| 6 perc olvasás

Miről szól a Szent Iván-éj?

Ugyan a közhiedelemmel ellentétben nem ez a nyári napforduló, Szent Iván éjjelét mégis június 23-áról 24-ére virradóra ünnepeljük. Arról, hogy mi köze van ennek a tüzes-mágikus éjszakának Keresztelő Szent Jánoshoz, és hogy milyen hagyományok kötődnek hozzá, cikkünkben olvashatnak.

Bár sokan tévesen úgy gondolják, Szent Iván éjjelén nem az év legrövidebb éjszakáját élhetjük át, az igazi nyári napforduló ugyanis idén június 20-án volt. A magyarázatot a csillagászatban kell keresni: a kétféle időszámítási mód, a tropikus (a Földhöz viszonyított napállás) és a tényleges naptári évek közötti különbség, illetve a naptárreformok miatt korábbra csúszott a leghosszabb nappal dátuma. Ez a változás a középkor végére tehető, amikor az addig használt Julián-naptár szerint tíznapos eltérés mutatkozott a civil és a csillagászati időszámítás között. Ezt korrigálandó, XIII. Gergely pápa végrehajtotta híres naptárreformját. Ennek köszönhetően 1582-ben a naptárban tíz napot egyszerűen átugrottak, valamint a február hónapot egy szökőnappal is megtoldották, amely valójában február 24-e, nem pedig 29-e. Vagyis a nyár csillagászati értelemben vett kezdete régebben valóban június 24-ére esett, de az eltolódás miatt három nappal korábbra, június 21-ére került.

Szent János miért lett Szent Iván?

A Szent Iván-éj eredete a pogány időkig nyúlik vissza. Ahogy azonban ez több más ünneppel is megtörtént, az egyház beolvasztotta saját mondakörébe. Már az 5. századtól említik a források a Szent Iván-éj együttes megünneplését Keresztelő János ünnepével. Itt is meg kell állnunk egy pillanatra, hiszen a keresztény kultúrában a hónap Keresztelő Szent Jánoshoz kapcsolódik. Ennek oka szintén a régmúltban gyökerezik. Magyar nyelven az Iván név a régi Jovános, Ivános alakból eredeztethető. Ettől eltér az angol nyelvi előfordulás, így Szent Iván éjjelét is máshogy hívják (Saint John’s Eve). Tehát itt magyar sajátosságról van szó. Az éjszaka, a napforduló pedig azért kiemelt jelentőségű, mert a csillagok állásával minden valaha létezett kultúrkörnek együtt kellett élnie. Természetes, hogy a napfordulóhoz nemcsak nálunk, hanem az egész világon egyházi és világi ünnepek is kapcsolódnak.

Tűzvarázslat

A leghosszabb nappal megünneplése tehát évezredek óta kiemelten fontos.

 Szent Iván éjszakája, ha nem is a legrövidebb, viszont a nyár legizgalmasabb éjjele. Népszokások, hiedelmek garmadája kapcsolódik ehhez a titokzatos ünnephez. A nyárközép napja szinte az összes európai kultúrában szorosan kapcsolódik a Naphoz, a fényhez, pontosabban a fénynek, az életnek és a világosságnak a győzelméhez a sötétség, az elmúlás és a gonosz erői felett. Nem véletlen, hogy a Szent Iván-éji hagyományok, rítusok középpontjában éppen a fényhozó tűz áll. 

A pogányok legfőképp a tűzzel segítették a világosság harcát a sötétséggel szemben. A falvakban, városokban hatalmas örömtüzek égtek, de nem volt ritka a dimbes-dombos vidékeken lángoló kerekek legurítása sem egy-egy magaslatról. A tűz szerepe azonban nemcsak a fény és a sötétség viszonylatában értelmezhető, hanem a megtisztulás szimbólumaként is. Van, ahol mindenki a tűzbe vet valamit, mert úgy hiszik, hogy aki nem táplálja a lángot, annak a vetéséről elszáll az áldás, és nem lesz mit ennie télen. Az asszonyok úgy hitték, hogy elhunyt gyermekeiknek így küldhetnek élelmet, jelezhetik, hogy gondolnak rájuk. Mások úgy gondolták, hogy a tűzben megégett gyümölcsök elfogyasztása gyógyító erejű. Megint mások szerint az ekkor égő tűz mellett elfogyasztott cseresznye elősegíti a gyermekáldást.

Ez a nap mezőgazdaság megjelenésével az északi féltekén a termés betakarításának közeledtét jelentette és jelenti a mai napig is. Ugyancsak a vetéshez, a gabonához, az élelmiszer-termeléshez kötődik a tűz átugrásának hagyománya is, ami serkenti, segíti a növények növekedését, így bőséges termést eredményez. A tűz átugrálásához is több hiedelem kötődik. Szerelmi ügyködés folytán a szerelmeseknek együtt vagy külön-külön kellett átugraniuk a szerencsét hozó lángok felett, melyek így messze űzték tőlük a rosszat. De a tüzet kézen fogva átugró szerelemeseknek a tűz termékenységet is hozhatott. Sőt, van olyan mágikus bűbáj is, amely szerint, ha a furfangos leányzó a kiszemelt gatyamadzagját megszerezte, amit utána elégetett, örökké magához láncolhatta. De tartja magát az a hiedelem is, hogy ha egy cetlire olyan dolgokat írunk fel, amelyektől meg akarunk szabadulni – pl. szegénység, rossz gondolatok – a Szent Iván-éji tűzbe dobva mindez a múlté lesz. De fordítva is működik: ha pozitív kívánságokat, életcélokat tartunk a lángok fölé, azok is valósággá válnak.

