| 3 perc olvasás

Hogyan kezelhetjük a náthát és a megfázást otthon?

A náthát (megfázást) okozó vírusok cseppfertőzéssel terjednek. Tünetei fokozatosan alakulnak ki, eleinte kaparó torok, orrfolyás, majd köhögés jelentkezik. Mi az, amit betegként is megtehetünk a gyógyulás érdekében?

Hogyan alakul ki a megfázás?

A nátha és az influenza megállításának legegyszerűbb módja, ha nem kapjuk el az első adandó alkalommal. A közhiedelemmel ellentétben nem jelent kockázatot, ha egy ismerősünk náthásan belekortyol az italunkba, a náthát ugyanis nem lehet elkapni szájon át, akkor sem, ha egy pohárból iszunk. A száj ugyanis túlságosan hideg, a vírusok pedig jobban kedvelik az orr melegét. Tehát inkább azokat a tárgyakat próbáljuk elkerülni, amelyeket a barátunk letüsszentett, vagy tüsszentés után megérintett. Ha pedig mégis megfáztunk, mossunk sűrűn kezet, és használjunk tiszta zsebkendőt.

Szintén távol tarthatjuk a náthát, az influenzás megbetegedést, és ezzel a barátainkat is óvjuk, ha szervezetünk természetes védekezőképességét erősítjük. A megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás, az egészséges, kiegyensúlyozott étkezés, a kevesebb stressz és a pihentető éjszakai alvás mind jótékonyan hatnak testünk fizikai állapotára. Néha azonban még a legegészségesebb emberek is átesnek a megfázásos időszak éppen aktuális betegségein, a náthán, vagy ami még rosszabb, egy kemény influenzán.

Gondoskodjunk a nyálkahártya egészségéről!

 Az orrunk legjobban a tiszta, viszonylag magas nedvességtartalmú levegőt szereti. Egyéb körülmények között kevésbé ellenálló a kórokozók támadásaival szemben, és könnyen kialakul a nátha, főleg a téli hónapokban az alacsony hőmérséklet miatt, ugyanis a hidegben lehűl a nyálkahártya, és a kórokozók jobban el tudnak szaporodni.

Nátha, orrdugulás kezelésére használhatunk tengeri sós orrspray-ket vagy sós vizes orröblítést. Ezek nedvesítik az orrüreg nyálkahártyáját. A tünetek enyhítését segíti a párologtatás (egyszerű gőzzel, esetleg gyógynövénnyel kombinálva: kamillával vagy orvosi zilízzel), az inhalálás vagy az infralámpa.

A növényi illóolajok serkentik az orrüreg és a hörgők nyálkahártyáján lévő csillók mozgását, megkönnyítik a légzést, és elősegítik a váladék gyors távozását. A forró fürdőbe csöppentett illóolajok (maximum néhány csepp!) gyorsan szabaddá teszik a légutakat. Ügyeljünk rá, hogy se a párologtató gőz, se a fürdővíz ne legyen túl forró, párologtatás során pedig tartsuk csukva a szemünket!

Pihenjünk sokat!

 Betegen tilos sportolni vagy bármilyen megerőltető fizikai tevékenységet végezni!

Immunrendszerünknek szüksége van az energiára a kórokozókkal szembeni küzdelemhez, ezt biztosítjuk a pihenéssel. Ha fáradtnak, levertnek érezzük magunkat (vagy különösen, ha lázasak vagyunk), ne sportoljunk! Pihenjünk, és gyógyuljunk meg teljesen! Aki náthás, köhög, orrvérzést tapasztal vagy lázas, és emellett sportol, az az egészségét kockáztatja. Ha betegen sportolunk, annak akár szívizomgyulladás is lehet a következménye!

Fogyasszunk sok folyadékot!

 A bőséges folyadékfogyasztás fontos a nyálkahártyák nedvesen tartásához, valamint az orrfolyással, tüsszögéssel, esetleges hőemelkedéssel elvesztett víz pótlásához is.

Folyadékpótlásra a legalkalmasabb a szénsavmentes ásványvíz, a cukrozatlan, magas C-vitamin-tartalmú gyümölcslevek (pl. narancs, meggy). Szintén magas C-vitamin-tartalmú a csipkebogyóból készült tea, amelyet fogyaszthatunk pár csepp citromlével és mézzel.

Biztosítsuk a légutak átjárhatóságát!

A megfázás, nátha könnyen okozhat arcüreggyulladást, amennyiben a kórokozókkal teli orrváladék nem távozik megfelelően, és nem szelelnek az orrmelléküregek. Alaposan fújjuk ki mindig az orrunkat, továbbá érdemes éjszakára egy további párnával megemelnünk a fejünket, megkönnyítve azt, hogy az orrváladék ne a garat irányába távozzon.

Erősítsük az immunrendszerünket!

A bíborkasvirág (Echinacea purpurea)-kivonatot tartalmazó cseppek gyorsítják a gyógyulást, enyhítik a nátha okozta panaszokat. Gyerekeknél ne alkalmazzuk! Ajánlható az immunrendszer támogatására még a ginseng, a fokhagyma és a gyömbér is.

Immunrendszerünknek teljes értékű fehérjére, vitaminokra (A-, B-,C-, D-, E-vitaminra) és ásványi anyagokra (például cink, szelén) van szüksége ahhoz, hogy sejtjei védekezni tudjanak a kórokozókkal szemben. Ehhez hozzájárul a jól bevált, sovány húst tartalmazó erőleves, de több más fehérjeforrás is. Ezenkívül értékes minden vitamint és nyomelemet tartalmazó élelmiszer, elsősorban a friss zöldségek, a teljes kiőrlésű gabonafélék.

Források: tudatosvasarlok.hu, webbeteg.hu

Képek forrása: istockphoto

 

Legnépszerűbb cikkek