ellen!

Ahogy az idő elkezd felmelegedni, a kertekben megjelennek a rovarkártevők, többek között a levéltetvek. Ha ilyen, a növény zsengébb részein élősködő, telepekben élő rovarokat fedezünk fel, nem kell rögtön permetszerért rohannunk a boltba, ugyanis rendkívül hatékony házi módszerekkel is védekezhetünk ellenük.

 

Hatékony módszerek levéltetvek ellen házilag

Növénytársítás

Ha a kertünkben van olyan növény, mint például az őszirózsa, amely szinte mágnesként vonzza a levéltetveket, jó, ha tartunk mellette olyat is, amelytől irtóznak. Vannak olyan növények, amelyeket a levéltetvek nem kedvelnek, ennek köszönhetően sem őket, sem a szomszédságukba ültetett palántákat nem támadják meg. Ilyenek például a körömvirág, a menta, az oregánó, az illatos levendula és a jó erős illatú fokhagyma. Érdekesség, hogy a levéltetű a nagy napraforgót sem kedveli.

Vízsugaras lemosás

Az első és egyben legegyszerűbb védekezési lehetőség a levéltetvek ellen az, ha a növényt „megfürdetjük”. Ez a védekezési forma leginkább a cserepes növények esetében használ. Arra azonban vigyázzunk, hogy lágyszárú növényt ne mossunk túl erős vízsugárral, nehogy összetörjük!

Természetes háziszerek levéltetvek ellen

Ha a levéltetvek már elárasztották a kertet, fújjuk le azokat saját készítésű, csupa természetes összetevőket tartalmazó permetezőszerrel, amelyek ártalmatlanok a környezetre. Tartsuk azonban szem előtt, hogy ezek a permetlevek nem ugyanúgy hatnak, mint a kémiai alapúak, ezért rendszeresen és gyakrabban kell alkalmaznunk azokat.

Egyszerű, humánus, mégis hatékony módon védekezhetünk a levéltetvek ellen, ha fogunk egy fej fokhagymát, egy csokor mentát, körömvirágot vagy levendulát és egyszerűen összeturmixoljuk 1-1 liter vízzel. Ezt a keveréket hagyjuk állni egy éjszakán át, majd másnap forraljuk fel fertőtlenítés céljából, szűrjük le, végül hagyjuk kihűlni, és kész is a természetes, környezetbarát házi permetszer levéltetű ellen. Permetezzük a szert a fertőzött területekre mindennap és figyeljük a változást!

Fokhagyma

A fokhagyma is nagyon hatásos kártevőriasztó. A fokhagymás levéltetűirtó elkészítéséhez tegyünk 3,5-4 liter vízbe 100 gramm összezúzott fokhagymagerezdet. Hagyjuk állni 24 órát. Utána hevítsük fel, majd 20 percig főzzük. A permetezéshez a kihűlt főzetet töltsük szőrófejes flakonba.

Vöröshagyma

100 g felszeletelt vöröshagymát keverjünk bele 7-8 liter vízbe. Forráspontig hevítsük, majd főzzük 30 percig. Hígítás nélkül használjuk fel egy napon belül!

Gyermekláncfű

Gyűjtsünk kb. 400 gramm gyermekláncfűlevelet és öntsük fel 10 liter vízzel. Hagyjuk állni legalább 3 órán keresztül, majd permetezzük le a lével jó alaposan a levéltetves növényeket.

Csalán

Gyűjtsünk 1 kg csalánlevelet nem virágzó növényekről, öntsük fel 10 liter vízzel és hagyjuk állni 24 órát. Másnap hígítás nélkül használjuk fel: permetezzük le vele alaposan a növényeinket!

Egy másik hatékony módszer a csalán felhasználására: szedjünk 1 kg csalánlevelet, majd öntsük fel kb. 7-8 liter vízzel. Hagyjuk állni két-három hétig, amíg a folyadék színe áttetsző barnává nem válik. Felhasználás előtt hígítsuk fel: 1 rész oldathoz adjunk 7 rész vizet, majd ezzel permetezzük le a növényeket. A megmaradt oldat még 1 hónapig felhasználható.

Szódabikarbóna

Keverjünk el 0,5 l vízbe 2 evőkanál szódabikarbónát, 2 evőkanál cukrot, 2 evőkanál ecetet, 2 evőkanál mosogatószert vagy szappant, és már be is vethetjük a kártevők ellen.

Illóolajok

Néhány csepp levendula vagy borsmenta illóolajat keverjünk vízbe és permetezzük a növényekre. Meg nem öli a tetveket, de legalább távol tartja azokat.

Levéltetűcsapda

A levéltetűcsapda ugyanúgy működik, mint bármelyik rovarfogó sárga papír: a röpképes első generáció egyedeit elkapva védelmezi a fertőzésre hajlamos növényt, emellett jelzi, hogy milyen erősségű támadásnak van a kertünk kitéve. Ha a levéltetűcsapda sok egyedet fogott be például egy gyümölcsfán, akkor tudhatjuk, hogy a permetezést mielőbb el kell kezdenünk.

Forrás: agrarszektor.hu, greenman.hu, hobbikert.hu

Képek forrása: pixabay

 

Legnépszerűbb cikkek