Mágikus erejű növények

Ezt az éjt Szent János ünnepének is nevezték, hiszen ilyenkor illatos füvekből, virágokból raktak máglyát, gyógynövényeket szenteltek vagy áldoztak Szent Iván tüzénél. Az e napon szedett füveknek több helyen varázserőt, démonűző hatást is tulajdonítottak.

 A magyarság a XVI. század óta ünnepelte e napot mágikus praktikákat is bevetve a termékenység, a megtisztulás, a betegségek és a rossz szellemek elűzése érdekében. Úgy tartották, hogy a Szent Iván-éji tüzek egészségvarázsló jelleggel is bírnak. 

A tűzbe vetett almáról például azt gondolták, ha valaki eszik belőle, nem betegszik meg. Az asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek, és ezeket később fürdők készítéséhez használták fel. Sőt, állítólag Szent Iván varázsos éjjelén még a gyógyfüvek is megszólalnak, és elárulják titkaikat az arra érdemeseknek. Az ekkor végzett munka – és bármilyen más cselekedet – bűbájos hatású volt. Ekkor végezték sok helyen a források és a kutak tisztítását, rendbetételét. Ez bizonyára közvetlenül is összefüggésben állt a tisztulással, és a termékenységre is kedvezően hathatott.

Amikor a páfrány is kivirágzik

Nemcsak nálunk, Európában is nagy ünnep volt ez az éjszaka, sorra gyúltak a tüzek, a lányok virágkoszorúkat fontak a hajukba, és körbetáncolták a lobogó máglyákat, a tűzben pedig gyógyfüveket áldoztak. A skandinávok Szent Ivánkor keresik a páfrány virágát, hiszen (az egyébként spórákkal szaporodó virágtalan növény) évente egyszer, csak ekkor virágzik, és aki a virágát megszerzi, az láthatatlanná tud válni. Ezen az éjszakán számos praktikát igyekeztek bevetni, különösen az idősödő javasasszonyok, hiszen „ … az iraló, a javasasszony fontos személy volt mindenha, fiatal korában úgy lehet, a szemével vert vagy gyógyított, de mikor annak a ragyogása erőt veszített, a növényvilágnak kellett előállania, eszközöket a kezéhez adni, hogy hatalma ne csorbuljon”. Van, ahol úgy tartották, hogy az öregasszonyok ezen az éjen, ha mezítelenül megkerülik földjüket, és aranypátrácot (aranyos fodorkát) szednek, akkor nekik a gyógyfüvek elárulják titkaikat.

Az orbáncfű

Ősmagyar néven „teuzvirága”, „Zent Juan verága” vagy Szent János vére, csengőlinka, herba fuga demonum, azaz ördögök s boszorkányok elleni óvszer; mindez a közönséges orbáncfű. Ez a fű sosem hiányzott az áldozati füvek közül. Napsárga virágai a napforduló idején virítanak. Hypericin nevű hatóanyaga a virágokat szétdörzsölve vérvörösre festi az ujjaink begyét. A „tisztító tűzbe” vetett, boszorkányok ellen védő gyógynövények legfontosabbika volt. Erre utal az 1400-as évekből származó versike is: „ Mind a boszorkány s az ártó szellem hatalmukat vesztik az ember ellen, ha annak Szent János-nap éjjelén szedett orbáncfű füzére a mellén. S hogy házad vész, sem vihar ne érje, S rontás ellen a szent mindenkor védje, Mint melleden az orbáncfű füzére, Virítson a szemöldfán a virágnak vére.” Kincskereső híre is volt, a bő termés érdekében is áldoztak vele a szentiváni tűzben. Gyógyfűként sebeket, orbáncot gyógyított. Ma is elismert gyógynövény, virágaiból készíthető külsőleg használatos sebgyógyító olaj napégésre, bőrsérülésekre. Herbájának teáját enyhe depresszió, szorongásos betegségek esetén is hatékonynak találták. Ilyen módon tehát tényleg van köze a „démonok” elűzéséhez.

Szent Iván seprűje

Szent Iván füve, Szent Iván seprűje, Szent János gaza, tejzsugorító fű néven is nevezték a mézillatú, sárgán napfordulókor virágzó tejoltó galajt. Ez a növény hosszú, szerencsés életet és gazdagságot hoz az ember számára. Tisztán tejoltó galajból vagy más virágokkal, néhol fokhagymával is vegyesen koszorúkat fontak június 24-én. A magyarországi szerbek ezeket a koszorúkat a házaik kapujára akasztották, mely az összetartozást jelképezte, és egész évben védte a házban élőket és javaikat a bajtól.

A néphit szerint ezen a varázslatos éjszakán bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is. A vágyak teljesülnek. Vigyázzunk hát, mit kívánunk! Előbújnak rejtekhelyükről a manók, boszorkányok, tündérek, koboldok és mindenféle csodás lények. Álom és valóság összekeveredik. E különös, bűbájjal, delejjel meghintett éjszakának talán az egyik legszebb összegzése és bemutatása Shakespeare Szentivánéji álma.

Források: greendex.hu, turistamagazin.hu

Képek forrása: pixabay, greendex.hu

Legnépszerűbb cikkek