
Sopronba érkezett a Streetball rendezvénysorozat
Az országos szervezésű Streetball rendezvénysorozatot az esélyegyenlőség jegyében hozták létre, és a kosárlabda-kedvelők örömére Sopron...

Az országos szervezésű Streetball rendezvénysorozatot az esélyegyenlőség jegyében hozták létre, és a kosárlabda-kedvelők örömére Sopron...
Az utolsó felvonást – amely elképesztő hangulatban indult – mindkét gárda idegesen kezdte, két és fél percig kellett várni az első...

Nem éppen kedvező előjelekkel indult a pénteki kosárlabda-mérkőzés, hiszen négy sérült játékos is hiányzott a Tigrisektől: Magyar Balázs...

A csapat az Európa Kupában bejutott a legjobb 16 közé, ahol a Győr ellen folytatják a mérkőzést.

Mozgalmas volt az idei családi szezonnyitó a Novomatic Arénában. Az év játékosa idén Jelena Brooks lett, majd a díjátadót követően...

Augusztus 12-én elkezdte felkészülését a 2024/2025-ös szezonra a Sopron Basket.

Február 27-én ismét a kosárlabdáé volt a főszerep a soproni iskolák között.

Nem jutott ki a magyar válogatott a párizsi játékokra.

Együtt zárták az évet a fiatal sportolók, valamint a Soproni Sportiskola vezetősége és a városvezetőség a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban pénteken.

Remekül szerepel az idei bajnokságban a SMAFC 1860 Soproni Egyetem férfi kosárlabda-együttese. A Farkas Dávid által irányított csapat az első helyen áll a tabellán az NB I. B zöld csoportjában. Ez a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét messze felülmúlja az előzetes várakozásokat.

A héten már a palánkok alatt dolgozott a SMAFC kosárlabdacsapata, legalábbis azok a játékosok, akik nem tagjai valamelyik válogatottnak. Farkas Dávid edző és Horváth József elnök optimistán állnak a szezon előtt.

Új kosárlabdapályával gazdagodott a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola.

A Sopron Basket tagjai a válogatott selejtezők miatti szünetet kihasználva most kisebb pihenőre vonulnak el, melyre szükségük is lesz a szezon célegyeneséhez érkezve.

A hagyományos csapatsportok kategóriában került a jelöltek közé a soproni alakulat.

A bajnokság 8. fordulójának rangadóján a Sopron Basket 74-51-re legyőzte a DVTK HUN-Therm gárdáját.

Az Euroliga 2. fordulójában a Sopron Basket 75-50-es sikert aratott a CBK Mersin otthonában.

Közel 20 millió forintos beruházással újították fel a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola kosárlabdapályáját. A régi betonalap új burkolatot kapott, és két új kosárpalánk is várja ezután a kosarazni vágyó diákokat.

Nagyon várják a fiúk, hogy végre ők is hazai pályán mutassák meg - remélhetőleg minél több soproninak - felkészültségüket. Szombaton 18 órakor a Pénzügyőr csapatát fogadja a SMAFC a Krasznai-csarnokban.

Kellemes időjárásban, sok kosárlabda fanatikussal startolt el a Soproni Tigrisek streetballnapja a Várkerületen. Az egyesület idén 25 éves, és ezt egész napos programsorozattal teszi felejthetetlenné a sportszervezet.

Augusztus elején kezdték a felkészülést a Soproni Darazsak Sportakadémia csapatai. Czirják Szilvia szakmai vezető adott betekintést az első hetek feladataiba.

Megvan a Sopron KC második idegenlégiósa a következő évadra. Erőcsatár posztra, az előző szezonban is a magyar bajnokságban szereplő amerikai kosarast igazolták le a 27 éves, 203 centi magas Jordan Barnett személyében, tehát egy már itthon is ismert, bizonyított játékossal erősödtek – számol be róla a klub honlapja.

Megvan a csapat első idegenlégiósa a 2022-23-as évadra. A 23 éves Puerto Rico-i Eric Ayala egyetemi évei után, Európában újoncként, rookie-ként csatlakozik majd csapathoz.

Látványos díjátadással zárult szombaton az U20-as női kosárlabda Európa-bajnokság Sopronban. A város részéről Csiszár Szabolcs alpolgármester gratulált a sportolóknak.

Három év után rendeznek női kosárlabdában ismét U20-as Európa-bajnokságot. Pénteken rajtol a kontinenstorna Sopronban. A magyar válogatott sorrendben Csehországgal, Hollandiával és Franciaországgal mérkőzik a csoportkörben.

Két érkező és három távozó játékossal összeállt a Soproni Kosárlabda Club magyar állománya a következő évadra.

Egy fiatal, mindössze 32 éves szakember, Farkas Dávid veszi át a SMAFC NB I B zöld csoportos férfi kosárlabdacsapatának irányítását.

Újabb könyvbemutatót tartottak a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem könyvtárában. Ezúttal a Soproni Darazsak Sportakadémia és a TF stratégiai együttműködésének eredményeként, a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával magyarul is megjelent Vezetni szívvel-lélekkel című kosárlabda-szakkönyvet ismerhettük meg.

A magyar női kosárlabda-bajnokság döntőjének harmadik fordulójában végig vezetve, több mint 20 pont fölénnyel győzték le a zöld-sárgák a Szekszárdot, így idén is bajnokot avattak a Novomatic Arénában!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Euroliga-győztes Sopron Basket női kosárlabdacsapatát fogadta csütörtökön, és megköszönte nekik, hogy dicsőséget szereztek Magyarországnak.

Nagyot küzdve, de hullámzó teljesítményt nyújtva, igazán jól csak a 2. félidő elején játszva, a lepattanó harcot 47-27-re elveszítve, drámai küzdelemben 1 ponttal kikapott az SKC Zalaegerszegen

A hosszú, közel 1 hónapos bajnoki szünet elején, a kecskeméti mérkőzés után az SKC játékosai 1 hét pihenőt kaptak Kostastól.

Regnáló olimpiai bajnokként csatlakozik a soproni csapathoz az USA 3x3-as válogatottjával a tokiói olimpián aranyérmet szerzett Stefanie Dolson.

McGill, az együttes korábbi egyes poszton bevethető játékosa keresztszalag-szakadást szenvedett, így új irányító után kellett néznie a Sopron szakmai stábjának. Myles Mack ismerős lehet a soproni szurkolóknak, hiszen korábban már meg akarta szerezni a Sopron.

Január 23-án, vasárnap rendezik meg a kerekesszékes bajnokság 3. fordulóját Sopronban. A nap folyamán a Soproni Tigrisek-DVTK, a DVTK-PTE PEAC Rolling Basket és a PTE PEAC Rolling Basket-Soproni Tigrisek összecsapását tekinthetik meg az érdeklődők a Novomatic Arénában.

A Sopron Basket 17 pontos hátrányból felállva óriási küzdelemben 77-73-as győzelmet aratott a Dinamo Kurszk otthonában az Euroliga 12. fordulójának rangadóján.

Kicsit késett, de fergeteges hangulatot és sok ajándékot hozott a Mikulás a hétvégén az Arénában. A Soproni Darazsak Akadémia és a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia legkisebb korosztályainak Mikulás-tornája a közös játék öröméről szólt.

Távozik az SKC csapatából az eddigi szakvezető, Dzunics Braniszlav.

Sopron ad otthont jövő nyáron az U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságnak.

A SMAFC is bekerült a kiválasztottak közé, azoknak a kiemelt sportegyesületeknek a táborába, amiket a következő öt évben a kormány is támogat.