| 2023. október. 15. | 4 perc olvasás

A lábápolás nem csak nyáron fontos

Amikor eltesszük a nyári szandált, és előkerülnek a zárt lábbelik, azt hisszük, most már kevesebbet kell foglalkoznunk a lábunkkal, hiszen úgysem látja senki. Az igazság azonban az, hogy a láb alaposabb gondozásra szorul télen, mint nyáron.

Lábunk felkészítése a télre

A vastag zokniban és a zárt cipőben erősebben izzad a láb, így fokozódik a gombásodás veszélye, ráadásul télen hamarabb ki is szárad. Éppen ezért már most érdemes felkészítenünk a lábunkat a télre.

Ellenőrizzük a téli cipőinket, csizmáinkat! Próbáljuk fel őket, nézzük meg elég kényelmesek-e, van-e bennük elég hely a lábujjainknak, nem csúszkál-e bennük a lábunk. A nem megfelelő méretű vagy túlságosan szűk cipőben összenyomódhatnak a lábujjak, megsérülhetnek a lábujjkörmök, ez pedig jelentősen megnöveli a körömágy-gyulladás vagy a benőtt köröm kialakulásának a kockázatát.

Szerezzünk be természetes anyagból készült zoknikat, harisnyákat és speciális hintőport vagy spray-t, még akkor is, ha egyébként nem vagyunk izzadásra hajlamosak! A téli cipők és a vastag lábravalók gyakran nem vezetik el a nedvességet, emiatt pedig nemcsak jobban fázhat a lábunk, de a nyirkos környezet a baktériumoknak és gombáknak is kedvezőbb környezetet teremt!

Alkossunk meg magunknak egy kényeztető, de mégis alapos lábápoló rituálét! Minél kellemesebben érezzük magunkat tőle, annál nagyobb eséllyel tartjuk magunkat ahhoz, hogy rendszeresen el is végezzük. Az ideális lábápolási rutinba az elhalt hámsejtek eltávolítása és a bőr hidratálása egyaránt beletartozik. Először radírozzuk le a lábunkat, majd áztassuk meleg, gyógynövényes vagy illóolajos vízbe, aztán szükség szerint igazítsuk meg a körmeinket, dörzsöljük át a bőrkeményedéseket habkővel vagy speciális reszelővel, végül alaposan szárítsuk meg és krémezzük be a lábainkat.

Érdemes felkeresni egy hozzáértő gyógypedikűröst, aki még a hideg idő előtt megszabadítja a lábainkat a tyúkszemektől, bőrkeményedésektől, megvastagodott körmöktől. Különösen fontos lehet ez azoknak, akiknek rossz a vérkeringésük, vagy fokozottan oda kell figyelniük a lábuk egészségére (pl. cukorbetegség miatt).

A lábgombásodásról

Az elhalt szöveteken élősködő lábgombák egyaránt megjelenhetnek az ujjak között és a lábkörmökön. Lábgombát általában akkor kap az ember, ha nyilvános öltözőben mezítláb jár, és a gomba nedves zokniban vagy gumicsizmában tenyészik tovább. Előfordulhat, hogy a téli cipőben átvészeli a nyarat, és következő télen ismét megfertőzi a lábat.

Az emberek sajnos nem mindig veszik azonnal észre, hogy gombás fertőzésük van. Nemcsak a lábujjak közötti berepedezések vagy hólyagocskák formájában jelenhet meg a gomba, hanem a sarkakon száraz, pikkelyes bőr formájában, illetve a talpon és a lábfej oldalain apró hólyagok formájában is. A láb bőrének gombás fertőzése néha kiterjedhet a lábkörmökre is, vagy a körömgombásodás kezdődhet úgy is, hogy a köröm beszakad vagy megsérül. Ez a lábköröm sárgás vagy barnás elszíneződésével jár, a köröm többnyire eltorzul, megvastagszik. Segíthet a köröm benövésének elkerülésében, ha egyenesen vágjuk le a lábkörmünket, és nem hordunk hegyes orrú cipőt.

 A gombafertőzést számos gyógyszerrel lehet kezelni, de ha a körömgombásodás különösen makacs, orvosnak kell eltávolítania a körmöt. A gombafertőzésnél igen nagy az újrafertőzés veszélye, különösen, ha a cipőt nem tartjuk karban.  

A gombafertőzésnél ugyanis mikroszkopikus méretű bőr- és körömdarabok kerülnek ugyanis a zokniba és a cipőbe is, és úgy fertőződhetünk vissza, hogy a lábunkat és zokninkat kimossuk, de a cipőnket nem.

A kiszáradás veszélyei

A hidegebb hónapokban a bőr könnyebben kiszárad és berepedezik. Naponta egy-két alkalommal hidratálni kell a lábat, különösen a sarkakat és a láb oldalsó részét. Bár a nagy hidegben jól esne a meleg fürdő, ez nem ajánlatos, mert ettől csak még jobban kiszárad a láb. A fürdő után szárazra kell törölni a lábat és a lábujjak közét is, majd hidratáló krémmel bekenni. A körmöket és a lábujjak közét nem szabad viszont erősen bekrémezni, mert az melegágya lehet a gombáknak.

 Az elhalt bőr eltávolítására a habkő vagy a reszelő alkalmas. Hetente tegyünk a lábvízbe babaolajat vagy hidratáló testápolót, áztassuk a lábunkat, majd dörzsöljük le finoman, utána ismételten kenjük be hidratálóval.

 

Ezt az eljárást különösen azok alkalmazzák, akiknek a sarkuk hajlamos a berepedezésre. Ha ez súlyos formát ölt, kenjük be vazelinnel vagy kakaóvajjal, majd aludjunk zokniban. Ha a berepedt bőr vérzik is, használjunk antibakteriális kenőcsöt és ragtapaszt, nehogy felülfertőződjék. A bőr berepedezését a rossz lábbeli is elősegíti. Cipőt a nap végén ajánlatos vásárolni, amikor kicsit megdagadt a láb, és ügyeljünk arra, hogy a mutatóujjunk így is beférjen a cipő sarkába. Az emberek azt hiszik, hogy ugyanolyan méretű cipőre van szükségük 16 és 60 éves korukban, de ez nem igaz.

Teendők gombás fertőzés esetén

  • Cseréljünk zoknit naponta!
  • Tartsuk tisztán és szárazon a lábunkat!
  • 100 százalékos pamut zoknit viseljünk!
  • Szórjunk a cipőnkbe és a zokninkba lábhintőport!

Lábápolás a hidegben

  • Ne forró, hanem csak langyos vízben áztassuk a lábunkat!
  • Ne melegítsük hőforrás (nyílt tűz) közelében, használjunk lábmelegítőt!
  • Ha szövetkárosodás gyanúja merül fel, azonnal forduljunk orvoshoz!

Források: almapatika.hu, informed.hu

Képek forrása: pixabay

Legnépszerűbb cikkek