| 2023. december. 1. | 1 perc olvasás

Karácsonyig teljes egészében megvalósul az újraindítási program

Dr. Farkas Ciprián a hagyományokhoz hűen a közgyűlést követő napon a Sopron TV Mozaik című műsorának vendége volt. A polgármester a frissen átadott Lenkey utcai egészségházról, a városi kitüntetettekről és a Soproni Vízmű helyzetéről is beszélt, melynek működését és fejlesztését a nemzeti vagyon részeként az állam biztosítja a jövőben.

A városvezető a Lenkey utcai egészségház átadását követően érkezett a stúdióba, ahol hangsúlyozta, valóban modern és minden elvárásnak megfelelő épület jött létre a felújításnak köszönhetően.

A csütörtöki közgyűlésen döntöttek arról, hogy idén kik kapják meg a város legrangosabb kitüntetéseit a hűség napján.  – Nagy büszkeség és boldogság, hogy Eperjes Károly kiváló színművész, rendező, a környék szülötte lesz a díszpolgár.  

- Védjük a soproni családokat, az ellátásbiztonságot, és lehetővé tesszük a jövőben a víziközművagyonnak a fejlesztését. A baloldali politikusok természetesen erről mást gondolnak, őket inkább az zavarja, hogy nemzeti vagyon keretében marad a vízmű. Rossz reflexeik és rossz gyakorlataik vannak, hiszen jól tudjuk, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok 2010 előtt a közműszolgáltatókat, így a víziközművagyont is kijátszották külföldi, magántulajdonú cégeknek. Pécsett, Budapesten francia magántőke kezébe került a víziközmű-szolgáltatás. Ha rajtuk múlna, már a Soproni Vízmű sem lenne magyar tulajdonban – jelentette ki a polgármester a közgyűlés vízművet érintő döntése kapcsán.

A teljes beszélgetést az alábbi videóban tekinthetik meg:

 - Megvalósul karácsonyig az újraindítási program, amely kezdődött a GYIK újranyitásával, majd a közvilágítás folyamatos visszakapcsolásával ,és egy korszerű buszmenetrend kialakításával folytatódott – összegezte dr. Farkas Ciprián.

Legnépszerűbb cikkek